Frances Yates

Frances Yates
Született	1899. november 28.[1][2][3][4] Portsmouth
Elhunyt	1981. szeptember 29. (81 évesen)[5][6][7][1][2] London
Állampolgársága	brit
Foglalkozása	esszéíró történész filozófiatörténész művészettörténész
Iskolái	University College London Birkenhead High School Academy Londoni Egyetem
Kitüntetései	American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja Fellow of the British Academy (1967)[8] Brit Birodalom Rendjének tisztje (1972)[8] Wolfson History Prize (1973)[8] a Brit Birodalom Érdemrendje (1977)[8]
A Wikimédia Commons tartalmaz Frances Yates témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Frances Amelia Yates (Portsmouth, 1899. november 28. – London, 1981. szeptember 29.) angol történész, akinek fő kutatási területe a reneszánsz. Hosszú évekig a Londoni Egyetem (University of London) Warburg Intézete (Warburg Institute) oktatója és alapvető fontosságú könyvek szerzője a nyugati ezotéria története tárgyában. 1964-ben jelentette meg a főművének tekintett Giordano Bruno és a hermetikus hagyomány (Giordano Bruno and the Hermetic Tradition) című könyvét Giordano Bruno életéről és tevékenységéről. Könyvében kiemelte a hermetizmus jelentőségét Bruno műveiben, valamint a mágia és miszticizmus szerepét a reneszánsz gondolkodásban. Kiterjedt kutatásokat folytatott az okkult és neoplatonista reneszánsz filozófia tárgyában. További főbb művei az 1966-ban megjelent The Art of Memory (A memória művészete) és az 1972-ben megjelent The Rosicrucian Enlightenment (A rózsakeresztes felvilágosodás).

Élete és munkássága

Yates Portsmouthban született középosztálybeli családban, és főleg önképzéssel szerezte ismereteit, mielőtt bachelor és mester fokozatot szerzett francia nyelvből a londoni University College-ben. Tudományos folyóiratokban és egyetemi kiadványokban kezdett publikálni, főleg a 16. századi színház és John Florio élete tárgyában. 1941-ben állást kapott a Warburg Intézetben. Florio kutatása során Yates érdeklődését felkeltette annak egyik ismerőse, Giordano Bruno. [9] Lefordította Bruno La Cena de la ceneri (A hamvazószerdai vacsora) című művét és a hozzá írt előszóban szembeszállt az uralkodó nézettel, mely szerint Bruno egyszerűen Kopernikusz heliocentrikus elméletének képviselője volt, ezzel szemben azt állította, hogy Bruno a középkori katolicizmushoz való visszatérést hirdette. Yates könyvét a Cambridge University Press kiadónak ajánlotta kiadásra, amit a kiadó elutasított. A történésznő ezt később így kommentálta: "a legnagyobb tévedésem volt... szánalmasan tudatlan voltam a reneszánsz gondolkodás és a reneszánsz mágia témáiban." [10] Bruno felfogásának újraértékelésében Yatest több történész befolyásolta, akik kezdték felismerni a mágia és miszticizmus szerepét a reneszánsz gondolkodásban: Pierre Duhem francia tudománytörténész, Lynn Thorndike amerikai történész, és Francis Johnson reneszánszkutató. [11] Életrajzírója, Marjorie Jones feltételezte, hogy Yates ezen értelmezését részben saját vallási nézetei is befolyásolták, melyeknek a romantikusok és pre-rafaeliták hatására részét képezte a katolikus rítus iránti rajongás és a protestáns reformáció iránti kritika. [12] Yates az anglikán felekezet tagjaként nevelkedett és élete végéig meg is maradt benne, de erősen vonzotta a katolicizmus. 1942-ben jegyezte meg, hogy „Anglikán vagyok olyan történelemszemlélettel, mely szerint az 1559-es náci [értsd: protestáns] forradalom és annak összes rettenetes következménye megfosztott engem természetes hazai örökségem egy részétől, hogy angol katolikus lehessek.” [13]

A háború után Yates egyike volt a Warburg intézet azon tudósainak, akik hangoztatták, hogy a világháborúkhoz vezető nacionalizmus elkerülése érdekében nemzetközi és interdiszciplináris szemléletmódú összeurópai történetírásra van szükség. [14] Yates e felfogást „Warburgista történetírásnak” nevezte, amit úgy definiált, mint „a kultúra, mint egész történetét; a gondolkodásét, tudományét, művészetét, beleértve az ábrázolás és szimbolika történetét.” [15]

Yates 1961-ben írta meg a Giordano Bruno és a hermetikus hagyomány című könyvét, melyet többnyire a főművének tartanak. Naplójába írta, hogy ekkora „a hermetizmust a kulcsnak tekintettem Brunohoz és a vele kapcsolatos reneszánsz mágia teljes szemléletéhez.” [16] A könyvet 1964-ben jelentette meg a Cambridge University Press. E műve nemzetközi tudományos hírnevet hozott neki és 1965-ben előadókörútra ment az Egyesült Államokba. Következő könyve a Tradition folytatásaként a The Art of Memory (A memória művészete) volt 1966-ban. 1969-ben publikálta a Theatre of the World. (Világszínház) c. művét. Következő könyve, melyet 1972-ben a Routledge kiadó jelentetett meg, a The Rosicrucian Enlightenment (A rózsekeresztes felvilágosodás) volt, melyben a rózsakeresztes kiáltványok 16. századi Európai hatását vizsgálta. 1979-ben jelent meg Yates The Occult Philosophy in the Elizabethan Age (Az Erzsébet-kori okkult filozófia) című könyve, melynek tárgya a keresztény kabbala szerepe a reneszánsz idején és hatása a keresztény neoplatonizmusra.

1981 nyarán Yates Magyarországon tartott előadókörutat, mivel vallotta, hogy az angol nyelvű kutatók elhanyagolták Közép-Európát.

Tudományos jelentősége

Yates a Giordano Bruno and the Hermetic Tradition publikálásával rávilágított a reneszánsz kultúra hermetizmusára, valamint a késői antikvitásból a középkoron át fennmaradt miszticizmus, mágia és gnoszticizmus iránti érdeklődésére. Yates elmélete szerint Giordano Brunót, a vándorló szerzetest nem a napközpontú világkép hirdetéséért, hanem a hermetikus hagyomány követéséért végezték ki 1600-ban. Yates művei még azelőtt felhívták a figyelmet a mágia szerepére a kora újkori tudományban és filozófiában, hogy olyan történészek, mint például Keith Thomas a témát a történetírás fősodrába emelték volna. Thomas Piyo M. Rattansi mellett Yatesre hivatkozik az alaptétel megfogalmazásakor, hogy a hermetikus gondolkodás a modern tudomány alapját képezte, és a tudomány a hermetizmust és mágiát csak később vetette el.[17]

„Michel Foucault és Frances Yates alapvető fontosságú kutatásai, még ha nem is minden részletükben meggyőzőek, lehetetlenné tették, hogy a történészek továbbra se vegyenek tudomást a mágikus gondolkodás és gyakorlat különféle formáinak szerepéről a természeti világ reneszánsz felfogásában.[18]”

Marjorie Jones, Yates életrajzírója szerint a Giordano Bruno and the Hermetic Tradition „felvillanyozta a reneszánsz történelmi kutatását” annak bemutatásával, hogy milyen szerepet játszott a miszticizmus és mágia a reneszánsz kultúrában és a tudományos forradalomban, és hogy a könyv Yatest a reneszánszkutatás élvonalába helyezte. [19] Henrik Bogdan vallástörténész szerint Yates életműve "hozzájárult a tudomány- és filozófiatörténészek figyelmének az ezotéria felé fordításához."[20]

Yates életrajza Marjorie G. Jonestól Frances Yates and the Hermetic Tradition címen az Ibis Press kiadónál jelent meg 2008-ban.

Szakmai kritikák

A mai értékelés szerint Yates egy paradigmát, illetve „metanarratívát” alkotott. Az úgynevezett „Yates-paradigma”, vagy „Yates-tézis” szabad tudományos vita tárgyát képezi. Wouter Hanegraaff álláspontja szerint Yates volt az első kutató, aki a rózsakeresztességgel együtt a reneszánsz hermetizmust az európai kultúra elválaszthatatlan részének tekintette. Meggyőző paradoxonként fogalmazta meg, hogy az autonóm ezoterizmus elősegítette a tudományos gondolkodás megszületését, amely később megtagadta e szülőjét. Mai kritikák szerint azonban nem volt egységes ezoterikus hagyomány és a fenti nézet csak a bizonyítékok szelektív használata esetén állítható. E kritikusok közé tartozik például Lodovico Lazzarelli és Antoine Faivre, aki az ezoterizmus egyértelműbb definícióját javasolta.[21]

Hanegraaff szerint a „Yates paradigma” az 1970-es években dominálta a tudományos közvéleményt, de a 80-as évekre kiment a divatból.[22] A „Yates tézisre” vonatkozó utalások vázlatos formában fennmaradtak Yates saját műveiben (például Francis Bacon viszonya a hermetizmushoz és Samuel Hartlib köre). Ezek az eszmék átadási útvonalaihoz és annak módjaihoz kapcsolódtak, hogy konkrétan hogyan befolyásolták a tudományt.

Yates módszerét gyakran kritizálták azért, hogy használta a saját kifejezésével „nagyerejű történelmi fantáziáját”; olyan forgatókönyveket vázolt fel, melyeket nem lehetett írott forrásokkal igazolni, amit sok más történész módszertani hibájának tekintett. [23]

Művei

• John Florio: The Life of an Italian in Shakespeare's England (1934)
• A study of Love's labour's lost (1936)
• The French Academies of the Sixteenth Century (1947)
• The Valois Tapestries (1959)
• Giordano Bruno and the Hermetic Tradition (1964) ISBN 9780226950075
• The Art of Memory (1966) ISBN 9780226950013
• Theatre of the World (1969)
• The Rosicrucian Enlightenment (1972)
• Astraea : The Imperial Theme in the Sixteenth Century (1975)
• Shakespeare's Last Plays: A New Approach (1975)
• The Occult Philosophy in the Elizabethan Age (1979)
• Lull and Bruno (1982) Collected Essays I
• Renaissance and Reform : The Italian Contribution (1983) Collected Essays II
• Ideas and Ideals in the North European Renaissance (1984) Collected Essays III

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Frances Yates című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

1. KNAW Past Members (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
2. FemBio database (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
3. Yates, Dame Frances, Dame Frances Yates
4. A Historical Dictionary of British Women (angol nyelven). Routledge, 2003. december 17.
5. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
6. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
7. Babelio (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
8. Who's who (brit angol és angol nyelven). A & C Black
9. Jones 2008, 56–57. o.
10. Jones 2008, 57–58, 66–73. o.
11. Jones 2008, 58–60. o.
12. Jones 2008, 71. o.
13. Jones 2008, 92. o.
14. Jones 2008, 96. o.
15. Jones 2008, 102–103. o.
16. Jones, 120. o.
17. Keith Thomas, Religion and the Decline of Magic (1971), note p. 268.
18. Anthony Grafton and Nancy Siraisi (editors), Introduction p. 3, Natural Particulars (1999).
19. Jones 2008, xvii, xviii. o.
20. Bogdan 2007, 8. o.
21. Henrik Bogdan, Western Esotericism and Rituals of Initiation (2007), pp. 9-10. ISBN 0-7914-7069-5, ISBN 978-0-7914-7069-5
22. Wouter Hanegraaff, The Study of Western Esotericism, pp. 507-08, in Peter Antes, Armin W. Geertz, Randi Ruth Warne, New Approaches to the Study of Religion: Regional, Critical, and Historical Approaches (2004).
23. Jones 2008, 68. o.

Források

• ↑ Bogdan 2007: Bogdan, Henrik. Western Esotericism and Rituals of Initiation. New York: SUNY Press (2007). ISBN 978-0791470701 
• Margaret Jacob and Edward Gosselin, Eloge: Dame Frances Amelia Yates, 28 November 1899 – 29 September 1981, Isis, Vol. 73, No. 3 (Sep., 1982), pp. 424–426.
• ↑ Jones 2008: Jones, Marjorie G.. Frances Yates and the Hermetic Tradition. Lake Worth, Florida: Ibis Press (2008). ISBN 978-0-89254-133-1 

További információk

• Szőnyi György Endre: Titkos tudományok és babonák (Gyorsuló idő sorozat), Magvető Kiadó, 1978, ISBN 9632707656
• Brian P. Copenhaver: Hermes Trismegistus and early modern science: The "Yates thesis". in: Natural magic, hermetism and occultism in early modern science.
• Wouter J. Hanegraaff: Esotericism and the Academy – Rejected Knowledge in Western Culture. Cambridge University Press, New York 2014. ISBN 9781107680975.