Hot Jazz Band
A Hot Jazz Band Kossuth-díjas magyar jazz-zenekar, amelynek repertoárja elsősorban az 1920-as–1940-es évek amerikai és magyar dzsessz-számait öleli fel. Különösen népszerűek a két világháború közti magyar swing- és jazzdalok, filmzenék interpretációi. TörténeteA zenekart Bényei Tamás alapította 1985-ben, azóta is a vezetője. Megalakulásuk a sorkatonai szolgálatnak, azon belül egy, a laktanyában szervezett „Ki Mit Tud?” műsornak köszönhető. A tagok leszerelésük után is együtt maradtak. Akkori nevük Jazztramps volt, főként dixieland zenét játszottak. Eleinte utcazenészként működtek, de néhány alkalommal eljutottak külföldre is. A zenekar neve 1988-tól Hot Jazz Band. A tagság lassan állandósult, kialakult saját egyéni stílusuk, melyben a dixieland mellett a hangsúly a szving-korszak különféle zenéire helyeződőtt. A hivatásos zenekarrá válás folyamata a kilencvenes évek elején kezdődött. 1994-ben egy kiküldött felvétel alapján meghívták őket a Le Havre-ban megrendezett nemzetközi Louis Armstrong jazzversenyre, melyet megnyertek, ezzel elindultak a nemzetközi karrier útján. Az országban szinte egyedüliként felvállalták a huszas-negyvenes évek gyakorlatilag elfeledett, esetenként hozzáférhetetlen magyar dalainak és filmslágereinek korhű eljátszását és albumokon való közreadását. Eme dalok eredeti felvételei a magnetofon és a mikrobarázdás hanglemez feltalálása előtt készültek. Részben gyenge hangminőségük, részben a háború előtti korszak negligálása miatt hosszú időn keresztül nem voltak hallhatók. A nyolcvanas években már tucatnyi válogatásalbum jelent meg a korszak slágereivel és filmzenéivel, ám a hangminőség értelemszerűen gyenge maradt. A Hot Jazz Band több albumot szentelt ezen dalok tökéletes hangminőségű, korhű bemutatásának és ezzel újra köztudatba emelésének. A hiteles tolmácsoláshoz Bényei Tamás kialakított egy különleges, csak a régi magyar gramofonlemezeken hallható énekstílust. 2006-ban a Miskolci Szimfonikusok, Kovács László karnagy vezetésével, valamint a Budapesti Vonósok közös fellépésre hívták meg a Hot Jazz Bandet. A zenekar négy év alatt négy nemzetközi versenyt nyert, miközben a valaha megrendezett két hazai versenyen is győzedelmeskedett, s mindezek mellé két eMeRTon- és egy Líra-díjat is kapott. A Szabó István rendezte 2005-ös Rokonok című film zenéjét is ők játszották föl. George Gershwin születésének 100-ik évfordulóját a szerző műveiből összeállított lemezzel ünnepelték. Rendszeresen szerepelnek az Amerikai Egyesült Államokban, így 2006-ban már hatodízben játszottak Sacramentóban, a világ legnagyobb szabású jazztalálkozóján. Tagjai
AlbumokEgyes albumai igen népszerűek – a Szívemben titokban című album közel tízezer példányban kelt el, ami jazz vonatkozásban csúcsnak számít. A Best Of albumuk két év alatt közel négyezer példányban fogyott el.
Díjai, elismerései
Filmek, amelyekben a zenekar közreműködött
Jegyzetek
Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia