Férfi egyéni íjászat a 2024. évi nyári olimpiai játékokon
A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az íjászat férfi egyéni versenyszámát július 25. és augusztus 4. között rendezték az Invalidusok házában. RekordokA versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben: 72 nyílvesszős selejtező
A versenyen új rekord nem született. NaptárA mérkőzéseket 5 napon bonyolították le:[1]
EredményekRangsorolásMinden versenyző 72 nyílvesszős teljesítménye alapján állították fel a sorrendet. A legtöbb pontot elért versenyző lett az első kiemelt, így haladva a legkevesebbig, aki a 64. kiemelt helyet kapta. Ezután a kiemelés alapján egyenes kieséses rendszerben folytatták a küzdelmeket. A csapatversenyben induló országok versenyzőinek eredményei a csapat rangsorolásba is beleszámított. TáblaA versenyzők öt körben döntötték el a továbbjutó személyét. Minden körben három-három lövés után a magasabb összpontszámot elért versenyző 2, ellenfele 0 pontot kapott. Döntetlen esetén 1-1 ponttal gazdagodott mindkét fél. A továbbjutó személye a legalább 6 pontot elért versenyző lett. Amennyiben öt kör után is döntetlen (5-5) volt az állás, következett a szétlövés. Itt mindketten egy-egy nyílvesszőt használhattak és a magasabb pontszámot elért versenyző jutott tovább. Ha a pontszám azonos lett, a középponthoz közelebbi nyílvessző jelentette a győzelmet. (A táblázatban ezt (X) jelzi.) Döntők
1. szakasz
2. szakasz
3. szakasz
4. szakasz
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia