Erika Eleniak
Erika Maya Eleniak (Glendale, Kalifornia, 1969. szeptember 29. –) amerikai színésznő. Leghíresebb szerepe a Baywatch Shauni-ja, de szerepelt többek között az E. T., a földönkívüli és az Úszó erőd című filmekben is. Élete1969. szeptember 29-én született Glendale-ben. Édesapja ukrán, míg édesanyja észt-német származású volt, nagy családban nőtt fel. 1970-ben Kanadába ment és kipróbálta a színészkedést. Az 1970-es években modellkedni kezdett, televíziós reklámokban gyermekruhákat mutatott be. 1982-ben megkapta az első filmszerepét az E. T., a földönkívüli című filmben. A középiskolában rászokott a kábítószerre és az alkoholra. Steve Ferguson felkarolta Erikát és 1988-ban segített neki leszokni az alkoholról és a kábítószerről. Steve és Erika jegyben jártak, amíg ki nem derült, hogy a fiú apja és az ő anyja házasok, és így mostohatestvérek voltak. Ugyanebben az évben indult be filmes karrierje is. 1989 júniusában a Playboy-ban megjelent róla egy kép. Ebben az évben megkapta a Baywatch című sorozatban a Shauni McClain szerepét. A sorozatban 1992-ig szerepelt és utána Pamela Anderson lépett a helyére. A Baywatch forgatása alatt ismerkedett meg Billy Warlockkal, a barátságból szerelem lett. Ő volt az oka, hogy otthagyta a Baywatchot, majd később Billy féltékenységi rohamai miatt szakítottak. 1992-ben Steven Seagal partnereként szerepelt az Úszó erőd című filmben, aminek nagy sikere volt a mozikban, majd 1993-ban a Beverly Hill-dili és 1994-ben a Díszkíséret című vígjátékokban szerepelt, melyek viszont már megbuktak. Innentől kezdve nagyrészt kis költségvetésű, direkt DVD-re gyártott filmekben szerepelt már csak, illetve néhány tévés produkcióban is feltűnt. Egykori férjével, Roch Daigle fővilágosítóval a Hóvihar című film forgatásán jött össze. 2005-ben házasodtak össze. Ugyanabban az évben esett először teherbe, ám a magzat méhen kívül fogant meg, így meg kellett szakítani a terhességet. Ezután nem sokkal azonban ismét áldott állapotba került és 2006 januárjában meg is szülte első gyermekét, egy kislányt, aki az Indyana nevet kapta. 2007-ben vált el férjétől.[4] Filmográfia
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia