Halfway (Oregon)
Halfway az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Baker megyéjében, az Alexander Stalker-tanyán, Pine és Cornucopia között félúton[3] helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 288 lakosa volt. A város területe 0,96 km², melynek 100%-a szárazföld. 1887-ben nyitották meg postahivatalát, de a várost 1907-ben egy másik helyen alapították meg; 1908-ban a hivatalt az új helyre költöztették,[4] és 1909-ben Halfway városi rangot kapott. 2001-ben a legnagyobb foglalkoztatók a Pine Eagle Iskolakerület, az Idaho Power Company és az Egyesült Államok Erdészeti Hivatala, melyek összesen 125 embert foglalkoztattak.[5] Névváltoztatás1999 decemberében, a dotkomlufi idején, az e-kereskedelem elterjedésekor a város Half.comra nevezte át magát. Cserébe 110 ezer dollárt, és 20 számítógépet kaptak a helyi iskolába. A település volt az első, amely .comot tartalmazó webcímre kereszteli át magát.[6] Halfway azért tűnt ideális helyszínnek, mert kevés lakosa van, és földrajzilag is beleillik a honlap profiljába. „4 mérföldre vannak az északi szélesség 45. fokától, azaz félúton az Egyenlítő és az északi sark között.”[7] Halfway neve hivatalosan nem változott meg.[8] Két táblát is kihelyeztek a város határára „Amerika első dotkom városa” felirattal. Az egyiket licitre bocsátották, és a Half.com alapítója, Josh Kopelman nyerte meg.[9] Az oldalt később felvásárolta az eBay.[10] A pénzügyi nehézségek 2004-ben visszatértek, amikor egy vállalat 530 ezer dollárt követelt a várostól. ÉghajlatA térségre jellemző az ingadozó időjárás; a nyarak általában melegek vagy forróak (és gyakran nyirkosak); a telek pedig hűvösek (néha hidegek). A Köppen-skála alapján a város éghajlata nedves kontinentális.[11] A legcsapadékosabb a november–január, a legszárazabb pedig a július–október közötti időszak. A legmelegebb hónap július, a leghidegebb pedig január.
Népesség
2010A 2010-es népszámláláskor a városnak 288 lakója, 153 háztartása és 76 családja volt. A népsűrűség 300 fő/km2. A lakóegységek száma 199, sűrűségük 207,3 db/km2. A lakosok 94,1%-a fehér, 1,7%-a indián, 0,7%-a ázsiai, 0,3%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 1,4%-a egyéb, 1,7%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 3,5% (1,7% mexikói, 1,7% egyéb spanyol vagy latino származású.) A háztartások 18,3%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 38,6% házas, 10,5% egyedülálló nő, 0,7% egyedülálló férfi, 50,3% pedig nem család. 46,4% egyedül élt; 19%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 1,88 személy élt; a családok átlagmérete 2,63 fő. A medián életkor 52,7 év volt. A város lakóinak 17,7%-a 18 évesnél fiatalabb, 6,2% 18 és 24 év közötti, 11,7%-uk 25 és 44 év közötti, 41%-uk 45 és 64 év közötti, 23,3%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 46,9%-a férfi, 53,1%-a pedig nő.[15] 2000A 2000-es népszámláláskor a városnak 337 lakója, 159 háztartása és 87 családja volt. A népsűrűség 351 fő/km2. A lakóegységek száma 196, sűrűségük 204,2 db/km2. A lakosok 95,25%-a fehér, 2,97%-a indián, 0,3%-a egyéb-, 1,48%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 2,08% (0,9% mexikói, 1,2% pedig egyéb spanyol/latino származású.) A háztartások 24,5%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 43,4% házas, 9,4% egyedülálló nő; 45,3% pedig nem család. 39,6% egyedül élt; 24,5%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,12 személy élt; a családok átlagmérete 2,91 fő. A város lakóinak 25,2%-a 18 évesnél fiatalabb, 4,5% 18 és 24 év közötti, 20,5%-uk 25 és 44 év közötti, 26,1%-uk 45 és 64 év közötti, 23,7%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A medián életkor 45 év volt. Minden 100 nőre 86,2 férfi jut; a 18 évnél idősebb nőknél ez az arány 81,3. A háztartások medián bevétele 17 212 amerikai dollár, ez az érték családoknál $27 813. A férfiak medián keresete $23 750, míg a nőké $13 194. A város egy főre jutó bevétele (PCI) $12 997. A családok 24,5%-a, a teljes népesség 28,3%-a élt létminimum alatt; a 18 év alattiaknál ez a szám 40,2%, a 65 évnél idősebbeknél pedig 29,5%.[16] Nevezetes személyek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Halfway, Oregon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia