A Heartbreaker a dél-koreaiBig Bang együttes vezérének, G-Dragonnak az első szólóalbuma, mely 2009. augusztus 18-án jelent meg, az előadó 21. születésnapján.[2] Az album rendkívül sikeres volt, megjelenését követően számos toplistát vezetett.[3][4] A Heartbreaker-ből 200 000 darab fogyott,[5][6] és elnyerte az év albuma díjat a 2009-es Mnet Asian Music Awards-on.[7]
2009 novemberében a koreai cenzúra kiskorúak számára nem megfelelőnek nyilvánította az albumot, erőszak és szexualitás sugallása miatt, ezért ettől az időponttól kezdve Dél-Koreában csak 19 éven felüliek vásárolhatták meg a lemezt.[8] A lemez megjelenése után nem sokkal G-Dragont plágiummal vádolta meg a Sony Music, szerintük a Heartbreaker című dal túlságosan hasonlít Flo RidaRight Round című dalához, a Butterfly pedig az OasisShe's Electric című számához.[9][10][11] Ugyanakkor a Right Round kiadója, az EMI úgy nyilatkozott, nem látnak egyezést a két dal között.[12] A vádakat tisztázták, amikor Flo Rida Koreába utazva közösen adott koncertet az énekessel.[13]
Jegyzetek
↑G-Dragon. YG Entertainment. [2017. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 4.)