Gyulai István (újságíró)

Gyulai István
Született1930. június 3.
Budapest[1]
Elhunyt2016. október 11. (86 évesen)
Állampolgárságamagyar
HázastársaKádár Zsuzsa (1954-)
Foglalkozása
IskoláiMagyar Közgazdaságtudományi Egyetem (–1952)
Kitüntetései

Gyulai István (Budapest, 1930. június 3.2016. október 11.[2]) magyar közgazdász, újságíró.

Életpályája

Szülei: Gyulai István és Szlameniczky Karolin voltak. 1948–1952 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1952–1954 között ugyanitt tanársegédként dolgozott. 1954–1961 között a Szabad Nép illetve a Népszabadság munkatársa volt. 1961–1968 között a Minisztertanács Titkárságán a tőkés nemzetközi gazdasági együttműködéssel foglalkozott. 1968-ban megalapította a Világgazdaság című lapot. 1968-tól az OVK előadója volt. 1968–1990 között, illetve 1991–1992 között főszerkesztője volt a Világgazdaságnak. 1973-ban a vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság tagja volt. 1979-ben részt vett a HVG megalapításában, 1979–1981 között a szerkesztőbizottság elnöke volt. 1991-ben létrehozta a Business Press Kft.-t. 1992-ben nyugdíjba vonult.

Magánélete

1954-ben házasságot kötött Kádár Zsuzsával. Egy fiuk született; László (1956).

Művei

  • Kétféle segély; Kossuth, Bp., 1961
  • Az Európai Közös Piac (1962)
  • A nyugat-európai gazdasági integráció (1971)

Források

Jegyzetek

  1. PIM-névtér-azonosító. (Hozzáférés: 2020. június 4.)
  2. Meghalt Gyulai István (magyar nyelven). atv.hu, 2016. október 20. (Hozzáférés: 2016. október 20.)

 

Prefix: a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Portal di Ensiklopedia Dunia