F930 Leopold I
Az F930 Leopold I egy Karel Doorman-osztályú fregatt, amely a Belga Haditengerészetben szolgál 2007. március 29-e óta. Ezt megelőzően a Holland Királyi Haditengerészet hajója volt HNLMS Karel Doorman (F827) néven. Az F930 Leopold I a Belgium által 2005 decemberében megvásárolt két Karel Doorman-osztályú fregatt egyike, a másik az F931 Louise-Marie. Az F930 Leopold I jelenlegi parancsnoka Jan De Beurme fregattkapitány. HNLMS Karel DoormanA HNLMS Karel Doorman volt a Karel Doorman-osztályú többcélú fregattok első hajója. Ez a hajó már a harmadik volt, amelyet a Holland Királyi Haditengerészet Karel Doorman admirális után nevez el, aki 1942. február 27-én a jáva tengeri csatában esett el. A hajó építését 1985. február 20-án kezdték meg, 1988. április 13-án bocsátották vízre és 1991. május 31-én állt szolgálatba. Előbb a Karibi-tengeren hajózott, ahol U.S. Navy hajóival együtt kábítószercsempészek elleni műveletekben vett rész, majd az ENSZ fennhatósága alatt részt vett az Adriai-tengeren végrehajtott hadműveletekben, illetve különféle NATO-hadműveletekben. Értékesítés2005. július 20-án a belga kormány úgy döntött, hogy megvásárol két Karel Doorman-osztályú fregattot, amelyekkel a Belga Haditengerészetben szolgáló Wielingen-osztályú fregattokat (Wielingen és Westdiep) kívánták felváltani. 2005. december 22-én írták alá a Karel Doorman és a Willem van der Zaan (F829) eladásáról szóló szerződést. Hadrendbe állítás BelgiumbanA HNLMS Karel Doorman-t ennek megfelelően 2006-ban kivonták a holland haditengerészet kötelékéből és átadták Belgiumnak, ahol felújítás után 2007. március 27-én állították szolgálatba. A hajót Fabiola belga királyné avatta fel a zeebrugge-i haditengerészeti bázison és nevét az első belga király, I. Lipót tiszteletére kapta. A hajó patronálását Nivelles városa vállalta.[1] Testvérhajóját, a Willem van der Zaan-t 2008 áprilisában állították szolgálatba F931 Louise-Marie néven. Fegyverzete és főbb felszerlései![]()
Képek
Az "F930 Leopold I" tevékenységeEast African VentureAz F930 Leopold I 2007. szeptember 5-én indult első hivatalos útjára a belga haditengerészet kötelékében, célja az Afrikai keleti partvidéke volt. Ennek megfelelően a műveletnek az East African Venture (Kelet-Afrikai Művelet) nevet adták. 2007. november 30-án érkezett vissza honi kikötőjébe, Zeebrugge-be. UNIFIL2008. augusztus 20-án az F930 Leopold I fregatt útnak indult Libanon partjai felé, hogy az UNIFIL misszió keretén belül az ország tengerpartja mentén járőrözzön. A hajó szeptember 1. és december 7. között vesz részt a misszióban a libanoni kormány felkérésére, feladata a kijelölt partvidék járőrözése és a fegyvercsempészet megakadályozása (Mission of Prohibition). A libanoni haditengerészet képességeinek fejlesztése érdekében hadgyakorlatokon is részt fog venni. A járőrzónán kívül Limassol, Bejrút és Mersin kikötőkben fog utánpótlást vételezni és 2008. december 19-én fog visszaindulni Zeebrugge kikötőjébe. Ez a küldetés lesz az F930 Leopold I első hivatalos bevetése a belga haditengerészet színeiben.[2] Kapcsolódó szócikkekForrások
Fordítás
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia