Gyapjasollós rák

Gyapjasollós rák
Hím példány
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda) Altörzs: Rákok (Crustacea) Osztály: Felsőbbrendű rákok (Malacostraca) Rend: Tízlábú rákok (Decapoda) Alrend: Pleocyemata Alrendág: Rövidfarkú rákok (Brachyura) Tagozat: Eubrachyura Altagozat: Thoracotremata Öregcsalád: Grapsoidea Család: Varunidae Nem: Eriocheir Faj: E. sinensis
Tudományos név
Eriocheir sinensis H. Milne Edwards, 1853
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Gyapjasollós rák témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjasollós rák témájú médiaállományokat és Gyapjasollós rák témájú kategóriát.

A gyapjasollós rák (Eriocheir sinensis) a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) osztályának tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe, ezen belül a Varunidae családjába tartozó faj.

Előfordulása

A gyapjasollós rák eredetileg a Kínai-alföldön honos. Folyamokban, tehát édesvízben él, szaporodáskor azonban a tengerbe vonul. A század elején, valószínűleg a hajók egyensúlyának biztosítására felvett, úgynevezett ballasztvízzel Európába is behurcolták, és azóta az Északi-tenger és a Balti-tenger partvidékének folyótorkolataiban, valamint az Atlanti-óceánban, dél felé egészen a La Manche csatorna partjáig elterjedt. A nagy folyórendszerekben helyenként 700 kilométerig is felvándorolt a kontinens belseje felé.

Megjelenése

A hím állat ollós lábainak utolsó ízét tömött, gyapjas prém borítja, és az emiatt hatalmasnak tűnik. Járólábainak élei finoman szőrösek. A 7 centiméter hosszú fejtor kétszer fogazott homlokszegélyt visel, elülső oldalai pedig négyszer fogazott szélűek. Színe olajbarna, sötétebb pettyekkel, az ollószárak fehéresek.

Életmódja

A gyapjasollós rák apály idején és napközben maga ásta járatba húzódik vissza a parti sávban, amelyből éjszaka indul zsákmányszerző útjára.

Képek

• 
  Döglött gyapjasollós rák felülről
• 
  és alulról
• 
  Begyűjtött példányok Anglia partjainál

Források

• Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6