George A. Romero
George Andrew Romero (New York, 1940. február 4. – Toronto, 2017. július 16.) amerikai-kanadai filmrendező, író, producer. Elsősorban zombi témájú horrorfilmjeiről ismert. Élete és pályafutásaNew Yorkban született és nőtt fel. Később a Carnegie Mellon Universityt végezte el.bEzután forgatni kezdett, főleg rövidfilmeket és reklámfilmeket. Barátaival megalapította az Image Ten Productions céget az 1960-as évek végén és John A. Russóval közösen elkészítették minden idők leghíresebb zombihorrorfilmjét, Az élőhalottak éjszakája címmel (1968). Az alaptörténetre épülő újabb filmek történetileg összekapcsolódnak. Az eredeti mű kultuszfilm lett, és ettől számítják a zombi, mint horrorszereplő megjelenését. 2017. július 16-án, tüdőrákban halt meg. Július 30-án temették el a Pueblo megyei Roselawn temetőben. FilmográfiaFilmrendezései
SzerepléseiSaját filmjeiben gyakorta tűnt fel cameoszerepekben. A fontosabbak:
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia