Helmstedt
Helmstedt, város Németországban, Alsó-Szászországban. FekvéseBraunschweig közelében fekvő település az egykori Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság határán. A legközelebbi városok Braunschweig (mintegy 36 mérföldre nyugatra), Wolfsburg (mintegy 30 km-re északnyugatra) és Magdeburg (mintegy 45 km-re keletre). TörténeteA mai Helmstedt négy kerületből áll. A régi városból és az újonnan, elsősorban a második világháború után hozzá csatolt környező településekből. A város és környéke már a neolitikum idején lakott volt, ezt a környék gazdag régészeti lelőhelyei is bizonyítják. Az egykor itt élt emberek halottaikat megalitikus sírokba temették el (Süpplingenburg). Helmstedtről nyugatra pedig a 4. évezredből való un. Lubbe kövek kerültek napvilágra. Nevét 952-ben, I. Ottó király idején említették először. 1247-ben már említették városi jogait is. A 16. században pedig már jelentős település volt. Mivel itt vezettek keresztül a só- és gabonakereskedelem legfontosabb útvonalai, a Welf hercegi család is székhelyévé választotta, majd a 15- 16. században a Hanza városok szövetségének is tagja lett. Ludgeri, Münster első püspöke, megalapította Helmstedt közelében a Szent Ludgeri bencés kolostort. A német trónviszály alatt az 1199-1200-as években a település szinte teljesen megsemmisült. Az Academia Julia EgyetemAz Academia Julia Egyetemet a Welf hercegi család egyik tagja Julius herceg alapította 1576 október 15-én, protestáns tartományi egyetemként; fia, Heinrich Julius volt az első rektora. Az egyetem 1576-1810 között volt a városban. Az egyetemen olyan tudósok tanultak, mint a humanista Georg Calixtus, a polihisztor Hermann Conring, vagy a híres olasz Giordano Bruno, kinek később élete Rómában ért véget a máglyán. Az egyetem szinte 234 éven keresztül befolyással volt a város fejlődésére. A "francia időszakban", 1810-ben azonban az egyetemet Göttingenbe kellett telepíteni. Gazdaság
Nevezetességek
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia