|
Erich Kleiber
Erich Kleiber (Bécs, 1890. augusztus 5. – Zürich, 1956. január 27.) osztrák karmester, zeneszerző. A Berlini Állami Operaház főzeneigazgatója 1923 és 1934 között, majd Argentínába emigrált, ahol a Buenos Aires-i Teatro Colón zenei igazgatója volt 1936 és 1949 között. Az 1930-as évektől mind Európában, mind Amerikában a legnagyobb zenekarokkal koncertezett. Ifjúsága1890-ben szegény tanári családba született. Édesanyját korán, hatéves korában elvesztette, ahogy Kleiber emlékezett rá, korai „wagneriánus” volt, Wagner zongoraátiratokat, a Lohengrint és a Trisztán és Izoldát játszotta otthon. Édesapja az azt megelőző évben halt meg, így nagyapjához került Prágába, majd 1900-ban visszatért Bécsbe, hogy egy nagynénje gondoskodjon róla. 1908-ban Bécsből Prágába költözött, ahol 1908 és 1912 között a Prágai Egyetemen művészetet, filozófiát, történelmet tanult, valamint karmesterórákat vett a prágai konzervatóriumban.[10] Karrierjének kezdeteErich Kleiber a Prágai Nemzeti Színháznál debütált 1911-ben. Ezt különböző rövidebb szerződések követték a Darmstadti Operaházban (1912–1919), majd Barmen-Elberfeldben (1919–1921), Düsseldorfban (1921–1922), és Mannheimben (1922–1923). Berlin1923-ban, miután a Fidelio vendégkarmestereként sikeresnek bizonyult, Max von Schillings Leo Blech utódaként szerződtette a Berlini Állami Operaházhoz, az intézmény főzeneigazgatójává nevezték ki (1923–1934). A Berlini Állami Operaház élén tizenkét éven át a német zenei élet egyik formálója volt, olyan művészekhez mérhetően, mint Wilhelm Furtwängler vagy Richard Strauss.
 Repertoárján Beethoven és Wagner művek előadása mellett – a könnyebb műfajt sem teljesen visszautasítva – mint a modern zene elkötelezett képviselője Alban Berg, Ernst Krenek, Darius Milhaud és Igor Stravinsky művei szerepeltek. Alban Berg operája, a Wozzeck ősbemutója (1925), Leoš Janáček operájának, a Jenůfának németországi bemutatója nevéhez fűződik. Ebben az időszakban, 1923 és 1929 között több mint 100 lemezfelvételt készített. Tulajdonképpeni világkarrierje a húszas évek közepétől kezdődik. Külföldi szerződések sokasága vár rá, melynek állomásai Buenos Aires (1926, 1927), Moszkva (1927) és New York (1930/1931, 1931/1932).[11] Kleiber a New York-i Filharmonikusok 1930-as évadját nyitja Toscanini mellett, s hat héten át koncertezik velük.[12] 1935-ben Németországban, konfrontálódva a náci rezsimmel lemondott a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatói posztjáról. EmigrációA vándorlás évei következtek, emigrációja során fellépett Amszterdamban, Londonban, Buenos Airesben, Montevideóban, Havannában, New Yorkban és Rómában.[13] 1939-ben Kleiber visszautasította szerződését a milánói Scalával, nem sokkal azután, hogy a Mussolini-rezsim antiszemita jogszabályt alkotott, mondván: „.... mint keresztény és művész, már nem tudok együttműködni.”[14]  Kleiber az emigráció éveiben Argentínában a Buenos Aires-i Opera (Teatro Colón) vezetője 1936 és 1949 között, ahol főleg a német operarepertoárra specializálódott, különös tekintettel Wagner műveire. Olyan hírességeket tudott megnyerni a Colón számára, mint Emanuel List, Kirsten Flagstad, Viorica Ursuleac valamint Set Svanholm. Az ebben az időben néhány előadásáról készült felvétel jelenleg CD-n is elérhető, viszont eltérő hangminőségben, az eredeti felvétel technikai körülményeitől függően. Kleiber 1938-ban megkapta az argentin állampolgárságot.[15] A második világháború után1950-ben végleg visszatért Európába. 1952-ben felkínálták hajdani pozícióját a Berlini Állami Operaházban,[16] amely a kettéosztott Berlin keleti zónájában volt. 1953-ban Kleiber a teljes Ring-ciklust vezényelte Rómában, a rádióközvetítés felvétele azonban végérvényesen elveszett.[17]  1954-ben kinevezték a Berlini Állami Operaház főzeneigazgatójává, de 1955-ben konfrontálódva immár a kommunista vezetéssel újból lemondott főzeneigazgatói posztjáról, családjával elhagyta Kelet-Berlint. Egy ideig egy zürichi szállodában élt, egy várt bécsi szerződése azonban nem realizálódott. Erich Kleiber 1956. január 27-én Zürichben hunyt el, Mozart születésének 200. évfordulóján. Halála váratlan volt, valószínűleg infarktus okozta, sírhelye is Zürichben van. Művészi örökségeKleibertől viszonylag kevés felvétel maradt, viszont élete utolsó tíz évében jelentős lemezfelvételeket készített a Decca számára. Két operafelvételét a legjobbak között tartják számon, Mozart Figaro házasságát (Bécsi Filharmonikusokkal, Cesare Siepi mint Figaro) és Richard Strauss A rózsalovagját. Az előzőt az angol Gramophone magazin a 100 legjobb lemez közé sorolta. Az NBC Szimfonikus Zenekarral Arturo Toscanini távollétében készült koncertjeinek felvételeit CD-n is kiadták. A zeneszerző Kleiber jelentősebb művei: Hegedűverseny, Zongoraverseny, Zenekari variációk, Zenekari capriccio, számos kamara kompozíció, zongoradarab és dal. Erich Kleiber fia, Carlos Kleiber, (az Argentínában töltött évek alatt lett Karlból Carlos) szintén világhírű karmester lett. 2010 augusztusában a Teatro Colón Kleiber születésének 120-ik évfordulóján Daniel Barenboim vezénylete mellett emlékezett meg Erich Kleiberről. Magyar vonatkozásokBreuer János zenekritikus így emlékezik meg róla: „Kleiber, a berlini Staatsoper (Lindenoper) főzeneigazgatója a legnépszerűbb vendég-karmesterek egyike volt nálunk: 1924-től 1938-ig évente, menetrendszerűen megérkezett Budapestre. ...1925 februárjában Gustav Mahler 3. szimfóniájának magyarországi bemutatóját vezényelte Kleiber (nálunk korábban csupán a második tétel hangzott el a zeneszerző vezényletével, még a múlt század végén). ...Erich Kleiber Beethoven: 9. szimfóniájával búcsúzott el végleg budapesti közönségtől – ahogy Otto Klemperer is, 1950 nyarán.”[18] Lemezei
Jegyzetek
Irodalom
További információk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
