Gönen
Gönen város az azonos nevű körzetben, Törökország északnyugati részén, Balıkesir tartományban, a Márvány-tengertől délre, a tengerszint feletti magassága 33 m. TörténelemGönen ókori neve Aesepus volt (ógörög: Ασεψούς). Ez volt a neve annak a pataknak, amelyik közvetlenül a város központjában folyik, és északra az ókori római Aesepus-híd maradványai keresztezik. A kutatások azt mutatják, hogy a későbbi neve Artemea (ógörög: Αρτεμέα), Artemisz görög istennő nevéből származik. Az oszmán hódítást követően kapta a Gönen nevet. Az etimológiai forrása a névnek még mindig vitatott. Evlija Cselebi is említi Szejáhatnáme (Utazások könyve) c. 10 kötetes munkájában. 1953. március 18-án 50 halálos áldozattal járó, a Richter-skálán 7,5-ös magnitúdójú földrengés rázta meg (a Mercalli-skálán IX-es besorolású volt). Éghajlat, klíma, növényzetGönen éghajlatát a Földközi-tenger és a Márvány-tenger határozza meg alapvetően. A nyár meleg, a tél csapadékos. Az éves átlaghőmérséklet 13,9 °C, az éves átlagos csapadékmennyiség 657 mm. Az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 42,7 °C volt 1977. augusztus 22-én. A legalacsonyabb hőmérséklet –10,1 °C volt, amit 1985. február 21-én jegyeztek fel. A körzeten belül délnyugaton találhatók nagyobb erdős területek, elsősorban erdei fafajok: tölgy, gyertyán, ciprusifenyő, de juhar, éger, hárs és gesztenye is van. Gazdaság![]() Korábban a mezőgazdaság volt a meghatározó, de lassan az ipar és a gyógyfürdő-turizmus is kezd gazdaságilag megerősödni. Az előbbi főként a bőr- és az élelmiszeriparnak tudható be. Gönentől délre Sebepli falu környékén nagy mennyiségű lignit és szén található. A termékeny síkságon zöldségeket, gabonaféléket, hüvelyeseket, ipari és takarmánynövényeket, gyümölcsöket is termesztenek. A körzet híres még a rizstermesztésről is. TurizmusGönen és környéke régóta ismert gyógyvizéről, mely különösen reuma és ízületi betegségek gyógyítására alkalmas, ez adja a körzet turizmusának alapját. A várostól délnyugatra fekvő Ekşidere falu mellett az Ilica hegyen (Dağ Ilıca) található táborozási lehetőség különösen nyáron népszerű. A fontosabb történelmi helyek közül még az Alacaoluk és Babayaka vára kínál idegenforgalmi látványosságot. Ezenkívül az északra 20 km-re lévő ókori római Galamb-híd (Güvercinli Köprü) a Gönen folyó feletti (latin: Aesepus, török: Gönen Çayı) romjai érdemelnek említést.[4] KözlekedésTávolságok Gömeç településhez képest: Ayvalık 157 km, Burhaniye 128 km, Balıkesir 82 km, Bandırma 45 km, İzmir 257 km, Susurluk 66 km, messzire van. Demográfiai adatok
Jegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia