György Gábor

György Gábor
Született1950. május 26. (74 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Gyermekei5
Foglalkozása
Tisztségeelnök (nem ismert – 1997)


György Gábor (Budapest, 1950. május 26. –) újságíró, kommunikációs szakember, fordító.

Pályafutása

Az ELTE magyar-német szakán végzett 1973-ban, majd a Magyar Rádiónál állt munkába. 1974 és 1980 között a német nyelvű adásokban riporterként, műsorvezetőként és fordítóként dolgozott. 1980-tól szekcióvezető lett a Külföldi Adások Főszerkesztőségén. 1985-től a Danubius Rádió főszerkesztője lett. Ebben a minőségében részt vett az első magyar kereskedelmi jellegű, könnyűzenei adó indításában, fejlesztésében. 1993-tól egy éven át az ügyvezető igazgatói funkciót is betöltötte. 1995-től másfél éven át a T-Mobile kommunikációs igazgató-helyettese lett. 1996 márciusában a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának első elnökévé választották. Másfél évvel később lemondott. 1997 őszétől az akkor induló országos kereskedelmi adó, a Sláger Rádió alapító vezérigazgatója volt közel 7 éven át. 2005 szeptemberétől 5 évig az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője volt. 2011 óta mint nyugdíjas szak- és műfordítóként dolgozik.

Jegyzetek

  1. a b PIM-névtér-azonosító. (Hozzáférés: 2020. június 13.)

Források

További információk

  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.

 

Prefix: a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Portal di Ensiklopedia Dunia