Héródianosz (történetíró)
Héródianosz (ógörögül: Ήρωδιανός, latinul: Herodianus), (kb. 178 – kb. 240/250) görög történetíró. Művében a Marcus Aurelius halála utáni eseményeket és a Severus-dinasztia felemelkedését és bukását mutatja be. Ő az egyedüli kortárs történetíró, akinek műve, A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától teljes egészében fennmaradt a 180–235 közötti korszakból. ÉleteÉletrajzi adataira csak a művében található utalások alapján következtethetünk. Valószínűleg 178. előtt született, és valószínűleg felszabadított rabszolga volt. Az általa tárgyalt utolsó esemény 238-ban történt, tehát valamikor ezután halt meg. Hérodianos beszámol arról, hogy egy ideig Rómában élt, és valamilyen alacsonyabb funkciót töltött be a császári és a senatusi adminisztrációban. Görög, vagy a görögöt nagyon magas szinten beszélő keleti származású volt. Pontos származási helye vitatott, egyes kutatók Bithyniát, mások Egyiptomot valószínűsítik. Héródianos görög olvasó- és hallgatóközönségnek szánhatta művét, ezért igen gyakoriak a műben a különböző magyarázó jellegű kitérők (római istenek, ünnepek, játékok leírása), valamint a latin fogalmaknak majdnem mindig a görög változatát használja. MűveRendezőelveA szerző saját megjegyzése szerint (I. 1.5.) az egyes eseményeket időbeli sorrendben és uralkodónként követi végig:
Tartalmi összefoglalóAz egyes könyvekben egy-egy uralkodó áll a középpontban:
A mű összesen 58 (Héródianos pontatlan számításai szerint 61) év eseményeit taglalja. Az általa eszményített uralkodó Marcus Aurelius – minél jobban hasonlít hozzá egy uralkodó, annál jobb lesz az uralkodása. Művei magyarul
Források
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia