Holl István (Budapest , 1938 . május 17. – Leányfalu , 2000 . július 18. ) Jászai Mari-díjas magyar színművész.
Élete
Kilenc testvére volt, egyikük Holl János , szintén színész volt.[ 1] Már 1948 és 1955 között gyermekként kipróbálhatta a színészkedést. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán .
1959–61 között a debreceni Csokonai Színház , 1961–64 között a Petőfi Színház , 1964–65-ben a szolnoki Szigligeti Színház , 1965–78 között a Pécsi Nemzeti Színház , 1978–79-ben a győri Kisfaludy Színház , 1979–1981 között a kecskeméti Katona József Színház , 1981–83 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház , 1983–84-ben ismét a szolnoki Szigligeti Színház , majd 1984–85-ben ismét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 1985–86-ban visszatért a Pécsi Nemzeti Színházba , majd egy évadra, 1986–87-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett ismételten. 1987–88-ban a Jurta Színházban , 1988–91 között a Budapesti Kamaraszínházban játszott. 1991–95 között ismételten a veszprémi Petőfi Színház tagja lett, majd 1995–99 között az Új Színházban játszott. Élete utolsó társulati tagsága a Vígszínházban volt, ahol 1999–2000-ben játszott.[ 2] [ 3]
2000-ben hunyt el alkoholproblémák következtében.[ 4] A rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra.
Első felesége Pásztor Erzsi színésznő volt, akivel 21 évig éltek házasságban. Egy lányuk született: Henriette. Második felesége, Petényi Ilona színművész volt.[ 3] [ 4]
Fontosabb színházi szerepeiből
1994/95 – Molière : Don Juan – Dimanche úr
1995/96 – Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország – Merlin
1997/98 – Kurt Weill- Bertolt Brecht: Koldusopera – Peachum
1998/99 – Christopher Marlowe : Doktor Faustus tragikus históriája – A kórus; Lucifer
Filmográfiája
Temetés színész (magyar filmdráma, 1998)
Witman fiúk (1997) – Szladek Mihály
A rossz orvos színész (magyar játékf., 1996)
Don Juan (TV film) színész (magyar színházi felv., 1996)
Sántha József: A legnagyobb (TV film) színész (magyar tévéf., 1992)
Leonce és Léna (TV film) színész (1991)
A legényanya (magyar vígj., 1989) – Béla
Szerelem első vérig (magyar ifjúsági film, 1985) – Ágota apja
Rafinált bűnösök (TV film) színész (magyar tévéf., 1984)
Csontváry színész (magyar filmdráma, 1980)
Az erőd (magyar sci-fi, 1979) – Kolter
Áramütés (magyar filmdráma, 1979) – Szórád doktor
A trombitás (magyar filmdráma, 1978) – Hajdu
Megtörtént bűnügyek (magyar krimisor., 1978) – Kozma Endre
A szélhámos (TV film) színész (magyar tévéf., 1975)
A járvány színész (magyar játékf., 1975)
Autó színész (magyar játékf., 1975)
Sztrogoff Mihály (francia-magyar-osztrák-svájci-olasz-belga-NSZK tévéfilm sor., 1975)
Szép maszkok (TV film) színész (magyar tévéfilm sor., 1974)
Itt járt Mátyás király – (TV film) színész (magyar tévéfilm sor., 1974)
Árpád, a cigány (francia-magyar-NSZK kalandfilm sor., 1973) – Béla
A szerelem határai színész (magyar játékf., 1973)
Az utolsó budai basa (TV film) színész (magyar tévéjáték, 1964)
Molnár Ferenc : Az üvegcipő (TV film) színész (1963)
Légy jó mindhalálig (1960) – Török úr
Kölyök (magyar vígj., 1959)
2x2 néha 5 színész (magyar vígj., 1954) – Kapitány Gyula
Közös bűn színész (magyar játékf.)
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források