Inquisition
Az Inquisition kolumbiai-amerikai black metal együttes. Története1988-ban alakultak Cali városában, Guillotine néven. Ekkor még thrash metal zenekar voltak. 1989-ben Inquisitionre változtatták a nevüket. 1996-ban az együttes énekese illetve alapító tagja az Egyesült Államokba költözött, és felfogadta maga mellé Incubus dobost és Debandt basszusgitárost. Debandt az első stúdióalbum után kilépett a zenekarból, így az Inquisition kéttagúra csökkent. Dagon és Incubus alkotja a mai napig az együttest. 2012-ben leszerződtek a Season of Mist kiadóhoz. Korábban Sadus/Kreator jellegű thrash metalt játszottak,[1] később viszont black metal zenekarrá váltak. Dagon elmondása szerint a honfitárs Reencarnación és Parabellum zenekarok nagy hatással voltak rá.[1] Dagon továbbá kedvelte a „régi nagyokat”, például az AC/DC-t, a Judas Priestet, a Kreatort, a Sodomot és a Destructiont.[2] 2010-ben Magyarországon is felléptek, a Tündérgyárban.[3] 2016-ban másodszor is koncerteztek hazánkban a Rotting Christtal, a Mystifierrel és a Schammaschhal,[4] 2018-ban pedig harmadszor is felléptek Magyarországon, a Septicflesh társaságában.[5] Tagok
Korábbi tagok
Diszkográfia
Egyéb kiadványokKoncertalbumok
Demók, EP-k, split lemezek
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia