|
Hikádé Aladár
Hikádé Aladár, olykor Hikade, teljes születési nevén Hikade Aladár Antal[2] (Budapest, Józsefváros, 1888. január 29. – Budapest, 1970. július 11.[m 1]) villanyszerelő, pártmunkás, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a kispesti munkástanács elnöke, majd a Budapesti Forradalmi Törvényszék vádbiztosa és elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagja, a Partizán Szövetség és a Munkásőrség tagja. ÉleteHikade Johanna Paulina (Janka) törvénytelen gyermekeként született.[m 2][2] Nagyszülei: Hikade Antal asztalos mester (született: Budapest, 1824. 09. 21.) és felesége Depeny Erzsébet akik 1848. 09. 20-án kötöttek házasságot. Dédszülei: Hikade Antal és felesége Rozália, valamint Depeny Ferenc és Lontz Anna. Mostoha apja: Josep Wendel Marks (született: Theresienstadt, 1833. 05. 23., elhunyt: 1910. 01. 17.) aki 1890. 10. 29-én kötött házasságot Hikade Johanna Paulinával. Aladár mostoha testvérei: Mária és Gizella. Négy gimnáziumi osztályt végzett, majd két éven át elektrotechnikus tanfolyamra járt,[3] s a Siemens-gyárban villanyszerelő-segédként dolgozott. Felszabadulását követően 1905-ben belépett a Vasas-szakszervezetbe, szervező munkát végzett a vasmunkások között[4] majd belépett az MSZDP-be. Dolgozott a Ganz gyárban is, az első világháború alatt bevonultatták (csapattest: k. u. LIR. Nr. 1 alosztály: 12. Komp. – rendfokozat: gyalogos), s a Lipták-gyárba vezényelték, ahol a gyár esztergályosainak bizalmija lett. Részt vett az antimilitarista mozgalomban, 1917-ben és 1918-ban több háborúellenes sztrájk szervezésében is részt vett. Alapító tagja volt a KMP-nek, s a kispesti munkásság egyik vezetőjévé vált. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a kispesti munkástanács elnöke volt, 1919 áprilisától a budapesti forradalmi törvényszék politikai fővádbiztosa, majd elnöke. A kommün bukása után bűnrészesség vádja címén bebörtönözték,[3] s 1922-ben azonban a szovjet–magyar fogolycsere-akció keretei közt a Szovjetunióba került, ahol Moszkvában az SZKP KB apparátusában működött: kezdetben mint villanyszerelő, később műhelyvezető, majd a pártgazdasági osztály alosztályvezetője, de volt a Nyugdíjintézet igazgatója is.[5] Később a Kremlben dolgozott mint fordító, tolmács és irattáros, néha Sztálinnal is együtt ebédelt.[6] 1938-ban letartóztatták és még ugyanazon a napon 17 évi kényszermunkára ítélték. Szibériából üzent Sztálinnak, azt írta: „Letartóztattak, valami tévedésről lehet szó, kérem a segítségét.” Sztálin a következőt válaszolta neki: „Bírósági ítélete jogerős, nem tehetek semmit az érdekében.” Büntetése letöltése után, 1955-ben tért haza. 1956 októberében a Corvin közi felkelőknek elmagyarázta, hogy szerinte a sztálinizmustól meg kell szabadulni, azonban véleménye szerint nem lett volna jó, ha a forradalom a szocializmus bukásához vezetett volna. 1963-ban, 75. születésnapján Fővárosi Tanács jóvoltából ajándékkosárral köszöntötték és megkérdezték tőle, hogy hogyan volt képes megőrizni elveit annak ellenére, hogy éveket töltött börtönben ártatlanul. Erre a következőt válaszolta: „Nem értitek ezt, gyerekek. Más a politika, és más a világnézet. A politika igazságtalanul meghurcolt, de ettől még a világnézetem nem változott meg.” Egyik megalapítója volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Munkásőrségnek. Elhunyt 1970. július 11-én, örök nyugalomra helyezték 1970. július 17-én a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Pantheonjában (bal V. pilon 30/2. parcella).[4] KitüntetéseEmlékezeteKispesten utca viselte a nevét 1978-tól 1990-ig, valamint korábban róla volt elnevezve a kispesti Bolyai János Általános Iskola is. Művei
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információkCikkek
Levéltári anyagok
Online |
||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
