Hacsi, a leghűségesebb barát
A Hacsi, a leghűségesebb barát (angolul: Hachi: A Dog's Tale) 2009-ben bemutatott amerikai filmdráma, mely egy Hacsikó nevű hűséges akita kutya igaz történetén alapul, akit az amerikai feldolgozásban egy Parker Wilson nevű tanár (Richard Gere) fogad be magához. A film kettejük kapcsolatát mutatja be. 2009. június 13-án mutatták be a Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az első mozibemutató pedig 2009. augusztus 8-án volt Japánban. A film 2010. március 12-én mutatkozott be a brit mozikban az Entertainment Film Distributors jóvoltából, és 2009 és 2010 során több, mint 60 országban került bemutatásra. 2010 szeptemberének végére a film külföldi bevételei meghaladták a 45 millió dollárt.[3] A Sony Pictures Entertainment úgy döntött, hogy lemond az amerikai forgalmazásról, és 2010. március 9-én DVD-n megjelenteti a filmet, majd végül eladta a Hallmark Channelnek, ahol 2010. szeptember 26-án debütált. CselekményEgy amerikai professzor (Richard Gere) véletlenül egy akita kölyökkutyát talál a vasútállomáson. Hazaviszi, ám felesége ezt nem nézi jó szemmel. Hirdetéseket rak ki városszerte, hogy gazdát keressen a kölyökkutyának. Ám amikor a hirdetésre jelentkező akad, megesik a szíve a férjéhez oly közel álló kutyán. A professzor legjobb barátja lesz e kutya, és elnevezi Hacsinak. Hacsi minden napi elkíséri gazdáját a vasútállomásra a vonatához, ami dolgozni viszi őt. Majd türelmesen várja visszajöttét a vasútállomás előtt Jasjeet (Erick Avari) társaságában, akinél a professzor reggelente veszi az útravalóját. Hacsi mindig pontosan érkezik, ám egy nap nem érkezik meg a gazdája, aki egy előadás közben szívinfarktust kap és meghal. A gyásztól sújtott Cate Wilson elköltözik a városból, Hacsi a frissen házasodott lányához kerül. Ám az első adandó alkalommal elszökik, és kimegy az állomásra. Andy (Sarah Roemer) elfogadja Hacsi döntését és elengedi. Attól kezdve a kutya élete végéig kimegy a vasútállomásra, ahol a gazdája érkezését várja. Jasjeet viseli gondját Hacsinak, aki évekig várja gazdája érkezését, míg 9 év múlva meg nem hal. Szereplők
Filmzene
FogadtatásA film a kritikusok részéről nagyrészt pozitív fogadtatásban részesült. A Rotten Tomatoes oldalon 62%-os eredményt ért el,[5] az IMDb-n 81 873 felhasználó véleménye alapján 8,2/10 pontot kapott (2014. június 2.)[6] Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia