Fridély LászlóFridély László (Miskolc, 1953. augusztus 6. –) magyar közgazdász, rádiószerkesztő. Életpálya![]() ![]() Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban végezte, majd a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett üzemgazdászi, később a Budapesti Corvinus Egyetemen szakközgazdászi diplomát. 1988-tól mintegy 30 éven át a hazai rádiózás területén dolgozott. Tagja volt a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Szerkesztőségének, dolgozott a miskolci Nonstop és Sky Music rádiókban, majd Christian Szelbával (Cooky) közösen létrehozták a Rádió Extrém[1][2] eredetmegjelölésű budapesti műsorszolgáltatót. Megalapította Érd város első közösségi rádióját. A miskolci Református Egyházközség rádiójának (Európa Rádió) elindításában való közreműködése nyomán elismerést kapott. A magyarországi Mária Rádió elindításához a tulajdonában lévő budapesti műsorszolgáltatási jogosultságot 2006-ban átadta a Mária Rádió részére.[3] CsaládjaNős, felesége Vas Borosi Katalin. Két gyermekük van: Dóra (1999) és Erik (2000). Rádiójátékok
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia