Isoz Kálmán
Isoz Kálmán (D’Isoz, Budapest, 1878. december 7. – Rákosliget, 1956. június 6.) zenetörténész. ÉletútjaKereskedelmi iskolában tanult, 1895-ben érettségizett. 1908-tól filozófiát tanult a budapesti egyetemen, ezt az első világháború miatt kénytelen volt félbeszakítani. Bölcsészdoktori diplomáját végül a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg. Zenei tanulmányokat Aggházy Károlynál végzett. 1924-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum főtitkárává, 1934-ben indította útjára Bartha Dénessel közösen a Musica Hungarica című sorozatot. Az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosa lett, 1929-től pedig vezette a saját maga által megalapított zenei gyűjteményt. Zenetörténetet tanított a Zeneakadémián, 1934 és 1943 között pedig az intézmény főtitkára volt. Tudományos munkáinak témája a magyar zenés színjátszás, egyúttal kutatta a hozzá kapcsolódó személyeket is (Erkel Ferenc, Doppler Ferenc, Egressy Béni, Szerelemhegyi András, Mosonyi Mihály stb.). Cikkeit a zenészeti lapok közölték, főként a magyar zenei intézménytörténetről írt és számos tanulmánya is jelent meg. Jelentősebb munkái
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia