Gulyás Pál (költő)
![]() Gulyás Pál Lajos (Debrecen, 1899. október 27. – Debrecen, 1944. május 13.[2][3]) magyar költő, tanár. ÉletpályájaSzülei Gulyás István debreceni tanár (1867–1941)[4] és Both Zsuzsanna voltak.[5] A Debreceni Református Kollégiumban tanult. Szülővárosában szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. A Tanácsköztársaságot 1919-ben verssel üdvözölte. Első műve 1923-ban jelent meg. 1924-ben Hajdúböszörményben a Bocskai István Gimnáziumban tanított, 1925–1926 között Kiskunhalason volt tanár. Ezután a debreceni Iparostanonc Iskolában kapott állandó munkát. 1927-ben alapító tagja volt a debreceni Ady Társaságnak, melyben később vezető tisztséget töltött be. 1928-ban a Napkelet költői pályázatán első díjat nyert. 1934-ben Fülep Lajossal és Németh Lászlóval együtt szervezője, főszerkesztője volt a népi írók lapjának, a Válasznak. Élete utolsó éveiben szoros szellemi kapcsolatot ápolt Hamvas Bélával. KöltészeteA népi írók csoportjához tartozó, eredeti hangú, erősen gondolati jellegű lírikus. A világnyelveken kívül finnül, ógörögül, izlandi nyelven és románul olvasott. Korai költészetére a német líra és a Nyugat nagyjai hatottak, de filozófiai érdeklődése is megmutatkozik verseiben, befolyással volt rá többek között Oswald Spengler krizeológiai történelem-szemlélete. Az 1930-as években a népi mozgalom poétikai törekvéseihez csatlakozva formavilágában is követve szólaltatta meg a néphagyományokat. A vidéki irodalom fontosságát hangsúlyozta, és Debrecenben kívánt szellemi központot kialakítani. Érzékeny idegekkel fedezte fel a háború felé haladó ország veszélyeztetettségét (Csokonai gúlája előtt), elutasította a német és olasz orientációjú külpolitikát (Nibelungi köd, Isten követje), kozmikus látomásokban jelenítette meg a közelgő pusztulás képeit (A Biblia siratása, Új vanitatum vanitas). Az Alföld csendjében (1943) című kötetében vált éretté költészete. A finnugor folklórban találta meg a mintát, amelyhez a népi jellegét kifejezni kívánó magyar költészetnek Gulyás felfogása szerint igazodnia kellene. Út a Kalevalához (1937) című tanulmánya szerint a finn népi eposz világképében "egy pentatonikus lényegre redukált s abból újrafejlesztett, újra hatványozott népiségben" található meg az a harmonikus életérzés és kultúra, amely leküzdheti a XX. század szellemi válságát. Ezt a mitikus népiséget állította esztétikájának középpontjába, és kérte számon a kor magyar irodalmán. Művei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia