|
Horányi Özséb
Horányi Özséb (Budapest, 1942. március 27. –)[1] gyengeáramú villamosmérnök, a nyelvtudományok kandidátusa, tudományszervező, kommunikációkutató, iskolateremtő, a kommunikáció participációs elméletének kidolgozója,[2] egyetemi tanár. ÉletrajzaÉrtelmiségi családban született, a műszaki tudományok szeretetét a családi körből hozta. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium növendéke volt. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett távközlési villamosmérnöki diplomát.[1] Tanulmányai alatt nagy hatással volt rá Simonyi Károly professzor. Ifjú mérnökként 1971-ig a Magyar Villamos Művek Tröszt munkatársaként dolgozott. Ezután a Természet Világa folyóirat szerkesztője volt. Ez a munkakör új fejezetet nyitott életében. „Szerkesztői tevékenységének alapelveiben körvonalazódtak az őt jellemző intellektuális szemlélet keretei. Ebben az időszakban formálódott az a szerzői kör, melynek tagjai az elkövetkező évtizedekben Horányi munkatársaivá váltak, és itt körvonalazódott az a - tömören interdiszciplinárisnak nevezhető - tudományszemlélet, amely a későbbiekben a nevéhez kapcsolódó tanulmányok, kötetek, kutatások formai kereteiben és tartalmában egyaránt érvényesültek”.[3] 1971-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1972–1983 között a Pannónia Filmstúdió Szinkronfilm stúdió munkatársaként dolgozott. 1983-ban megvédte kandidátusi dolgozatát nyelvészetből. 1983-tól Magyar Iparművészeti Főiskola rektorának, (Gergely lstván) meghívására egyetemi tanárként először a Vizuális Kutatások Intézetének, majd Elméleti Intézetének igazgatója volt. Közben – 1984-től – már a Janus Pannonius Tudományegyetem oktatójaként is dolgozott a kommunikációs és szemiotikai képzés kialakításán. Ebben az időszakban kezdődött a pécsi Tanárképző Főiskola egyetemmé történő átalakítása, amelybe egyetemi tanárként is bekapcsolódott és 1992-ben az általa alapított Bölcsészettudományi Kar dékánja lett. A karon belül kialakuló képzés a magyarországi felsőoktatás első kommunikációs szakjaként (később első kommunikációs doktori programjaként) vált ismertté és e profil a többi egyetemen később induló kommunikációs képzésekhez kínált mintát. 1996-ig volt az általa alapított Kommunikáció Tanszék vezetője.[1] Horányi Özséb pécsi működésének lényeges állomása volt a Janus egyetemi folyóirat 1986-ban történt megalapítása és szerkesztése. 1996 és 1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Kommunikáció Tanszéket vezette, majd 1999 és 2010 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszékén tanszékvezető-helyettes egyetemi tanárként működött. Oktatott tárgyai voltak: szemiotika, humánetológia, közvetlen emberi kommunikáció, kommunikációs zavarok, társadalmi kommunikáció. 1996-tól az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának tagjaként is tevékenykedett. 2010 és 2017 között a Budapesti Corvinus Egyetemen vezette a Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolát, amelyben 2017-ig tanított is. 2017-ben vonult nyugdíjba. Részfoglalkozásúként kommunikációt tanított még – többek között – az Államigazgatási Főiskolán és a Dunaújvárosi Főiskola Déri János Kommunikációs Intézetében is. Közéleti tevékenysége a keresztény értelmiségi szerephez kapcsolható. 1994-től több mint tíz évig volt a Magyar Pax Romana egyesület elnöke. Tevékenysége során és a társadalmi kommunikáció kapcsán következetesen a párbeszéd híve volt, aminek hangot adott a Vigilia-t köszöntő írásában is.[4] Az ezredforduló időszakában éveken át részt vett a folyóirat szerkesztésében. Művei
Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
