Fazakas Júlia
Fazakas Júlia (Székelyudvarhely, 1975. március 6. –) magyar színész. Élete és pályafutásaPedagógus családban született. Édesanyja, Fazakas Irén zongoratanárnő, édesapja, Fazakas István magyartanár. Júlia a Tamási Áron Gimnáziumban végzett matematika-fizika szakon, de a művészetek iránt már itt elköteleződött.[1] Szavalóversenyeket nyert és egy háromfős zenekarral improvizatív fellépéseket tartott. 1993-1997 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakára járt. 1997-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszott. 2001 és 2013 között a Honvéd Együttes tagja volt, ahol 2009-ben kiemelkedő művészeti teljesítményéért díjat kapott.[forrás?] Szabadúszóként számos társulattal és színházban dolgozik. Éveken át játszotta a Stubnya család életét egy lakásszínházban, Lippai Krisztina rendezésében. A Gang színházzal is játszott, a 7. kerületi házak gangjain folytak az előadások, és mint a ház lakói, úgy éltek a színészek abban a másfél órában. 2017 óta az Utcaszínházi Alkotóközösségnek is tagja, nevelőintézetekben is előadnak, illetve a maszkkal, gólyalábbal való színházi játék művelői. 2016-ban az Anyaszínházzal karöltve létrehozták a kultikusnak számító Frida Kahlo balladáját, aminek főszerepét Fazakas játssza. Az előadás jelenleg[mikor?] is repertoáron van az RS9 Színházban. A Terminal Workhouse társulattal is dolgozik. A Szeretett vezérünket, Daniel Banulescu író darabját,2019-ben vitték színpadra, Júlia az egyik főszereplőt, Nicolae Ceaușescut alakítja. 2019-ben Básti Lajos díjat nyert a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó), a Karenina, Anna előadásban alakított Dolly szerepéért (rendező Telihay Péter). [forrás?] 2020-ban a Korona-vírus idején hozták létre az Én vagyok a Szél című előadást, amelynek írója Jon Fosse és rendezője Szabó K. István. Az előadás a Trip színházi hajó és a Szkéné Színház közös produkciója, és Szorcsik Kriszta színésznővel ketten lépnek fel. Játékfilmekben több műfajban is kipróbálhatta színészi kvalitásait.[2] A Szeret vagy nem szeret, a Tűzvonalban sorozatokban, Rövid, de kemény… életem (rendező Nyíri Kovács István), Ennyiből ennyi (rendező Maár Gyula), A Vád (rendező Sára Sándor), Álomlátók, Boszorkányház (rendező Nyíri Kovács István), Paraziták a paradicsomban (rendező Kasvinszki Attila) mellett látható volt a Barátok köztben is (Leitold Piros).[3] 2003 óta az FHB Bank-reklámokban, a Renault, a Nők Lapja, a Valeriana night, az Erste Bank spotjaiban is feltűnt.[forrás?] Több zenei együttesben is énekelt. A 2008-ban alakult Eugénia Formáció nevű zenekarával 2009-ben Fringe díjat nyert.[forrás?] Énekese volt a Pozitív mellékhatás (Holdkór-nagylemez), Dor zenekaroknak. Jelenleg[mikor?] a Trandafir énekesnője.[4] A színészet és a zenélés mellett fest, babákat varr (Jubabák) és jelmeztervezéssel is foglalkozik. A Boszorkányház nagyjátékfilmhez készített jelmezeivel díjat nyert a 2022-es Adolph Zukor Nemzetközi Filmfesztiválon. A karanténidőszakban ismertté váltak a parafrázisai, híres, klasszikus és kortárs festők festményein szereplő alakokba bújt bele, nagyon hitelesen. A képekből kiállítás nyílt a Hunyadi téren, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budaörsi Latinovits Színházban, a marosvásárhelyi KultFeszten és a debreceni MagdaFeszten. 2022 óta a Miskolci Nemzeti Színházban játszik. Vadkacsa-Angyalpor Gina, r. Rusznyák Gábor Üvegcipő-Viola, r. Keszég László 2022 decemberében bemutatták a Valami Amerika sorozatot,ami az RTL+ on látható. Júlia a nagyon szerethető, ezoterikus influenszert, Angit játssza, r. Herendi Gábor és Ipacs Gergely. Jelenlegi[mikor?] szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban: Pókfonálon-Alma (r. Rusznyák Gábor) Rómeó és Júlia-Capulet-né (r. Béres Attila) 2024-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja.[5] Férje- Richard Wagner festőművész, grafikus (2012-2021) Színházi szerepeiRománia, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Magyarország
Filmes szerepei
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia