Gonda József (író)
Gonda József, 1901-ig Gravátz József Lajos,[3][4] (Hódmezővásárhely, 1877. október 22. – Budapest, 1913. április 18.)[5] író, újságíró, városi tanácsnok. ÉleteRómai katolikus vallású, apja Gravátz Lajos, anyja Tamás Mária volt. 1894-ben szülővárosában Magyar Róna címmel hetilapot indított, amely azonban egy számot ért meg (Dura Máté és Zempléni Árpád írásaival).[6] Ugyanezen évtől fogva a Budapesti Tudományegyetemen tanult jogot,[7] majd Szegeden, Aradon és a magyar fővárosban volt újságíró. 1902-től fogva tizenegy éven át volt szülővárosában városi tanácsnok. 1904–05-ben Vásárhelyi Ellenzék címmel szerkesztett napilapot, 1910–12 között pedig a Jövendő főszerkesztője volt. 1913-ban Budapesten halt meg egy szanatóriumban. Haláláról beszámolt a Budapesti Hírlap. Hódmezővásárhelyen temették el.[8] Felesége Horváth Jolán volt, közös gyermekük; Gonda József István ügyvéd, lapszerkesztő, sakkozó.[9][10] Művei
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia