Európai Közösség Megfigyelő Missziójának helikoptertragédiája

Az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának 1992-es helikoptertragédiája 1992. január 7-én következett be a horvátországi háború idején. Az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának (ECMM) helikopterét, amely öt európai közösségi (EK) megfigyelőt szállított, a jugoszláv légierő MiG–21-ese, a horvátországi Novi Marof melletti a Podrute falu feletti légtérben lelőtte. Egy olasz és egy francia tiszt, valamint három olasz altiszt meghalt. A másik ECMM-helikopter, amely a megtámadott helikopterrel alakzatban repült, kényszerleszállást hajtott végre. A második helikopter egy fő személyzetet és egy vendég diplomatát szállított, akik mind életben maradtak. Az esetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az EGK is elítélte. Az incidens következtében a jugoszláv hatóságok felfüggesztették a légierő parancsnokát, Veljko Kadijević jugoszláv védelmi miniszter pedig lemondott posztjáról. Az események a horvátországi háború első szakaszának végét követték, és közvetlenül megelőzték Horvátország nemzetközi elismerését.

Az eset után a MiG-21-es pilótája, Emir Šišić hadnagy eltűnt. Távollétében a horvát hatóságok feletteseivel együtt bíróság elé állították, és hosszú szabadságvesztésre ítélték. Šišićet ezt követően 2001-ben Magyarországon letartóztatták, majd kiadták Olaszországnak, ahol bíróság elé állították, és 15 év börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban a büntetés hátralevő részére kiadták Szerbiának, de 2008-ban szabadon engedték. Két másik jugoszláv tiszt ellen távollétében indítottak eljárást Olaszországban, és 2013-ban elítélték őket, Szerbiát pedig az áldozatok családjai számára pénzbeli kártérítés megfizetésére kötelezték. Az áldozatokat Olaszország, illetve Franciaország posztumusz kitüntetésben részesítette.

Előzmények

Bővebben: 1991-es jugoszláv hadjárat Horvátországban

1990-ben, a horvát szocialisták választási veresége után az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálására elkobozta Horvát Területvédelmi Erők (Teritorijalna obrana – TO) fegyvereit.[1] Augusztus 17-én a feszültség nyílt lázadássá fajult, melynek központja a túlnyomórészt horvátországi szerbek által lakott[2] dalmát hátország Knin környéki területei,[3] valamint Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország részei voltak.[4]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőri erők 1991. márciusi összecsapása után[5] a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult.[6] A JNA közbelépett, és egyre inkább támogatta a horvát szerb felkelőket.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) néven ismert területet Szerbiába integrálják.[8] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde – ZNG),[9] de ennek fejlődését hátráltatta az ENSZ által szeptemberben bevezetett fegyverembargó.[10] A brioni megállapodásban az Európai Közösség megfigyelő missziót hozott létre amelyet végül Európai Közösség Megfigyelő Missziójának (European Community Monitor Mission – ECMM) neveztek el. A misszió feladata volt a szomszédos Szlovéniában figyelemmel kísérni a tíznapos háború hadviselő feleinek szétválasztását,[11] valamint a JNA kivonulását Szlovéniából.[12] Augusztus 16-án azonban az egyik ECMM-helikoptert Nyugat-Szlavóniábana horvátországi szerb erők részéről találat érte, és az egyik pilóta megsérült.[13] Emiatt az ECMM tevékenységi köre szeptember 1-jén hivatalosan is Horvátországgal bővült ki.[14]

Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,[15], majd egy hónappal később a ZNG-t Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska – HV) keresztelték át.[9] Ekkortájt folytak a háború leghevesebb harcai, amikor a horvátországi jugoszláv hadjárat, Dubrovnik ostroma,[16] és a vukovári csata zajlott.[17] Novemberben Horvátország, Szerbia és a JNA megállapodott a Vance-tervben, amely tűzszünetet, a civilek védelmét az Egyesült Nemzetek Védett Területeiként (United Nations Protected Area – UNPA) kijelölt meghatározott területeken, valamint az ENSZ békefenntartóinak (UNPROFOR) horvátországi jelenlétét rögzítette.[18] A tűzszünet 1992. január 3-án lépett életbe.[19] 1991 decemberében az Európai Közösség (EK) bejelentette döntését a Horvátország 1992. január 15-től történő hivatalos diplomáciai elismeréséről.[20]

Az incidens

Osztrák radartérkép az eseményről

1992. január 7-én az ECMM megfigyelői által üzemeltetett olasz felségjelű Agusta-Bell AB-206L LongRanger helikopterpár lépett be Magyarországról a horvát légtérbe. [21] A helikopterek fehérre festettek és fegyvertelenek voltak,[22] és Jugoszláviaból fővárosából, Belgrádból a magyarországi Kaposváron keresztül repültek a horvát főváros, Zágráb irányába.[23] A belgrádi hatóságok azt állítják, hogy a helikopterek engedélyt kaptak a repülésre Magyarországról, de figyelmeztették a pilótákat, hogy nem repülhetnek Zágrábba, mert a horvát légtérben nem voltak engedélyezettek.[24] Az EB elutasította ezeket az állításokat mondván, hogy az útvonalat a jugoszláv légiirányítók előzetesen jóváhagyták.[25] A jóváhagyást továbbították a Jugoszláv Légierő műveleti központjához, de azok a parancsot nem továbbították az 5. repülőhadtestnek a bosznia-hercegovinai Bihácsban levő állomáshelyére.[21]

Miután a Jugoszláv Légierő Bihács melletti nyomkövető radarja észlelte a két helikoptert, a Bihács melletti Željava légibázison készenlétben álló MiG-21-es géppár parancsot kapott, hogy szálljon fel és fogja el a gépeket.[24] A 117. vadászrepülőezred 125. századához rendelt MiG-21-esek pilótái,[26] Emir Šišić hadnagy és Danijel Borović százados voltak.[27] Borović azonban kijelentette, hogy gépének problémája van a hajtóművével, ezért Šišić egyedül szállt fel. Šišićet 3000 méteres magasságban vezették a bejövő helikopterekhez, majd megparancsolták, hogy sugárhajtással tegyen meg egy teljes kört. Ahogy megfordult, a gépe alatt, 600 méter magasságban észrevette a helikoptereket. Šišić további parancsot kért, melyre azt mondták neki, hogy lője le a helikoptereket.[28] A parancsot a željavai légibázis ügyeletese, Dobrivoje Opačić alezredes adta ki.[29]

Šišić üldözőbe vette a helikoptereket, majd géppuskával lőtt a helikopterek elé, de gépe nem volt felfegyverezve nyomkövető lőszerrel, ezért a helikopter pilótái nem észlelhették, hogy rájuk lőttek. Ekkor az 1000 km/óra sebességgel repülő Šišić rakétákra váltott, és amikor megállapította, hogy a rakétakeresők bemérték a célpontokat,[24] két infravörös irányzású R-60-as rakétát lőtt ki.[21] Az egyik rakéta a két helikopter között repült el, míg a másik a vezető helikopter hajtóművébe csapódott.[24] A helikopter Zágrábtól északra, a Novi Marof város igazgatási területéhez tartozó Podrute község közelében zuhant le.[30] A második helikopternek, hogy elkerülje a támadást kényszerleszállást kellett végrehajtania.[31]

Következmények

Az Olasz Légierő Agusta-Bell AB-206A típusú helikoptere. Egy ilyen gépet lőttek le a támadás során.

A támadásban az ECMM öt megfigyelője vesztette életét, köztük négy olasz és egy francia tiszt volt.[23] Az áldozatok, az olasz Enzo Venturini alezredes, helikopterpilóta, Marco Matta törzsőrmester, másodpilóta, Fiorenzo Ramacci őrmester, Silvano Natale őrmester és a francia Jean-Loup Eychenne sorhajóhadnagy voltak.[32] Az olasz személyi állományt az 5. "Rigel" légiezredtől vezényelték ide. A második helikopter egy diplomatát és három olasz ECMM-megfigyelőt szállított, egyikük sem sérült meg.[30] A baleset helyszínét a rendőrség, az ECMM munkatársai és az újságírók körbejárták,[33] és az EB képviselői Belgrádba látogattak, hogy a jugoszláv hatóságoktól jelentést kapjanak az incidensről. A jugoszláv légierő akcióját elítélte az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia,[24] az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa,[34] és az EK Miniszterek Tanácsa. A jugoszláviai olasz nagykövetet visszahívták Rómába konzultációra. Ezt követően Olaszország felmondta a Jugoszláviával kötött légiforgalmi megállapodást, ami miatt a Jat Airways törölte a Belgrád–Róma járatokat.[35] Ezenkívül az ECMM működését is több napra felfüggesztették.[36]

Jugoszláv Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy büntetőeljárást indított egy tiszt ellen, négy másik tiszt ellen pedig katonai fegyelmi eljárás indult.[23] A Jugoszláv Légierő parancsnokát Zvonko Jurjević vezérezredest felfüggesztették.[37] A szövetségi védelmi miniszter, Veljko Kadijević tábornok hivatalosan bocsánatot kért az incidensért, és lemondott posztjáról.[38] Šišićet 1992-ben Belgrádban hadbíróság elé állították, és felmentették azon vádak alól, hogy illegálisan lőtt volna egy ZNG-helikopterre, mely a két ECMM helikopter kíséretében volt.[21] Šišić egy 2008-as interjúban azt állította, hogy az ECMM-helikopter azután zuhant le, miután a felrobbanó harmadik helikopter által okozott tűzgolyó eltalálta.[39] Beszámolójának ellentmondtak a katasztrófa helyszínének szemtanúi,[40] valamint a željavai légibázis radaradatai, mindkettő azt jelezte, hogy csak két repülőgép repült Zágrábba.[28]

Šišić és Opačić esetében a tárgyalás távollétükben történt Horvátországban, és mindkettőjüket 20 év börtönbüntetésre ítélték. Borović, aki egy hónappal a támadás után átállt Horvátországhoz, Šišić ellen vallott.[21] Šišićet a magyar rendőrség tartóztatta le 2001. május 9-én a horgos–röszkei átkelőhelyen határátlépés közben.[41] Kiadatását Horvátország és Olaszország is kérte. Végül 2002 júniusában kiadták Olaszországnak, ahol később bíróság elé állították, és ötrendbeli emberölés és repülőgép-katasztrófa miatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban a börtönbüntetés hátralevő részére Szerbiába szállították.[21] A szerb hatóságok 2008-ban szabadon engedték.

2013-ban a római fellebbviteli bíróság a támadás miatt vádat emelt Opačić, Ljubomir Bajić tábornok, az 5. repülőhadtest parancsnoka és Božidar Martinović ezredes, a belgrádi jugoszláv légvédelmi hadműveleti központ vezetője ellen. Opačićot és Bajićot 28 év börtönbüntetésre ítélték, míg Martinovićot felmentették. A bíróság arra is kötelezte Szerbiát, hogy ideiglenesen 950 000 euró összegben fizessen kártérítést a támadásban elhunytak családtagjainak.[42] Egy 2008-as interjúban Šišić azt mondta, sajnálja a legénység halálát, de nem érez megbánást tettéért.[39]

1993. május 25-én Olaszország a támadásban elhunyt négy olasz ECMM megfigyelőt posztumusz Arany Katonai Vitézségi Éremmel, a második helikopter fedélzetén lévő három életben maradt olaszt pedig Ezüst Katonai Vitézségi Éremmel tüntette ki.[43] Eychenne-t 1992. január 7-iki hatállyal posztumusz előléptették hadnaggyá, és ugyanazon év április 14-én „Mort pour la France” kitüntetésben részesítették. Megkapta a Becsületlégió Lovagja kitüntetést.[44] Az incidensről Podrutéban évente megemlékeznek, és az ott tartott szertartásokon rendszeresen részt vesznek a horvát kormány és hadsereg képviselői, az Olasz és Francia Fegyveres Erők képviselői, valamint Európai Unió, Franciaország és Olaszország diplomatái.[45]

Jegyzetek

1. Hoare 2010, 117. o.
2. Hoare 2010, 118. o.
3. The New York Times 1990. augusztus 19..
4. ICTY 2007. június 12..
5. Ramet 2006, 384–385. o.
6. The New York Times 1991. március 3..
7. Hoare 2010, 119. o.
8. The New York Times 1991. április 2..
9. EECIS 1999, 272–278. o.
10. The Independent 1992. október 10..
11. Ahrens 2007, 43. o.
12. O'Shea 2005, 16. o.
13. Mesić 2004, 236. o.
14. Miškulin 2010, 310. o.
15. Narodne novine 8 October 1991.
16. Bjelajac & Žunec 2009, 249–250. o.
17. The New York Times 18 November 1991.
18. Armatta 2010, 194–196. o.
19. Marijan 2012, 103. o.
20. The New York Times 1991. december 24..
21. Nacional 2006. november 14..
22. Ripley 2013, 9. o.
23. Los Angeles Times 12 January 1992.
24. Politika 2006. november 23..
25. Los Angeles Times 1992. január 12..
26. Jutarnji list 7 January 2012.
27. Európai Parlament 1992, H-0278/92.
28. Politika 23 November 2006.
29. Novi lista 2013. május 27..
30. Novi list 27 May 2013.
31. Los Angeles Times 12 January 1992.
32. EUROMIL 2012.
33. RFE 2008. május 14..
34. Betlehem & Weller 1997, 3. o.
35. Bellucci & Isernia 2003, 215. o.
36. Lucarelli & RSC 1995, 20. o.
37. Betlehem & Weller 1997, xxxiii. o.
38. Glaurdić 2011, 280. o.
39. Politika 13 May 2008.
40. RFE 14 May 2008.
41. Politika 2008. május 13..
42. Novi list 2013. május 27..
43. Gazzetta Ufficiale 25 May 1993.
44. Marine nationale (French Navy) 13 January 2012.
45. Dubrovački vjesnik 7 january 2010.

Források

Könyvek és újságcikkek

• Ahrens, Geert-Hinrich. Diplomacy on the Edge: Containment of Ethnic Conflict and the Minorities Working Group of the Conferences on Yugoslavia. Washington, D.C.: Woodrow Wilson Center Press (2007). ISBN 978-0-8018-8557-0 
• Armatta, Judith. Twilight of Impunity: The War Crimes Trial of Slobodan Milosevic. Durham, North Carolina: Duke University Press (2010). ISBN 978-0-8223-4746-0 
• Massacring in Front of a Blind Audience? Italian Public Opinion and Bosnia, International Public Opinion and the Bosnia Crisis. Lanham, Maryland: Lexington Books, 173–218. o. (2003). ISBN 978-0-7391-0480-4 
• The 'Yugoslav' Crisis in International Law: General Issues, Part 1. Cambridge, England: Cambridge University Press (1997). ISBN 978-0-521-46304-1 
• szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. West Lafayette, Indiana: Purdue University Press, 230–271. o. (2009). ISBN 978-1-55753-533-7 
• Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London, England: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5 
• Glaurdić, Josip. The Hour of Europe: Western Powers and the Breakup of Yugoslavia. New Haven, Connecticut: Yale University Press (2011). ISBN 978-0-300-16629-3 
• Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge, England: Cambridge University Press, 111–136. o. (2010). ISBN 978-1-139-48750-4 
• The International Community and the Yugoslav Crisis: A Chronology of Events. Florence, Italy: European University Institute (1995). OCLC 34091158 
• Marijan, Davor (2012. május 1.). „The Sarajevo Ceasefire – Realism or strategic error by the Croatian leadership?”. Review of Croatian History 7 (1), 103–123. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1845-4380. 
• Mesić, Stjepan. The Demise of Yugoslavia: A Political Memoir. Budapest, Hungary: Central European University Press (2004). ISBN 978-963-9241-81-7 
• Miškulin, Ivica (2010. október 1.). „"Sladoled i sunce" – Promatračka misija Europske zajednice i Hrvatska, 1991.–1995.” (horvát nyelven). Journal of Contemporary History 42 (2), 299–337. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 0590-9597. 
• O'Shea, Brendan. The Modern Yugoslave Conflict 1991–1995: Perception, Deception and Dishonesty. London, England: Routledge (2005). ISBN 978-0-415-35705-0 
• Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8 
• Ripley, Tim. Conflict in the Balkans 1991–2000. Oxford, England: Osprey Publishing (2013). ISBN 978-1-4728-0383-2 ^[halott link]

Tudósítások

• Slučaj Šišić ponovo uzburkao javnost (bosnyák nyelven). Radio Free Europe/Radio Liberty, 2008. május 14.
• Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10. 
• Brnčić, Šarlota. „Dužnosnicima JNA po 28 godina za rušenje helikoptera EEZ-a”, Novi list , 2013. május 27.. [2020. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) (horvát nyelvű) 
• „EC Rejects Yugoslav Version of Copter Downing”, Los Angeles Times , 1992. január 12. 
• Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3. 
• Galović, Milan. „Raketa pogodila motor”, Politika , 2006. november 26. (szerb nyelvű) 
• Kinzer, Stephen. „Slovenia and Croatia Get Bonn's Nod”, The New York Times , 1991. december 24.. [2012. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva] 
• Pašalić, Davor. „Srpski pilot ubojica pred pomilovanjem”, Nacional (hetilap) , 2006. november 14.. [2013. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. január 9.) (horvát nyelvű) 
• „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19. 
• Špac, Luka. „Kako su 1992. poginuli promatrači Europske zajednice. 'Pilotu jugoslavenskog MIG-a 21 časnik je naredio: Oderi ga!'”, Jutarnji list , 2012. január 7.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. december 17.) (horvát nyelvű) 
• Špac, Luka. „Komemoracija za promatrače EZ poginule 1992.”, Dubrovački vjesnik , 2010. január 7.. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) (horvát nyelvű) 
• Sudetic, Chuck. „Croats Concede Danube Town's Loss”, The New York Times , 1991. november 18. 
• Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2. 
• Vukosavljević, Danijela. „Šišić: Žalim zbog poginulih u helikopteru”, Politika , 2008. május 13. (szerb nyelvű) 

Egyéb források

• 20th anniversary of the European Community Monitor Mission helicopter downing. EUROMIL, 2012
• Biographie du lieutenant de vaisseau Jean Loup Eychenne (francia nyelven). Marine nationale (French Navy), 2012. január 13.
• (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53), Kiadó: Narodne novine d.d.. ISSN 1333-9273. 
• Official Journal of the European Communities: Debates of the European Parliament, Issues 417-418. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities (1992) 
• Ricompense al valor militare (olasz nyelven). Gazzetta Ufficiale, 1993. május 25. [2012. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 9.)
• The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1992 European Community Monitor Mission helicopter downing című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.