|
Gilles Villeneuve
Joseph Gilles Henri Villeneuve (francia kiejtése: [ʒil vilnœv] ; Québec, 1950. január 18. – Leuven, 1982. május 8.) vagy egyszerűen csak Gilles Villeneuve kanadai autóversenyző, Formula–1-es pilóta volt. Hat évig versenyzett együléses versenyautóval, hat nagydíjgyőzelme volt, merész és látványos versenyzési stílusával generációjának egyik meghatározó alakja volt. Rajongása a sebesség és a versenyek iránt már fiatal korában megmutatkozott, pályafutását motorosszán versenyzéssel kezdte hazájában, Québecben. Együléses versenyeken a kanadai és amerikai Formula Atlantic sorozatban vett részt először 1976-ban. Egy évvel később felfigyelt rá, majd szerződést kínált számára a Formula–1-es McLaren istálló. Az ő színeikben vehetett részt debütáló futamán, az 1977-es brit nagydíjon Silverstoneban. 1978-ban az olasz Ferrarihoz igazolt és 1982-ben bekövetkezett haláláig a Scuderia versenyzője maradt. Hat futamon intették le elsőként, az 1979-es világbajnokságot a második helyen fejezte be, négy ponttal lemaradva csapattársa, Jody Scheckter mögött. Villeneuve a Zolderben rendezett 1982-es belga nagydíjon vesztette életét május 8-án, mikor az utolsó edzés utolsó perceiben az egyik kanyar után utolérte Jochen Masst, jobb első kereke ütközött a March hátsó kerekével, a Ferrari körülbelül 220 kilométeres sebességgel a levegőbe ugrott, majd megperdülve orral a földbe csapódott. Villeneuve az ülésével együtt kiszakadt belőle és az út túloldalán lévő védőhálóba vágódott. A kórházba szállítás közben a kanadai versenyző meghalt a mentőben. A baleset előtt két héttel csúnyán összeveszett csapattársával, Didier Pironival, aki a csapatutasítást megszegve előzte meg őt a San Marinó-i futam utolsó körében, megfosztva a győzelemtől. Halála pillanatában Villeneuve az egyik legnépszerűbb tagja volt a mezőnynek a rajongók körében és azóta is ikonikus személyisége a sportágnak. Hazájában, a montréali versenypálya az ő nevét viseli. Fia, Jacques Villeneuve az 1997-es szezon világbajnoka, mind a mai napig a sportág egyetlen kanadai győztese. MagánéleteVilleneuve Richelieu-ben született, Montréal külvárosában, a jórészt francia anyanyelvű lakosokból áll Québec tartományban, gyermekkora nagy részét azonban már Berthiervilleben töltötte.[6] 1970-ben vette feleségül Joann Barthent, akitől két gyermeke született, Jacques és Mélanie.[7] Pályafutása korai szakaszában családjával együtt lakókocsival utazott a versenyek helyszínére, és ezt a szokását részben Formula–1-es karrierje alatt is megtartotta. Gyakran állította, hogy 1952-ben született, ennek az volt az oka, hogy már eredetileg is viszonylag későn, 27 évesen jutott csak el a királykategóriába, és sokan túl öregnek tartották ahhoz, hogy a motorsport csúcskategóriájában versenyezzen.[8] Niki Lauda azt mondta róla: "Ő volt a legőrültebb ördög, akivel valaha találkoztam a Formula–1-ben ... Érzékeny és szerethető karakter volt, ez tette ilyen egyedi emberi lénnyé ".[9] Öccse, Jacques is sikeres autóversenyző volt, számos kiugró eredménnyel büszkélkedhet a Formula Atlantic, a Can Am és CART sorozatokban.[10] Fia 1995-ben megnyerte a CART bajnokságot és az Indianapolisi 500-as versenyt, 1997-ben pedig a Formula–1 bajnoka lett.[11] A Formula–1 előtt 1967-ben gyorsulási autóversenyeken vett részt, rendszerint egy átalakított Ford Mustanggal.[12] Hamarosan beleunt ebbe a világba és beiratkozott Jim Russell autósiskolájába, ahol hamarosan versenyzési engedélyt szerzett. Ezt követően egy sikeres szezon végén megnyerte a Quebec-i Formula Ford bajnokságot, amiben egy saját építésű, kétéves versenygéppel tízből hét versenyen diadalmaskodott.[13] Ezt követően négy évig a Formula Ford bajnokságaiban indult, továbbra is saját autóval. Mindeközben Villeneuve hómobillal is versenyzett Québecben, ebben a sportágban 1974-ben világbajnok lett.[14] Sikeres futamai után áttért az autóversenyzésre a Formula Atlantic versenysorozatban, ahol 1976-ban és 1977-ben megnyerte a bajnokságot.[15] 1975-ben nagyszerű győzelmet aratott az atlantai Gimli MotoSport Park-ban a szakadó esőben. 1976-ban összeállt Chris Harrisonnal és Ray Wardell versenymérnökkel és uralta a kanadai valamint az amerikai futamokat, mindkét széria bajnoki címét besöpörve. A Canadian Formula Atlantic-ot 1977-ben is megnyerte. Ezekben az években Villeneuve karrierjét nagyban befolyásolta a pénz, illetve annak hiánya. Mivel profi autóversenyzőként egyéb bevételi forrása nem volt, az első néhány évben kiadásait a motorosszán versenyek díjazásából fedezte. Az 1974-es világbajnoki cím ebből a szempontból is jól jött, második Formula Fordos idényében pedig már a motorosszánokat gyártó Skiroule cég is szponzorálta.[16] Később úgy nyilatkozott ezeknek a tapasztalatoknak nagy hasznát vette, mint mondta: "Minden télen, három vagy négy nagy havazás volt – a jégen sokszor 100 mérföld per órás sebességgel száguldottam. Azok a dolgok, amiket ott tapasztaltam, a sok csúszás, megtanított a kontrollra és a látási viszonyok is szörnyűek voltak! Hacsak nem vezettem akkor szinte semmit sem láttam a hótól. Jó reakciók – ez segít, nehogy bármilyen gondom is legyen az esőben való versenyzéskor."[17] A Formula–1-ben1977-ben debütált a Formula–1-ben a McLarennel egy verseny erejéig.[18][19] Niki Lauda elszerződött a Brabhamhez több fizetésért, Enzo Ferrari pedig egy tehetséges versenyzőt keresett helyette, akit Villeneuve személyében talált meg. Az évad utolsó két versenyén már Ferrarival versenyzett. A fiatal kanadai pilóta – aki a kedvező elbírálást remélve letagadott két évet a korából – gyakran ütközött a Ferrarival az edzések és a futamok során is, de Ferrarinak tetszett ez a tüzes hozzáállás. A japán nagydíjon ütközött Ronnie Peterson Tyrrelljével, és a nézők közé repült, akik közül ketten – egy fotós és egy pályabíró – szörnyethaltak. Első győzelmét 1978-ban aratta későbbi csapattársa, Scheckter előtt, 0 °C-os hőmérsékleten. Ekkor hazai közönség előtt nyert,[19] ami később fiának sohasem sikerült. 1979-ben már a mezőny legjobb autójában ült, és a világbajnoki címért folyó harcba is beszállhatott, de a csapat kérésére végül Jody Schecktert segítette, aki világbajnok is lett. Zandvoortban előbb átvette a vezetést, majd egy defekt következtében el is vesztette azt. Őrült tempóval és három keréken a box felé vette az irányt. Látványos produkciója beírta magát az autóversenyzés történelmébe. Stílusa inkább hasonlított egy raliversenyzőéhez. Emlékezetes volt kerékdurrogtató párbaja René Arnouxval az 1979-es Dijonban rendezett francia nagydíj utolsó köreiben. Ez volt a Formula–1 egyik legküzdelmesebb pillanata. Ennek ellenére a hat győzelme bizonyította taktikai ravaszságát és technikai fogékonyságát. Legnagyobb sikerét feltehetően 1981-ben érte el, amikor egy ormótlan turbófeltöltős Ferrarival küzdött a monacói győzelemért. Az autó olyannyira robusztus volt, hogy a kanadai „nagy vörös Cadillacnek” becézte.[20] Ezt követően a spanyol nagydíjon klasszikus defenzív vezetési stílussal maga mögött tartott öt gyorsabb autót, kihasználva taktikai érzékét és kocsijának maximális teljesítményét.  1982-ben Villeneuve volt a világbajnoki cím egyik esélyese. Őt vélték az akkori mezőny egyik legjobb versenyzőjének, valamint a Ferrari – két év középszerű kocsija után – kitűnő karosszériát készített. Azonban a San Marinó-i nagydíjon csapattársa, Didier Pironi figyelmen kívül hagyva a csapat utasítását, megelőzte az utolsó körben Villeneuve-öt, amelyből később éles vita alakult ki kettejük között. Kibékülni már sohasem tudtak. HalálaA zolderi edzésen Ferraris csapattársa, Pironi állt az első helyen, ezért Villeneuve megpróbált nála gyorsabb lenni. A célegyenes utáni első kanyarból kijövet a levezető körén lévő Jochen Mass mögött haladt. Mass előbb balra, aztán jobbra húzódva próbálta elengedni Villeneuve-öt, aki már az első kitérő mozdulatra reagált, így nekiment a már jobbra húzódó németnek. Villeneuve Ferrarijának jobb első kereke 225 km/h sebességnél a March bal hátsó kerekéhez ütközött, aminek következtében a Ferrari egy hátraszaltó után orral a földnek csapódott. Az ütközés darabokra törte az autót, szétszakította Villeneuve székét, aki ülésével együtt kiszakadt a Ferrariból. A kanadai pilóta életét nem tudták megmenteni, a kórházban elhunyt. Fiának, Jacques Villeneuvenek sikerült az, ami neki nem, világbajnokságot nyernie, 1997-ben. A kanadai nagydíj jelenlegi színhelye, a Circuit Gilles Villeneuve is az ő nevét viseli. Kapcsolata FerrarivalVilleneuve egyike volt azon kevés embernek, akit fia halála után Enzo Ferrari bizalmába fogadott. A gyáralapító az 1982-es tragikus baleset után az íróasztalán tartotta Gilles bekeretezett fotóját.[21] Teljes Formula–1-es eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
Jegyzetek
További információk A Wikimédia Commons tartalmaz Gilles Villeneuve témájú médiaállományokat.
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
Portal di Ensiklopedia Dunia
