1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 1958. december 21.
1948 és 1950 között a Csernomorec Burgasz, 1951 és 1954 között a Cserno More, 1955 és 1959 között a CDNA Szofija, 1959 és 1964 között ismét a Cserno More labdarúgója volt. A CDNA Szofija csapatával öt bolgár bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ért el.
A válogatottban
1953 és 1958 között 30 alkalommal szerepelt a bolgár válogatottban és hét gólt szerzett.[2] 1953. szeptember 6-án Csehszlovákia ellen mutatkozott be Szófiában egy világbajnoki-selejtező-mérkőzésen, ahol 2–1-es vereséget szenvedett a bolgár csapat.[3] Az 1956-as melbourne-i olimpiai játékokon bronzérmes lett a csapattal.[4] Utoljára 1958. december 21-én Augsburgban az NSZK ellen lépett pályára a válogatottban, ahol 3–0-s nyugatnémet győzelem született.[5]
Edzőként
1964 és 1968 között a Cserno More segédedzőjeként, majd 1968 és 1972 között a vezetőedzőjeként tevékenykedett. 1972-ben a bolgár U21-es válogatott szakmai munkáját irányította. 1972 és 1974 között a bolgár válogatottnál segédedzőként dolgozott. 1975–76-ban a Cserno More vezetőedzője volt.
Halála
1978. március 16-án Szófiából Varsóba utazott a Balkan Bulgarian Airlines járatával. A gép máig tisztázatlan körülmények között lezuhant a bulgáriai Gabare közelében. A balesetben az összes utas és a személyzet életét vesztette.[6]