Ernie Barbarash
Ernie Barbarash (Odessza, 1968. augusztus 31. –) amerikai filmrendező, producer.[2] Talán leginkább az Amerikai pszichó 2., a Kocka 2., a Fogolyrománc, a Az első 9 és fél hét és a Pénzeszsák című filmek társproducereként ismert. Barbarash írta és rendezte a Kocka 3.[3] és a Hetedik érzék: Harc a démonokkal című filmeket. Ő rendezte A szellemek havában című kanadai horror thrillert is. PályafutásaSzovjet-Ukrajnában született, Kanadában nőtt fel. Az elsősorban horror, sci-fi és akció műfajokban dolgozó író és rendező. Először producerként lépett be a showbizniszbe, és olyan thrillerekhez járult hozzá, mint az 1998-as Az első 9 és fél hét és az 1999-es Fogolyrománc. A producerként végzett korai munkái közé tartozik Mary Harron filmrendező vitatott Amerikai pszichó című filmje Christian Bale-lel, majd annak későbbi folytatása, az Amerikai pszichó 2. Mila Kunisszal, valamint a Kocka 2. – Hiperkocka. Az utóbbi film, az alacsony költségvetésű kultikus Kocka folytatása egyben Barbarash forgatókönyvírói debütálása is volt. Ezután újra visszatért a Kocka-filmsorozathoz, 2004-ben a Kocka 3. vezető producere és rendezője volt. A lélektani művét követően Barbarash a produceri tevékenységről a rendezésre helyezte át a hangsúlyt, és 2007-ben ő rendezte a Kevin Bacon főszereplésével készült Hetedik érzék című természetfeletti film folytatását, a Hetedik érzék: Harc a démonokkal-t. Ugyanebben az évben ő készítette A szellemek havában című filmet is. Ezt követően az akciófilmek felé fordult, kezdve a 2009-es "Bedrótozva" című sci-fivel, amelyben Val Kilmer és Cuba Gooding Jr. alakítja a főszerepet. Az Oscar-díjas Goodinggal 2011-ben ismét együtt dolgozott az Időzített gyilkosság című feszült, erőszakos krimiben. Ugyanebben az évben készült a Gyilkos játékok, amelyben a rendező az akcióveterán Jean-Claude Van Damme-mal dolgozott együtt. FilmográfiaRendezőként
Producerként
Forgatókönyvíróként
Fordítás
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia