Hurry Go Round
A Hurry Go Round hide japán gitáros és énekes tizenegyedik szóló kislemeze, és a negyedik a Ja, Zoo című albumról. 1998. október 21-én jelent meg, az előadó halálát követően. 2. helyezett volt az Oricon slágerlistáján,[1] és 567 890 eladott példánnyal az év 41. legsikeresebb kislemeze volt,[2] platina minősítést szerzett.[3] 2007. május 2-án újra kiadták.[4] 2010. április 28-án hanglemez formátumban is megjelent.[5] Háttér![]() 2016-ban a Visual Japan Summit során Teru, a Glay énekese úgy nyilatkozott, hogy a dalt az ő együttesük However című 1997-ben megjelent száma ihlette.[6] A dal hide halálakor befejezetlen maradt. Eric Westfall, a Ja, Zoo album egyik hangmérnöke szerint hide halálát követően egy héttel ő és I.N.A próbálták befejezni a dalt, ami érzelmileg nagyon megterhelő folyamat volt a számukra, a könnyeikkel küszködtek. I.N.A hide korábbi hangfelvételei alapján fejezte be a vokált a dalban.[7] A Hurry Go Round dalszövege olvasható hide sírkövén, a jobb felső sarokban. A Ruróni Kensin manga 251. fejezetének címe Hurry Go Round, amit a dal után kapott.[8] Vacuki Nobuhiro sokat hallgatta a dalt rajzolás közben és úgy érezte, a dal jól illik a szereplőkhöz.[9] SzámlistaAz összes szám szerzője hide.
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia