A Hét Domb Filmfesztivál (rövidítve: HDFF) a magyarországi és a határon túli profi és amatőr filmesek alkotásainak versenyeztetésére és a magyar filmgyártás maradandó kulturális értékeinek bemutatására 2017-ben létrehozott rendezvény. A versenyprogram két szekcióból áll: diák (10–18 évesek) és felnőtt.
A fesztivál igazgatója Magyar Ferenc.
Története
A fesztivál ötlete Magyar Ferenc filmrendező-operatőrtől, a Komló és Térsége Televízió főszerkesztőjétől származik. A Hét Domb nevet Komló város jellegzetes hét dombjáról kapta. Az esemény a térség kulturális életének föllendítésében is szerepet kapott – a szintén itt rendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál és a Komlói Amatőr Színházi Találkozó mellett.[1][2][3][4] A magyarországi és határon túli, profi és amatőr filmalkotások versenyeztetésére létrehozott rendezvény célja, hogy megismertesse a magyar filmgyártás maradandó kulturális értékeit a közönséggel. A komlói fesztivál programjai regisztrációt követően térítésmentesen látogathatók. E mellett az alkotók – a szakmai megmérettetésen túl – közönségtalálkozókon, vitafórumokon és a zsűri tagjaival értékelő megbeszéléseken is részt vehetnek.
Filmvetítés a Hét Domb Filmfesztivál alatt, a Komlói Színház- és Hangversenyteremben.
A fesztivál fő helyszíne a Komlói Színház- és Hangversenyterem.
A 2017. szeptember 18–24-e között tartott I. Hét Domb Filmfesztivál egyhetes seregszemléjére 151 alkotást nyújtottak be a filmesek, amik közül 60 került a felnőttek versenyprogramjába. A szekció zsűrielnöke Sára Sándor Kossuth-díjas operatőr, a zsűri két tagja pedig Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező, valamint Ternovszky Béla rajzfilmrendező-grafikus voltak, míg a diák szekcióban Dr. Gyenes Zsolt a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának docense, Kis-Marics Tamás a komlói Gagarin Általános Iskola pedagógus-igazgatóhelyettese és Odrobina Tamás képzőművész tanár, fotográfus értékelte[5] az alkotásokat. A fesztivált az Emberi Erőforrások Minisztériuma 11 millió forinttal, a komlói önkormányzat pedig további 2 millió forinttal támogatta. Fővédnöke Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője, védnöke pedig Polics József, Komló polgármestere volt.
2018-ban a II. Hét Domb Filmfesztivál szeptember 3–9 között zajlott. Az eseményre nevezett 191 filmből 58 alkotást válogattak be a versenyprogramba. Az előzsűrizésben Danileszk Rita, Major Zoltán filmesztéták és Karagity István szerkesztő-filmrendező vettek részt. A döntős filmek zsűrijét Rófusz Ferenc elnökletével Koltai Róbert színész és Halmy György rendező-forgatókönyvíró-producer alkotta.[6][7] A fesztivál fővédnökei Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Hoppál Péter voltak.
2019-ben a III. Hét Domb Filmfesztivált szeptember 9–14 között rendezték meg. A fesztivál főtámogatói Komló Város Önkormányzata, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja voltak. Fővédnökei ugyanazok maradtak.[8][9]
A IV. Hét Domb Filmfesztivál 2020. október 5–11. között, a pandémia miatt online. Összesen 125 filmet neveztek, melyekből kategóriánként a legjobb 10 alkotás került a döntőbe – amik október 4-ig a rendezvény honlapján láthatók voltak. Az online felületen a nézők is voksolhattak, így a legtöbb szavazatot elérő alkotás lett a Hét Domb Filmfesztivál első közönségdíjasa. A hat felnőtt és egy diák kategóriában összesen 21 díjat osztottak ki. A nehéz helyzet ellenére Komló Város a Komló Összeköt Egyesület támogatásának köszönhetően a fesztivál 500 ezer forintos fődíjat is biztosítani tudta. Kiemelt rendezvényként a fesztivál megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázata is segítette, a 200 ezer forintos közönségdíjat pedig a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. támogatta. Zárásaként az 1969-ben készült A Pál utcai fiúk digitálisan felújított változatát vetítették online a közönségnek.[10][11]
2021-ben az esemény a szakmai rendezvényekre az államhoz benyújtott pályázatát indoklás nélkül elutasították (a keretösszeg is csökkent), illetve a hátterét biztosító Baranya Televízió Kft. is beszüntette a tevékenységét (nem kapott támogatást a működéséhez sem a várostól, sem pedig az államtól), így Magyar Ferenc fesztiváligazgató a szeptember 6–12. közé tervezett V. Hét Domb Filmfesztivál elmaradása mellett döntött.[12]
A verseny menete
Minden évben a meghatározott határidőre beérkezett magyarországi vagy határon túli profi és amatőr filmes alkotások közül kategóriánként, a felnőtt szekcióban – előzsűrizést követően – legfeljebb tíz kerül zsűrizésre. Minden kategóriákban az első, a második és a harmadik helyezett a felnőtt szekcióban pénz-, a diák szekcióban a pénzjutalom értékének megfelelő tárgyjutalma mellett Hét Domb Filmfesztivál-plakettet és oklevelet kap.
A Hét Domb Filmfesztivál fődíja az első három évben ugyanúgy 1 millió forint volt, melyet – tekintet nélkül a kategóriára – a legtöbb pontot kapott film alkotója vehet át. A fődíj és a kategória első helyezés 2018-tól nem nyerhető el együttesen.
A verseny eredményhirdetésére és a díjak átadására ünnepélyes gálaestén kerül sor a programsorozat utolsó napjaiban.
Kategóriák
A Hét Domb Filmfesztivál III. helyezéséért járó díj
Amatőr és profi alkotások is versenyeznek a versenyprogramban.
A felnőtt szekcióban 6 kategóriát alakítottak ki: kisjátékfilmek (max. 35 perc), dokumentumfilmek (max. 50 perc), ismeretterjesztő és természetfilmek (max. 55 perc), animációs filmek (max. 30 perc), egyéb (olyan rövidfilmek, klipek, reklámok, trailerek, amik hossza a max. 5 perc), valamint az első évben nemzetközi (max. 35 perc) a második évtől a nagyjátékfilmek (min. 60 perc) kategóriájában mérettethetik meg magukat a filmek és filmesek.
A diák szekció alkotói kizárólag a filmek beadási határidejéig általános vagy középfokú oktatási intézményben tanulók lehetnek. A filmek műfaji és időkorlátozás nélkül nevezhetőek.