|
Ibn Ruszta
Ibn Ruszta (arab betűkkel ابن رستة – Ibn Rusta), eredeti nevén Abu Ali Ahmad ibn Umar (perzsa nyelven: احمد ابن رسته اصفهانی; arabul أبو علي أحمد بن عمر – Abū ʿAlī Aḥmad ibn ʿUmar; Iszfahán, 9. század vége – ?) perzsa földrajzi író. Legjelentősebb munkája arab nyelven íródott, és „A becses drágagyöngyök könyve” (Kitáb al-aalák an-nafísza) címet viseli.[1] Életével kapcsolatban két évszámot lehet megemlíteni: a 903-as mekkai zarándoklatát, és a 913-as Rusz támadás említésének a hiányát. Emiatt fő művét e két időpont közé szokás datálni, azonban mindkét adattal szemben komoly kritikák merültek fel.[2] A műrőlEddig a műnek csak a VII. könyve került elő. A kelet-európai sztyepp népeivel és államaival (Kazár Birodalom, Volgai Bolgárország, Kijevi Rusz) foglalkozó szöveg azonban kiemelkedő fontosságú forrás a magyar őstörténet vonatkozásában. Forrásai között az elveszett Dzsajháni-hagyomány, illetve Ibn Hurdádzbih munkájának egy ma már nem ismert, bővebb változata is szerepelt. Művében a magyarokra használt elnevezések: al-muğf.rïya, al-m.ğf.rïya, al-m.hf.rïya[3] (a pontok a magánhangzók helyét jelölik). Az egyetlen kézirat a British Museumban maradt fenn egy 1254-es másolatban. A mű eleje Mekkát és Medinát, az Iszlám szent helyeit írja le. Az ezt követő rész az ismert világot mutatja be: a tengereket, folyókat és a hét égövet. Ezt egyes területek részletes ismertetése követi: Irán, Arábia, majd Egyiptom. Ezt követi Konstantinápoly és Róma leírása Hárún ibn Jahjától. Ezután India, azután Kelet-Európa jön, majd Szallám tolmács útjának[4] rövid említése következik, a részt pedig Tabaresztán és Iszfahán leírása zárja. A következő nagy fejezet a fontosabb útvonalak leírását tartalmazza - ezek között Kelet-Európa már nem szerepel.[5] KutatástörténetElsőként a Kelet-Európát leíró rész jelent meg orosz fordításban.[6] A teljes kritikai kiadását a holland orientalista, Michael Jan de Goeje tette közzé elsőként.[7] Francia nyelvre Gaston Wiet fordította le.[8] A Kelet-Európára vonatkozó részeket Tadeusz Lewicki tette közzé lengyel fordítás és kimerítő kommentár kíséretében.[9] Ugyanezen fejezetek teljes magyar fordítását Kuun Géza[10] és Kmoskó Mihály[11] közölték a 20. század elején. Czeglédy Károly[12] a magyar, kazár, volgai bolgár és szláv fejezetet fordította le a Györffy György[13] által összeállított forrásgyűjtemény számára. Czeglédy fordítását vette és dolgozta át Zimonyi István 'A honfoglalás korának írott forrásai'-ba,[14] és ugyanezt dolgozta át 'A honfoglaláskor írott forrásai című kiadványban is.[15] Boris Nikolaevich Zahoder hívta fel a figyelmet arra, hogy Ibn Ruszta művében a kelet-európai rész India és Tabarisztán leírása között szerepel, ráadásul semmilyen alcím nem utal rá. Ebből ő arra következtetett, hogy ez a rész eredetileg nem volt benne Ibn Ruszta művében, csupán a másoló vagy szerkesztő szerkesztette bele máshonnan.[16] A magyarokról szóló szövegrész
A szakláb (Șäqáliba) szó általában erdőlakót jelent, és nem köthető szorosabban etnikumhoz.. A különböző szerzőknél a szaklábok lehetnek szlávok, bolgárok, és ruszok is.[18] Más források szerint a fehér bőrű, világos hajú észak-európaikra értették, akiket a muszlim források megkülönböztettek a déli, mediterrán típusú görögöktől és rómaiaktól.[19] A szövegben 'K.r.h.'-nak nevezett település nem egyértelmű. Jelentheti Kercset, Herszont, de egyszerűen kereskedelmi lerakatot is.[20] Új elméletekSudár Balázs és B. Szabó János történészek álltak elő két új elmélettel, melyek Ibn Ruszta, és Gardízi műveinek újraértelmezésén alapulnak. 2019-es tanulmányukban[21] részletesen újra megvizsgálták és elemezték azt az Ibn Rusztánál szereplő mondatot,[22] amely a korabeli magyarok hatalmi berendezkedéséről, - a kettős fejedelemségről - szól. Véleményük szerint, a mondatot korábban hibásan fordították, és az ebből levont következtetések nem felelnek meg a valóságnak. Amellett érvelnek, hogy a helyes értelmezés a következő: "a kndh [kende] címet viselő uralkodó személyneve Dzslh [Gyula]."[23][24] Személyes véleményük szerint, "Ibn Ruszta egyetlen vezető többféle - cím és személynév szerinti - megnevezését hagyományozta ránk, a nála szereplő magyarokat Dzslh kndh („Gyula kende”) vezette."[25] 2022-es tanulmányában[26] a szerzőpáros az előző gondolatmenetüket folytatva újabb elmélettel állt elő. Véleményük szerint, e szövegrész magyarázata már a 19. században félresiklott, és tévútra vezette a magyar kutatók generációit.[27] Ibn Ruszta és más korabeli muszlim szerzők földrajzi leírásait elemezve megállapították, hogy a korabeli íróknak csak azokról a kelet-európai területekről volt ismerete, amikkel valamilyen közvetlen kereskedelmi kapcsolatban álltak. Még a Kijevi Rusz területéről is csak minimális információval rendelkeztek, mivel alig "láttak túl" a Volgán. Az attól jóval nyugatabbra eső területek teljesen ismeretlenek voltak a korabeli muszlim szerzők számára. A kutatók érvelése szerint, az Ibn Rusztánál szereplő 'madzsgarok' leírása emiatt semmiképpen sem vonatkozhat az Árpád-ház vezette magyarságra. Ehelyett, a leírás, az akkor a Volga mentén nyugatra élő, keleti-magyarokra vonatkozik, akik egy - négy Türk népből álló - törzsszövetségnek voltak a tagjai.[28] Előző tanulmányukból kiderült, hogy a keleti-magyarokat ekkoriban egy Gyula nevű kende vezette, akinek a serege 20 ezer lovasból állt. Ez valószínűleg jelentős katonai erőnek számított a térségben, ugyanis a muszlim szerzők a bolgár Almis, és valamelyik morva Szvatopluk mellett, őt is kellően fontosnak tartották, hogy név szerint megemlítsék. Valószínű, hogy Gyula rendelkezett a legnagyobb ismert katonai potenciállal, ami a volgai bolgárok tőszomszédságában kétségkívül figyelemre méltó, hasznos ismeret lehetett a muszlimok számára, hiszen egy olyan népről volt szó, akikkel szemben – Ibn Ruszta szerint – még a térség vezető hatalmát jelentő kazárok is „elárkolták” magukat.[29] Sudár és B. Szabó szerint a 'baskirdok' és a 'madzsgarok' soha nem szerepelnek együtt ugyanannál a szerzőnél, ami arra utal, hogy a két népnevet egymás szinonimájaként használták, és ugyanazt az etnikumot jelöli.[30][31] Eszerint, a keleti-magyarok további sorsa nyomon követhető más források újraértelmezésével. A kb. fél évszázaddal később, 950 táján Bíborbanszületett Konstatin császár által összeállíttatott szöveggyűjteményre, - A birodalom kormányzásáról (DAI) - alapozva, a két történész amellett érvel, hogy a négy Türk nép törzsszövetségében, a besenyők átvették a vezető szerepet. Ezután az úzok lettek a terület új domináns népe. Az addig itt még mindig jelentős szerepet játszó keleti-magyarok vagy elhagyták ezt a területet, vagy a korábbi lakhelyükön maradó besenyőkhöz hasonlóan csatlakoztak a térség új uraihoz.[31] Arra, hogy a besenyők és a keleti-magyarok között szorosabb kapcsolatok is lehettek, éppen a besenyőknél megjelenő Jula (Gyula) név használata mutat rá: az egyébként szinte ismeretlen név a történeti forrásokban a magyarokon kívül éppen a besenyőknél kerül elő, személy- és törzsnévként is. Véleményük szerint: "nem lehetetlen, hogy Etelköz besenyő megszállása hozott olyan átrendeződést a térségben, amely a keleten maradt madzsgarok egy részét éppen a nyugati végekre – a Magyar Fejedelemség tőszomszédságába – sodorta. És talán az sem véletlen, hogy a 10. század közepétől több hullámban besenyők is költöztek a Kárpát-medencébe." További érdekesség, hogy a magyar krónikáshagyomány szerint ebből az irányból a 11. században érkező támadások besenyő/úz/kun vezérei csupa olyan nevet viseltek (Gyula, Akus, Kapolcs, K[a]rul), amelyek a Kárpátokon belül is ismertek és használtak voltak.[31] Az elmélet új megvilágításba helyezi a szláv őskrónika,a 'Régmúlt idők elbeszélésének' eseményeit is. Az abban szereplő "fekete ugorokat" eddig Árpád fejedelem magyarjaival azonosították, azonban lehetséges, hogy az valójában a keleti-magyarok, nyugati irányú vándorlását írja le. Amennyiben ez igaz, akkor egy több lépcsős Honfoglalással kell számolni, kitolódott időponttal.[31] Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
