Gustav Ludwigson
Gustav Ludwigson (Göteborg, 1993. október 20. –) svéd labdarúgó, a dél-koreai Ulszan Hyundai csatárja. PályafutásaKorai pályafutásaLudwigson a pályafutását a szülővárosában, a Mölnycke IF-nél kezdte el. 2015-ben a Sävedalens IF-hez igazolt.[1] Ludwigson a Sävedalen tagjaként 3 szezon alatt, 60 mérkőzésen 23 gólt lőtt be az ellenfél kapujába, így segítve a klubot a negyedosztályba való feljutásban. Örgryte IS2017. december 21-én egyéves szerződést írt alá a másodosztályban szereplő Örgryte IS-sel, amely klubnál már többször is játszott mint próbajátékos.[2] A 2018-as szezonban 30 mérkőzés alatt 11 gólt lőtt. 2018 augusztusában, Ludwigson 2020-ig meghosszabbította a szerződését a klubbal.[1] Az Örgryte IS a 2018-as szezonban a 4. helyezést érte el a tabellán. A szezon végén a klub szurkolói Az Év Játékosának választották.[3] Ludwigson 2019-ben is remekül teljesített, júliusban elnyerte a Superettanban A Hónap Játékosa díjat.[4] Hammarby IF2019. augusztus 8-án hároméves szerződést kötött a svéd első osztályban szereplő Hammarby IF-fel.[5][6] A 2020-as szezonban debütált a Hammarby színeiben, ahol 29 mérkőzés alatt 9 gólt lőtt és 11 gólpasszt osztott ki, így a klub szurkolói A Szezon Játékosának választották.[7] 2021. március 26-án Ludwigson megújította a szerződését a Hammarbyval, amely így már a 2024-es szezon végéig szólt.[8] 2021. szeptember 23-án Miloš Milojević, a Hammarby vezetőedzője csapatkapitány-helyettessé nevezte ki.[9] Ulszan Hyundai2023. január 5-én a dél-koreai Ulszan Hyundaihoz írt alá.[10] Statisztikák2023. június 24. szerint[11]
Sikerei, díjai
Jegyzetek
További információkGustav Ludwigson adatlapja a Transfermarkt oldalon (angolul) |
Portal di Ensiklopedia Dunia