Helen Wood
Helen Wood (Clarksville, Tennessee, 1917. június 4. – Burbank, Kalifornia, 1988. február 8.) amerikai színésznő, énekesnő, táncművésznő, az 1930-as évek revüfilmjeinek és musicaljainek egyik sztárja. Élete és pályafutásaA Tennessee állambeli Clarksville-ben született, apja Edwin T. Wood ingatlanügynök, anyja Hazel Case.[3] Egy húga volt, Mary Martha.[4] Tizenhat éves korában, 1933-ban szépségversenyt nyert szülővárosában, ennek nyomán meghívták Hollywoodba. Szerepet kapott Frank Tuttle rendező Botrány Rómában című zenés-táncos filmjében. Ezután visszatért Clarksville-be, hogy befejezze középiskolai tanulmányait, ezután ismét Hollywood utazott, ahol szerződést kapott az MGM-től.[5] Jelentős összeget költött beszédórákra, hogy megszabaduljon déli kiejtéséről.[6] Később a 20th Century Fox-hoz szerződött, ahol Rita Hayworth (akkori nevén még Margarita Cansino) és Dixie Dunbar színésznőkkel összemérhető énekes és táncos szerepeket kapott.[3] 1936-ban tagja volt a kezdőkből összeállított „The 1936 Flash Lighter Starlets” énekes-táncos színészcsoportnak, Barbara Pepper, Rosina Lawrence és Cecilia Parker társaságában.[7] A filmvásznon többször játszott együtt Thomas Beck színésszel.[8] Egy betegség miatt le kellett mondania néhány nagy kaliberű főszerepről.[5] Az 1930-as évek vége felé egyre kevesebb filmes munkát kapott. 1938-tól rendszeresen szerepelt a rádióban. A Pond’s rádióadó „Those We Love” sorozatában Elaine Dascomb szerepét játszotta. 1941. január 1-jén Kentucky állam Christian megyéjében feleségül ment a Beverly Hillsből való Dr. Alfred George Huenergardt-hoz.[9][10] 1950 után fokozatosan felhagyott a szerepléssel. 1988-ban hunyt el Kaliforniában. Filmszerepei
ÉrdekességIdőnként összetévesztik névrokonával, Helen (Ann) Wood (1935–1998) színésznő-táncosnővel, aki ifjú korától, az 1950-es évektől mainstream mozifilmekben szerepelt. 1972-ben Dolly Sharp álnéven, pénzkereset céljából szereplést vállalt a Mély torok c. pornófilmben, ez megtörte karrierjét, és rövidesen eltűnt a filmiparból.[12][13] Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia