Hurok- és láncöltésA hurok- és láncöltés mint hímzőöltés az anyagszélek eldolgozási, összeerősítési technikájából fejlődött ki. Eltér a lapos öltéstől annyiban, hogy leöltés előtt hurkot képezünk, amelyen a tűt átvezetjük. Közismert elnevezések például a gomblyukvarrás, vagy pelenkaöltés. ![]() Huroköltés vagy farkasfogA huroköltés vagy farkasfog anyagszélek eldolgozására való. A tűvel alulról átszúrjuk az alapanyagot a szélétől kb. 0,5 cm-re, majd a bal kéz hüvelykujjával a fonalat az anyag széle felé, kissé balra hajtva lefogjuk, és a kezdőöltés mellé leöltve az ujjunk mellett képződött hurokba vezetjük a hímzőszálat, óvatosan meghúzzuk, s egyben az anyagszélét is befogjuk az öltéssel. A hurok az anyag szélén képződik. A huroköltések hosszúságától, a hurkolás módjától függően változatos szegőminták alakulnak ki. ÖsszehurkolásAnyagszélek összehurkolása vagy kötése a következőképpen történhet: A két összedolgozandó anyagot egymás mellé helyezzük úgy, hogy köztük csak keskeny rés maradjon, s a végeiket lapos öltéssel erősítjük össze. Utána bal kézzel megfogjuk az összeerősített résznél az anyagot, miközben másik felét a térdünk közé fogjuk, így akadályozva meg a szétcsúszást. Ezután az előkészítés után váltakozva, hol az egyik, hol a másik anyagszélbe öltünk, mindig a vászon pereme felé szúrva a tűt, mely alá állandóan odahajtjuk a hímzőszálat, hogy hurok képződjön. LáncöltésA láncöltés képzésénél az anyag színére húzott hímzőfonalat magunk felé, és balra hajtva a bal hüvelykujjal lefogjuk, az öltés tövébe visszaszúrva, attól kis távolságra testünk irányába felöltünk. A hímzőfonal a tű hegye alá kerül, és kihúzás után láncszem képződik, amelyet lazára hagyunk, hogy ne húzza össze az anyagot. Utána a láncszem közepén lévő hímzőszál tövébe öltünk ismét lefogva a hímzőszálat. a fonalat a láncszem görbülete után kis távolságra ![]() felvezetjük, így újabb huroköltés képződik, amely lefogja az előző szemet és indítja a következőt. Nyújtott vagy lusta láncöltésA nyújtott vagy lusta láncöltés teljesen azonos az alapláncöltéssel, mindössze hosszabbakat öltünk, ettől a mintakép zsinórosan hímzett száröltéshez lesz hasonló. Nyitott láncöltés![]() ![]() A nyitott láncöltés kissé szélesebb sort alkot, mint az eredetileg leírt minta. Átmenet a hurok- és láncöltés között. Az első hurok megképzése utáni szemet nem a hurokban indítjuk, hanem attól jobbra, a hurok külső oldalán szúrjuk le a tűt, és szokás szerint az első láncszem görbülete után öltünk fel. A felöltésnek mindig a rajzolt minta vonalán kell haladnia, míg a melléöltés a jobb kéz felé eső szélesítést adja. Az elkészített mintánál a szemek bal oldali része magasabban helyezkedik el, a jobb oldali része az anyagra simul. Kétirányú nyitott láncöltésA kétirányú nyitott láncöltéssor képzéséhez először két szélesebb nyitott láncszemet készítünk (már az első láncszem képzésénél is melléöltünk, attól lesz nyitott), amelyből az egyik kissé jobbra tolódik. A harmadik nyitott láncszemet úgy hímezzük, hogy az első alá kerüljön. Ehhez a tűt fordított dőlésirányban szúrjuk az anyagba, és a hímzőfonalat is fordított irányban hajtjuk a tű alá. Ezután váltakozva ismételjük a szemeket, figyelve, hogy az öltéspontok mindig egy vonalban legyenek a fentiekkel. A hátoldalon az ellentétes irányú öltések egymás fel dőlő vonalkái fognak látszódni. Írásos öltésekAz írásos öltések láncöltésszerű zsinórhímzések, amelyet a mintától függően jobbra-balra kiszélesítenek. Kisírásos öltésNagyon hasonlít a nyitott láncöltés hímzéséhez, de nem a hurok külső részéhez szúrva szélesítjük meg az öltést, hanem a lazán hagyott hurkot húzzuk kissé szét, s a hímzőfonal tövével egy vonalban, attól 2-3 mm-rel jobbra öltünk le, azonos távolságban fogva közre az előrajzolt vonalat. A hímzés akkor lesz egyenletes, ha a le- és felöltések mindig egyenlő távolságra vannak a középen helyezkedő mintavonaltól. A hátoldalon egész apró ferde öltések fogják jelezni a mintavonalat, a színoldalon 3-4 mm szélességben mindkét szélén huroksorral záródó öltést kapunk. A minta testünktől távolodva alakul ki. Nagyírásos öltésTechnikájában teljesen megegyezik a kisírásos öltéssel, csak a tűre vett szálak megnövelésével (6-8 mm) a láncszemet jobban széthúzzuk. Mezőségi láncöltésA mezőségi láncöltés az írásos öltés féloldalon láncöltéssel csipkézett változata. Úgy indítjuk el, mintha írásost kezdenénk, csak nem rögzítjük le a szálat. Nagyon lazára hagyott hurokját jobb felé kihúzzuk és magunk fele csavarjuk, így a vízszintesen helyezkedő hímzőfonal leszorítja a hurok szárát. A keletkezett láncszemen anyagba öltés nélkül balról jobbra és a leszorított szál alá szúrva átfűzzük a tűt, s hogy a fonal lazán maradjon, bal felől hüvelykünkkel lefogjuk. Utána teljesen hasonlóan az írásoshoz öltünk vissza a láncszembe, csak most beszúrjuk az anyagba a tűt a kezdő öltések fölött, mely az eddig lefogással tartott hurkot véglegesen rögzíti a bal oldalon. Jobb felől a megtérülő szál újabb láncszembe csavarodik, s ennek segítségével szabályozhatjuk az írásos rész kellő feszességét. Ezzel a mintával csak ingek nyakpántját szokás eldolgozni. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia