Gergelyi Ottmár
Gergelyi Ottmár (szk. Otmar Gergelyi; Busóc, 1919. szeptember 28. – Nyitra, 1995. március 13.) szlovákiai levéltáros. ÉleteGergelyi György fia, a népiskola 4 osztályát, illetve a hatosztályos reálgimnáziumot Késmárkon végezte, ahol többször megbukott. Apja halála után 1938-ban Pozsonyba költöztek, ahol középiskolai tanulmányait befejezvén, a Szlovák Egyetem Bölcsész karán, történelmet, német és más nyelveket tanult. 1942-től a régészeti szemináriumának könyvtárában segédkezett, majd könyvtárosa lett, illetve Budaváry professzor asszisztense. Részt vett több ásatáson és konzervátor kurzuson is. 1944-ben letartóztatták a szlovák nemzeti felkelésben való szerepe miatt, majd a front áthaladtával az NKVD tartóztatta le. Már 1947-ben beadta felvételi kérelmét a (Szlovák) Mezőgazdasági Levéltárhoz, melyet Jan Eisner, Alexander Húščava és Vojtech Budinský-Krička is támogatott, amikor az még de facto nem is létezett. 1948-ban Homonnára helyezték át az Andrássy család homonnai könyvtárának rendezésére és a Mezőgazdasági Levéltár Kerületi fiókjának létrehozására. Míg ez nem történt meg a kassai fiók alá tartozott. 1950-től a kastély gondozásával is megbízták. Az év májusában ideiglenesen a kassai fiók vezetésével is megbízták. 1952-ben a homonnai kastély a csehszlovák hadsereg tulajdonába került, mely után a Mezőgazdasági Levéltár nyitrai fiókját vezette, mely Bajmócon székelt. 1956-tól a levéltári rendszer átszervezésével a Nyitrai Állami Levéltárhoz került. Itt dolgozott egészen 1965-ig. Ekkor egészségügyi okokból átkerült a nyitrai Mezőgazdasági Múzeumhoz és itt nyugdíjba vonulásáig mint történész tevékenykedett. 1959-től a Műemlékvédelmi Hivatalnak is dolgozott külsősként, 1976-1983 között pedig a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán oktatott külsősként. Mindkét helyen organológiával és hangszertörténettel (orgona) foglalkozott. Neve Otmar, Othmar és Otomar formában is megjelenhet. Művei
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia