Ezüst-jodid

Ezüst-jodid
Ezüst-jodid
Más nevek	ezüst(I)-jodid
Kémiai azonosítók
CAS-szám	7783-96-2
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	AgI
Moláris tömeg	234,773 g/mol
Megjelenés	sárga színű, kristályos
Sűrűség	5,675 g/cm³[1]
Olvadáspont	552 °C[1]
Forráspont	1506 °C[1]
Oldhatóság (vízben)	0,03 mg/l[1]
Termokémia
Std. képződési entalpia ΔfH^o298	-62,4 kJ/mol 1 atm nyomáson
Veszélyek
EU osztályozás	Nincsenek veszélyességi szimbólumok[1]
NFPA 704	0 2 0
R mondatok	(nincs)[1]
S mondatok	S22, S24/25[1]
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

Az ezüst-jodid egy szervetlen vegyület, só. Képlete AgI. Sárga színű por. Vízben oldhatatlan (oldhatósága kisebb, mint az ezüst-bromidé), savoldatok sem oldják. Jól oldódik viszont a nátrium-cianid oldatában, és nátrium-tioszulfát-oldatban is feloldódik. Ekkor komplex vegyületek keletkeznek. Fényérzékeny vegyület.

Kémiai tulajdonságai

Fény hatására elbomlik, bomlásakor jód és ezüst keletkezik.

${\displaystyle \mathrm {2AgI\rightarrow 2Ag+I_{2}} }$

Komplex vegyületeket képez az alkálifémek jodidjaival.

Előfordulása a természetben

A természetben megtalálható, mint ásvány. Az ásvány neve jodargirit.

Előállítása

Ezüst-nitrát-oldathoz valamilyen alkálifém-jodid-oldatot (például nátrium-jodid, kálium-jodid) adnak.

${\displaystyle \mathrm {AgNO_{3}+KI\rightarrow AgI+KNO_{3}} }$

Ekkor először tejszerű oldat keletkezik, majd az ezüst-jodid sárga csapadékként leválik. A csapadékot kimossák, majd sötét helyen szárítják. Fényérzékenysége miatt sötétkamrában célszerű előállítani.

Felhasználása

Korábban a fényképészetben alkalmazták, de mára már az ezüst-bromid kiszorította. Az ivóvíz fertőtlenítésére és jégesők elhárítására is használják, de mennyisége nem haladhat meg egy bizonyos határértéket.

Jegyzetek

1. Az ezüst-jodid vegyülethez tartozó bejegyzés az IFA GESTIS adatbázisából. A hozzáférés dátuma: 2010. november 13. (JavaScript szükséges) (angolul)

Források

• Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret
• Nyilasi János: Szervetlen kémia