Georg Teigl
Georg Teigl (Bécs, 1991. február 9. –) osztrák korosztályos válogatott labdarúgó, az Admira Wacker játékosa. PályafutásaFiatal évei2000-ben a SV Gablitz csapatánál kezdett focizni, majd egy év után a FC Purkersdorf került. 2005-ben már a AKA St. Pölten klubjába nevelkedett egészen 2009-ig. A 2008-09-es szezonban az U19-es csapat játékosaként 19 mérkőzésen 4 gólt szerzett. A következő évben a AKA RB Salzburg játékosaként 9 mérkőzésen szerzett 2 gólt. Eközben a Red Bull Juniors csapatánál is pályára lépett. Red Bull JuniorsMiután csatlakozott a másodosztályban szereplő csapathoz rögtön az első mérkőzésen 2009. július 14-én az FC Wacker Innsbruck ellen kezdőként lépett pályára. A mérkőzés 63. percében Marco Meilinger váltotta. A szezon során 12 mérkőzésen lépett pályára. A szezon végén kiestek a másodosztályból. A 2010–11-es szezont a Regionalliga West-ben kezdték meg. A szezon során megszerezte az első gólját is. 2010 augusztusában a SV Seekirchen csapata ellen volt eredményes a mérkőzés 65. percében.[1] 2011 januárjában az FC Wacker Innsbruck szerződtetni kívánta, de Teigl hű maradt klubjához és nem távozott. Remek teljesítményének köszönhetően alapember lett és 20 mérkőzésen szerzett 4 góljával felkeltette Dietrich Mateschitz figyelmét is.[2] Red Bull Salzburg2011. április 16-án debütált a FC Red Bull Salzburg csapatában az osztrák első osztályban a Sturm Graz csapata ellen, a félidőben váltotta Jakob Jantschert és gólpasszt adott a mesterhármast szerző Alannak a 86. percben.[3] A szezon során még 7 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és ezeken 2 gólpasszt is jegyzett. Remek teljesítménye eredménye egy 3 éves szerződés lett. A 2011–12-es szezonban debütált az Európa-ligában a lett FK Liepājas Metalurgs ellen kezdőjátékosként. Első gólját az Austria Wien elleni 3–2-re elvesztett bajnoki mérkőzésén szerezte meg. A kupában az előző klubja a Red Bull Juniors ellen volt eredményes. A bajnokságban 23 mérkőzésen 2 gólt szerzett. Az Európa-ligában 6 mérkőzésen kapott lehetőséget, valamint a kupában 2 mérkőzésen 1 gólt jegyzett. A szezont bajnok és kupagyőztesként zárta csapatával. A 2012–13-as szezonban egyre több alkalommal volt csere. 33 bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett. Marco Meilinger és Yordy Reyna cseréjeként lépett legtöbbször pályára a szezon során.[4] A Wolfsberger AC, az SV Ried, az SV Mattersburg és az FC Wacker Innsbruck elleni oda-visszavágó mérkőzésen volt eredményes. A kupában Stegersbach ellen szerzett gólt. A következő szezonban mindössze csak 6 bajnokin kapott lehetőséget. Ezek után elhagyta ausztriát és a német testvércsapathoz, az RB Leipzig együtteséhez szerződött. RB Leipzig2014 januárjában a német 3. ligában szereplő RB Leipzig csapatához szerződött 2015 nyaráig. Christian Müller helyére érkezett, aki néhány nappal korábban súlyosan megsérült.[4] VálogatottGeorg Teigl 2009-ben debütált a Osztrák U19-es válogatottban. Részt vett a 2010-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. A csoportmérkőzés utolsó mérkőzésén gólpasszt adott Marco Djuricinnak a Holland U19-es válogatott ellen.[5] A 2011-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon is részt vett Kolumbiában. Statisztika
Sikerei, díjaiKlubJegyzetek
Hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia