Fazıl Aysu
Fazıl Aysu[1] (1912 – 2013. október 31.) török építész. Nevezetesebb munkái: a Beşiktaş İnönü Stadion, Isztambul, 1947 (Paolo Vietti–Violi és Şinasi Şahingiray építészekkel közösen, törökül: Beşiktaş İnönü Stadyumu), Ali Sami Yen Stadion (Şişli, Isztambul) és Lütfi Kırdar Kongresszusi és Kiállítási Központ, Isztambul, 1949 (törökül: Lütfi Kırdar Kongre ve Sergi Sarayı). ÉletrajzA középiskolát az isztambuli Fiú Líceumban végezte, ezt követően a Képzőművészeti Főiskola Építészeti Karán szerzett diplomát. Tanulmányai alatt számos építészeti irodában dolgozott, majd az iskola elvégzése után Bruno Taut professzor asszisztense lett. A TEKEL – török állami monopóliumként működő dohány- és szeszesital-forgalmazó vállalat – igazgatósági épület terveinél is közreműködött. 1937-ben az Ankarai Egyetem Nyelv és történelem, földrajzi kar terveinek kidolgozásában is részt vállalt, később Bursa, Yenişehir, valamint Safranbolu Bağlar kerületének fejlesztési terveinek előkészítésében is részt vett. Ezután a rodostói borüzem (törökül: Tekirdağ Şarap Fabrikası) terveit alkotta meg, 1939 után a Sümerbank Kiállítási Épülete (később: Muhsin Ertuğrul Színház) munkáit fejezte be. 1947-ben a közreműködésével épült meg a Beşiktaş İnönü Stadion. Majd az isztambuli Fatih negyedben található Karagümrük stadion, Beykoz Sportklub és a Taksim Teniszklub épületei következtek munkái során. 1949 után a Şinasi Şahingiray közösen tervezett Philips Központ[2] és a leventi Rádiógyár építészeti munkái is befejeződtek. Az 1970-es években – négy éven át – az alapítványi Cağaloğlu Főiskola Építőmérnöki és Iparművészeti Karának igazgatója volt. Jegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia