Fogd meg a nyulat!
A Fogd meg a nyulat! Isaac Asimov egy sci-fi novellája, amely 1944-ben, az Astounding magazin februári számában jelent meg. Megtalálható az Én, a robot és a Robottörténetek című novelláskötetekben is. TörténetA novella 2016-ban játszódik. Gregory Powell és Michael Donovan egy aszteroida bányájában ellenőrzi a Dave (DV–5) nevű robotot. Ez az első olyan robot, amely pozitronmezőjével hat másik robotot – mint valami „ujjat” – felügyel, de valamilyen oknál fogva néha leállnak a munkával. Ez mindig csak olyan esetben fordul elő, amikor veszélyes műveletet készülnek végrehajtani, és épp nincs a közelben emberi felügyelet. A két férfi úgy dönt, távolról figyelik a robotokat, így elképedve figyelik, ahogy Dave csapata a munka helyett táncgyakorlatokat mutat be. Donovanék utánuk rohannak, majd amikor elég közel érnek hozzájuk, Dave ismét észhez tér, és nem emlékszik a táncra. Nyolc napon keresztül figyelik őket tovább eredménytelenül, továbbra sem tudják eldönteni, mi okozza a balettmozdulatokat. Ekkor jut eszébe Donovannek, hogy az egyik „ujj” a kihallgatása során csak veszélyhelyzeteket említett a leállások előtt. Úgy döntenek, robbantanak egyet a bányában, hátha így sikerül megoldani a rejtélyt. A robbantással azonban saját magukat zárják be a járatba, és az egyetlen résen, amin kilátnak, Dave táncoló robotjait nézhetik. Powellnek eszébe jut, hogy Dave talán túl van terhelve, hiszen vészhelyzetben egyszerre kell irányítania minden robotot, míg különben egy-kettő csak rutinmunkát végez. A résen keresztül kilövi tehát az egyik alárendelt robotot, amitől Dave észhez tér és kimenekíti őket a bányából. Így már sikerül kijavítani a problémát. Megjelenésekangol nyelven
magyar nyelven
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia