Faster than the Speed of Night
A Faster than the Speed of Night Bonnie Tyler és az 1983-as év egyik legsikeresebb albuma, melyből a megjelenés napján 1 millió darabot adtak el. Ezen az albumon csendült fel először minden idők egyik leghíresebb rockballadája, a Total Eclipse of the Heart amely a világ szinte minden táján a toplisták élére került, az 1984-es Grammy díjátadón is előadta a dalt. Az albumrólBonnie Tyler visszatérése Jim Steinmannak köszönhető, aki korábban Meat Loaf albumait rendezte és gyakorlatilag világsztárt is csinált belőle. Steinman kezdetben visszautasította az ajánlatot, hogy Tylerrel dolgozzon együtt de később beleegyezett abba, hogy pár demót felénekeljen és rögzítsen. Steinman fantasztikusnak találta Bonnie hangját, emlékeztette kedvenc rock & roll énekesének, John Fogertynek egyik dalára, ahol szintén rekedtes hangon énekelt. 1982 áprilisában Steinman New York-i lakásán megkötötte a szerződést Bonnieval és a producer rögtön a zongorához ült, és John Fogerty, Have You Ever Seen the Rain? című számát kezdte el játszani, majd utána a Blue Oyster Cult, Goin' Through the Motion című dalát. A nagy munka tehát kezdetét vette. Mindkét dal felkerült a Faster than the Speed of Night lemezre. Steinman szeretett volna egy olyan dalt is a lemezre, amellyel Bonniet az egekig emelheti és ami az album sikerét is előre meglendíti. Megírta a Total Eclipse of the Heart című dalt. Jim nem is gondolta, hogy Tylerben ekkora tehetség lapul. Amikor meghallotta a Total Eclipse of the Heartot énekelni, szinte „wágnerikus támadásnak” vélte az eseményt és egyből beleszeretett Bonnie hangjába. Steinmannak nem tetszett Bonnie korábbi stílusa, így zenei és esztétikai változások is történtek. Zeneileg teljesen Steinman zenei világa uralta az albumot, amely a Wágnerikus rock egyik remek példája lett. Bonnie Tyler is megváltozott. Az aranyszőke, egyenes hosszú hajkoronát felváltotta a platinaszőke, magasra tupírozott haj és így jelent meg az albumborító fotózásán. Továbbá előkerültek a bőrkabátok és a bőrszerelések is. Elkészült az albumborító, a 9 dal fel lett énekelve a lemezre és 1983-ban a CBS ki is adta azt. A siker leírhatatlan. A Total Eclipse of the Heart kislemezből napi 60 ezer darabot adtak el, összesen 6 milliót világszerte és szinte minden toplistán első helyre került. AlbumborítóAz 1980-as évek a digitalizáció jegyében teltek el és ez a zeneiparra hatott ki legfőképpen, hiszen megjelentek az első CD lemezek is és egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a borítók képei és stílusai is. Bonnie ragaszkodott hozzá, hogy albumainak borítóján ő maga legyen látható és külön kihangsúlyozta, hogy a szemei is feltűnőek legyenek, mert fontosnak tartotta, ha a rajongók látják a képen a szemét. A lemez első borítójára Tyler arcképe került, feltupírozott platinaszőke hajkorona, szolid smink, fekete háttér és ami igen egyedivé teszi az összhatást, az egy vízszintes kék fénykard, ami Bonnie füléig ér mind két oldalon. Ez már sejtetni engedi, hogy itt valami világűrrel vagy azzal kapcsolatos dolog van a háttérben. És valóban, a hátsó borítón már egy világűr részletet látunk, csillagokkal, csillagköddel és egy sejtelmes, álarcos alakot, akinek a képe halványan kirajzolódik a fénylő égitestek között. A betűtípus mind az LP-n mind a CD-n eltérő, de stílusát tekintve a jövő irányvonalait követi és amolyan Star Wars feelinget ad a képnek és hűen tükrözi az akkoriban sikeres space-disco imázst. Kritika1978-as It’s a Heartache című világslágere után a nyolcvanas évek elején Tyler kezdett lecsúszni a slágerlistákról, de megjelent a Faster than the Speed of Night, ami egy bombasztikus album lett, Tyler sikereit ismét az egekig emelte. A siker kulcsa Jim Steinman aki ugyanazt a gótikus operai zenei világot alkalmazta, mint korábban Meat Loaf Bat Out of Hell című világsikerű lemezén. Steinman; Tyler füstszerű, rekedtes hangja és saját, filmszerű zenei stílusa tette a Faster than the Speed Of Night albumot a legsikeresebb Steinman és Tyler-lemezzé. Az album legnagyobb slágere a Total Eclipse of the Heart, ami vágyódásról és egy elveszett szerelemről szól, lágy zongoraszólóval indul és a dal tetőpontján szinte bombaként robban Tyler hangjával, az erős vokállal és az akkordokkal. A címadó dal egy romantikus, metálos gitászólókkal átszőtt, lassú-gyors zongoraszólókkal kevert Steinman-féle miniopera. Az albumon két feldolgozás is szerepel. Az egyik Bryan Adams Straight from the Heart dala, valamint a Have You Ever Seen the Rain? című dal, klasszikus zongoraalapokon nyugvó Arena rock stílusban hallható Roy Bittan zenei szerkesztésében. Az albumra felkerült egy szívszaggató ballada is, melyet Frankie Miller írt Tylernek és vele is adja elő duettben. Tyler és Miller mély, rekedtes hangja igazán jó összhatással van és egy különleges, drámai szerzemény a végeredmény. A fellengzősség és a melodráma nem elég ahhoz, hogy egy album igazán sikeres legyen, mert hamar eltűnik a süllyesztőben. Jim Steinman viszont a fülbemászó dallamaival (lásd, Going Trogh the Motion című dalban a kántáló gyermekkórus) wágnerikus rock és filmzenei stílusának keveredésével garantált sikerre lett ítélve az album, amely Bonnie Tyler legsikeresebb munkája lett és amely világrekordokat döntött meg és a nagy riválisokat pillanatok alatt lesöpörte a toplistákról. Mindent egybe véve, ez egy olyan album, amit mindenkinek érdemes megvásárolni, aki szereti a melodrámával és szenvedéllyel átszőtt rockot és a heroikus hangú Bonnie Tylert. Idézetek
– Jim Steinman
– Bonnie Tyler
– Bonnie Tyler
– Bonnie Tyler
Dalok
Japán bónusz 2009
'B' oldalas dalok
Stúdiók
KislemezekHave You Ever Seen The Rain
Faster Than The Speed Of Night
Faster Than The Speed Of Night (USA kiadás)
Getting So Excited (+ It’s a Jungle Out There Special Jim Steinman Remix)
Total Eclipse of the Heart
Tears
Straight From the Heart
Take Me Back
A produkció
Videóklipek
DíjakAmerican Music Awards
Grammy Awards
Guinness Világrekord
Goldene Europa
Variety Club of Great Britain Award
Brit Awards
Toplistás helyezésekFaster than the Speed of Night (album)
Total Eclipse of the Heart
Faster than the Speed of Night (dal)
Have You Ever Seen the Rain?
Take Me Back
Getting So Excited
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia