Isiba Sigeru
Isiba Sigeru (石破 茂; Hepburn: Shigeru Ishiba ; Tokió, 1957. február 4. –) japán politikus, Japán 65. miniszterelnöke. Isiba 1986-tól a japán országgyűlés alsóházában képviselő, 2024-től pártja, a Liberális Demokrata Párt elnöke. Több kormány tagja volt, köztük védelmi és mezőgazdasági miniszter is.[2] Országgyűlési képviselőként Isiba az agrár- és védelmi politikára szakosodott. Mijazava Kiicsi miniszterelnöksége alatt mezőgazdasági politikáért felelős parlamenti miniszterhelyettes volt, de 1993-ban kilépett az LDP-ből és belépett a Japán Megújulás Pártjába. 1997-ben visszatért az LDP-be, ezután több kormányzati és pártpolitikai pozíciót töltött be: a Japán Védelmi Ügynökség főigazgatója, honvédelmi miniszter és agrárminiszter, valamint az LDP főtitkára is volt.[2][3] Karrierje során Isiba az LDP egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát és így többször indult a pártelnöki posztért. Először 2008-ban, amikor ötödik lett, 2012-ben és 2018-ban pedig Abe Sinzótól szenvedett vereséget. Abe lemondása után 2019-ben újra indult, ám harmadik helyen végzett Szuga Josihide mögött. Szuga lemondása után 2021-ben Isiba nem indult, ezt a választást Kisida Fumio nyerte. Kisida lemondása után 2024-ben viszont Isiba ötödszörre is megmérettette magát, ahol a második körben Takaicsi Szanaénál kapott több szavazatot és így az LDP elnöke lett. Pártelnökké való megválasztása után a japán parlament 2024. október 1-jén miniszterelnöknek is megválasztotta.[3][2] ÉletePolitikus családba született 1957. február 4-én Tokió Csijoda kerületében. Nagyapja és apja is politikus volt. Apja, Isiba Dzsiró kormánytisztviselőként dolgozott volt, majd építésügyi miniszterhelyettesként szolgált. Édesanyja tanár volt, és Kanamori Micsitomo keresztény lelkész unokája.[3] 2002 és 2004 között A Japán Védelmi Ügynökség főigazgatója volt. 2007 és 2008 között Japán honvédelmi minisztere. 2008 és 2009 között Japán agrárminisztere. A Liberális Demokrata Párt főtitkára 2012 és 2014 között. 2024.október 1-től Japán miniszterelnöke és a Liberális Demokrata Párt elnöke.[3] MiniszterelnökkéntIsiba feloszlatta a parlamentet és új választást írt ki 2024.október 27-ére, a tervezettnél egy évvel korábban.[2] Isiba 2024. október 4-én adott első parlamenti beszédében mutatta be kormánya bel- és külpolitikai céljait. Belpolitika terén a miniszterelnök az alacsonyabb jövedelmű régiók felzárkóztatására, az áremelkedés miatt nehéz anyagi helyzetbe került háztartások megsegítésére és egy új katasztrófavédelmi kormányhivatal létrehozására fog összpontosítani. Külpolitika terén az új kabinet prioritása a japán-amerikai katonai kapcsolatok további elmélyítése és a régió biztonságának garantálása lesz. Isiba az LDP pártfinanszírozási botrányai miatt a japánok politikába vetett megingott hitének visszaszerzését is célul tűzte ki.[4][5] Hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia