|
Habeas CorpusA Habeas Corpus az angol jogból eredő jogelv, mely garantálja, hogy törvényes vád, illetve bírósági határozat hiányában csak rövid időre lehessen a személyt szabadságától megfosztani. Az angol jogban eredetileg egyszerre volt jogelv és az ezt érvényesítő bírói parancs, „mely előírja, hogy a letartóztatott személyt meghatározott időn belül törvényszék elé kell állítani, s indokolni kell a fogvatartást; illetve, hogy a jogtalanul letartóztatott személyt bármely bíró maga elé idézheti, és ügyének kivizsgálása után szabadon bocsáthatja”[1] A bírói parancs kibocsátásának feltételeit először az angol polgári forradalom idején foglalták törvénybe a király és a Parlament közötti küzdelem egyik elemeként, a Parlament kezdeményezésére. II. Károly angol király írta alá 1679. május 6-án. TörténeteA középkori joggyakorlatA Habeas Corpus jogelv a személyi szabadság legnagyobb biztosítéka. A személyes szabadság önkényes megsértése ellen számos garanciális elemet dolgozott ki a joggyakorlat. Már az ókorban és a kora középkorban is ismert volt az ún. asylum-jog, ami azt jelentette, hogy egyes helyeken az oda menekülővel szemben nem lehetett se az őrizetbevételt, se a bírói eljárást lefolytatni, mindaddig, amíg a menedékhelyen (pl. templom, szentély, szent sírja stb) tartózkodik. Hasonló megfontolásból a személyi szabadság önkényes korlátozása ellen jelent meg a bárók és a király harca során a 13. században, Angliában az a szokás, hogy a királyi parancsra letartóztatott személy „habeas corpus” kezdetű királyi utasítást, ún. writ-et kaphatott, melyet átadhatott az őt letartóztató hatóságnak, melytől így követelhette, hogy állítsák bíróság elé, illetve, hogy közöljék vele letartóztatása okát. A hatóság a writ visszaküldésével igazolta, hogy eleget tett az abban foglaltaknak. A writek kibocsátása eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a földesúri magánbíróságoktól az ítéletek meghozatala a királyi bíróságok kompetenciájába kerüljön. Érthető módon ez kiváltotta a földesurak ellenkezését, akik attól tartottak, hogy a királyi különbíróságok a király ellen lázadó bárók koncepciós perekben történő elítélését fogják szolgálni. Maga a Magna Charta is rendelkezett az önkényes letartóztatás tilalmáról:[2]
 A Habeas Corpus-elv fejlődésében a legfontosabb állomást az angol forradalom időszaka jelenti. A legfőbb királyi törvényszék (King's Bench) törvénysértő gyakorlatára válaszul a Parlament 1627-ben, a Petition of Right-ban (A Jog Kérvénye)[3] azt követelte, hogy szabad embert csak törvényes eljárás alapján, törvényes vád alapján lehessen szabadságától megfosztani - királyi utasításra nem. I. Károly eleinte uralkodói felségjogai megsértésének fogta föl a kérvényt, de miután a Parlament megzsarolta az uralkodót, hogy addig nem szavazza meg az adót, amíg alá nem írja a nyilatkozatot, I. Károly 1628. július 28-án jóváhagyta a Kérvényt. Az uralkodó és a Parlament küzdelme azonban folytatódott. Az ún. „hosszú parlament” 1640-ben, Thomas Wentwoth királyi kegyenc kivégzése után olyan törvényt fogadott el, amely eltörölte a királyi különleges törvényszéket, a Csillagkamarát. Az 1640-es Habeas Corpus Act alapján minden letartóztatott személynek joga volt writ-et benyújtani. Az ezt követő angol polgárháború azonban ezt az intézményt egyelőre elsöpörte. A parlament végül megerősödve került ki a polgárháborúból: Cromwell halála után sor került a Stuart-restaurációra. A Stuartok és a Parlament birkózása azonban folytatódott, ami „II. Károly király alatt a Habeas Corpus megalkotására vezetett, amely minden lehető önkénynek s visszaélésnek az angol honpolgárok letartóztatása körül elejét veszi s az angol szabadságnak fővédbástyáját (the principal bulwark of English liberty) képezi. Ennek értelmében: a letartóztatott által v. annak érdekében irásban előterjesztett panasz v. kérelem alapján, melyhez a letartóztatási parancs másolatban, v. a másolat kiadásának megtagadását tanusító affidavit (hit alatt tett vallomás) csatolandó, a lordkancellár vagy más erre illetékes biró H.-t bocsát ki. Ez a birói parancs (az u.n. Habeas Corpus ad subiciendum) intézve van ahhoz, aki az illetőt fogva tartja, s azt a meghagyást tartalmazza, hogy a foglyot a letartóztatás idejének és okának előadása mellett a biró elé állítsa, s a biróság által hozandó határozathoz alkalmazkodjék. Ha a kérvényező valószínűvé teszi, hogy a letartóztatás nem alapszik törvényes indokon, a birói parancs kibocsátandó, tekintet nélkül arra, ki rendelte el a letartóztatást. A hatóságoknak azért a letartóztatási parancsban a letartóztatás indokának előadására különös gondot kell fordítani. A H. csak állami veszély idején (kontinentális ostromállapot) függeszthető fel, de ekkor is csak parlamenti határozattal. A Habeas Corpus a személyes szabadságnak magánszemélyek által megsértése tárgyában is tartalmaz intézkedéseket. Az eljárást szabályozó újabb törvények a Peace Preservation (Irland) Act 1875 és 56 Geo. III. c. 100.”[4] Az 1679-es törvény eljárásjogi szabályai1. A törvény tárgyi hatálya: Habeas Corpus nem, illetve eltérő szabályokkal alkalmazható ha az elfogatóparancs árulás és felségsértés miatt rendeli el a személyi szabadság korlátozását 2. A törvény területi hatálya: A törvény hatálya kiterjed minden olyan területere, így a tengerentúli területekre is, amelyek akkor, illetve a jövőben őfelsége tulajdonát képezik. 3. Határidő: a Habeas Corpus parancsot át kell adni a tisztviselőnek vagy ott kell hagyni nála, főszabály szerint az átadástól számított 3, egyes esetekben 10, illetve 20 napon belül vissza kell küldeni, ennyi időn belül kell az illetőt bíróság elé állítani. A bíróság elrendelheti a vizsgálati fogság meghosszabbítását is. 4. Illetékesség Az illető bíróság vagy személy – aki dönt a fogvatartás jogosságáról – lehet a writ-ben megjelölt személy, de lehet a kibocsátó maga is 5. A határozat kötelező tartalma: az elfogatás illetve fogva tartás oka, illetve rendelkezni kellett a fogvatartás megszűntéről vagy fenntartásáról 6. Eljárási díj: az eljárásnak díja van, amelyet a jogosultnak meg kell fizetnie és biztosítékot kell adnia, hogy nem fog a bíróhoz menet, illetve a bírótól visszafelé megszökni Részlet az 1679-es Habeas Corpus Act-ből
– (Koraújkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 87-88. old.)
Későbbi fejleményekAz Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata szerint a függetlenségi háború egyik kiváltó oka az volt, hogy az angol hatóságok megsértették a fenti jogelvet. Az USA Alkotmánya és joggyakorlata nagy hangsúlyt fektetett ennek körülbástyázására. Az európai kontinensen először az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata kodifikálta a Habeas Corpust - megszüntetve ezzel a feudális abszolutizmusra jellemző ún. zárt levelek (lettre cachée) gyakorlatát, mely azt jelentette, hogy a király a helyi intendánsait lezárt levélben utasítva bárkit letartóztathatott. Magyarországon már az 1843-as ún. Büntetőjogi Elaboratum is tartalmazta a Habeas Corpus elvét, majd az 1848-as törvényhozás is rendelkezett erről. A neoabszolutizmus alatt számos alkalommal megszegték, míg végül az 1878. évi V. tc., az ún Csemegi-kódex honosította meg véglegesen hazánkban. Noha jogunkban közismertté vált, a XX. század egyes rendkívüli körülményei között nem mindig alkalmazták, esetenként külön jogszabállyal fel is függesztették. Nemzetközi színtéren az ENSZ 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. paragrafusa tartalmazza kötelező erővel. Magyarországi alkalmazásMár a középkori Magyarországon is ismert volt ez a jogelv. A bírói ítélet nélküli joghátrányok (fogvatartás, „megnyomorítás”) tilalma nemesek esetére már az Aranybullában, II. András magyar király 1222. évi II. törvénycikkében megjelent: „Hogy senki perbehívás nélkül el ne marasztaltassékː Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes uton törvényt láttak reá.”[5] Ez szinte teljesen megegyezik a Magna Charta szabályaival, ott szabad embernek írva a teljes jogokkal bíró személyeket (alávetettekre, jobbágyokra nem terjedt ki). A Habeas Corpus eredetileg egy szabadságvesztéssel járó büntetéssel kapcsolatos jogbiztosító elv volt. Az idők folyamán a szabadságmegvonással járó büntetések és rendelkezések differenciálódtak. Így a hatályos magyar büntetőjogban az előállítás, az őrizetbevétel, az előzetes letartóztatás szabályai között szétszórva találunk olyan garanciális szabályokat, melyek a Habeas Corpus elvéből erednek. A magyar Alaptörvény „Szabadság és felelősség” fejezetének IV. cikke tartalmazza a Habeas Corpus-elvet:
– Magyarország Alaptörvénye
KihívásokA habeas corpus érvényessége jelenleg kemény próbának van kitéve az Egyesült Államokban, amelynek hatóságai terrorista tevékenység gyanújával több száz embert vettek őrizetbe, és külföldi katonai támaszpontokon tartják őket fogva, ahová – szerintük – az USA jogrendszere nem terjed ki, így a habeas corpus sem érvényesíthető. A fogvatartottakat képviselő jogvédő szervezetek az USA Legfelsőbb Bíróságához fordultak, kifogásolva, hogy az amerikai hatóságok megtagadják a foglyoktól a jogi védelem lehetőségét, arra hivatkozva, hogy külföldi állampolgárokról van szó, akik fegyvert fogtak az Egyesült Államok ellen, és ügyükben az amerikai polgári bíróságok nem illetékesek. 2005. december 30-án az amerikai Kongresszus elfogadta a „Fogvatartottakkal szembeni bánásmódról szóló törvényt” (Detainee Treatment Act, DTA). A DTA a guantánamói foglyok által kezdeményezett habeas corpus ügyeket kivette a District of Columbia bíróságok hatásköréből, és a katonai bíróságok hatáskörébe utalta. Ezt a törvényt a jogvédők megtámadták. Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia
