Gordon Agáta
Gordon Agáta (Debrecen, 1963. május 15. –) író és költő. 2005-től 2011-ig Bódis Krisztával az Irodalmi Centrifuga vezetője. Korábban a Tilos Rádió Zártkörű lányok című műsorának vezetője és a Petőfi Rádió Önazonos című melegműsorának munkatársa volt. ÉletpályájaÍró-költői ambícióit magyar szakos szüleitől örökölte. 1988-ban irodalom és történelem szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen. A rendszerváltás után egy Baranya megyei zsákfaluban, Szatinán élt, ahonnan Mindszentgodisára járt tanítani. Erről a helyről és témáról szól Kecskerúzs (1997) c. regénye. 1999 óta Budapesten él. Dolgozott iskolában, utazási irodában, börtönben, házmesterként és rádiós műsorvezetőként is. Elkötelezett nő- és melegvédő. Az Irodalmi Centrifugát Bódis Krisztával 2005-ben alapították: az estsorozat 2010-ig a Centrál Kávéházban jelentkezett kéthetente, 2010-től a Nyitott Műhelyben és a Merlin Színházban is tartanak esteket. 2011-ben útjaik szétváltak, Bódis Kriszta elhagyta az Irodalmi Centrifugát. Az Irodalmi Centrifuga honlapot is alapított. Itt megtalálhatóak az utóbbi években írott sorozatai, cikkei, recenziói is. A sorozatok közül a Magdolna-negyed a MASZRE alkotói támogatásában is részesült: a nyolcadik kerület egyik házában élve mutatja meg a házban lakó néhány család életét. Kötetei
Filmek
Források
További információkInterneten elérhető művei
Interjúk Gordon Agátával
Lapok Gordon Agátáról |
Portal di Ensiklopedia Dunia