Eiffel 65
Az Eiffel 65 egy olasz elektronikus együttes, melynek tagjai Jeffrey Jey, Maurizio Lobina, és Gabry Ponte. Világhírnévre a Blue (Da Ba Dee) és a Move Your Body című slágerekkel tettek szert 1999-ben, valamint az azt követő debütáló albumukkal, az Europop cíművel. A dalok sok országban első helyezést értek el a slágerlistán, míg az album az amerikai Billboard 200-as listán a 4. helyezés volt. Következő két albumuk a 2001-ben megjelent Contact! és a 2003-as Eiffel 65 világszerte nem volt annyira sikeres, azonban Olaszországban sikerült sikereket elérniük. Karrierjük során a csapat 2000-ben a World Music Awards díjkiosztón a világ legtöbb lemezét eladó olasz együttes kategóriában díjat nyertek, valamint az Egyesült Államokban, Los Angelesben jelölték őket az amerikai rádiókban legtöbbet játszó dal kategóriában, valamint a "Blue (Da Ba Dee)" című dalt Grammy-díjra is jelölték a legjobb táncdal kategóriában.[1] A Channel 4 az "Europop" című albumukat a 90-es évek legjobb albumának titulálta.[2] Az Eiffel 65 számos előadó dalát remixelte, valamint felvették az "One Goal" című dalt, mely a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság egyik hivatalos dala volt, valamint a "Living In My City" című dalt is, mely a 2006-os téli olimpia dala volt. A több mint 20 millió eladással büszkélkedő együttes [3] Olaszország egyik legnépszerűbb együttese, akik eladásaikkal számos arany, és platina helyezést begyűjtöttek. 2005-ben Gabry Ponte távozott a csapatból, hogy egyéni karrierjére koncentráljon, majd ugyanebben az évben a megmaradt tagok Jeffrey Jey és Maurizio Lobina Bloom 06 néven új együttest alapítottak. 2010-ben az eredeti csapat újraegyesült. ElőzményekA formációRandone, Ponta és Lobina a Bliss Team nevű együttesben találkoztak először, melyet 1992-ben Massimo Gabutti alapított. Az Eiffel nevet egy számítógép véletlenszerűen választotta ki három lehetséges együttesnév közül, de a 65 számot tévesen adták hozzá. A producer egy telefonszámot írt egy papírra, és ennek a számnak a két számjegye átmásolódott egy papírra. Ami úgy nézett ki, mintha utólag írták volna az Eiffel névhez. A grafikus aki a zenekar logóját tervezte, így beleolvasztotta a zenekar nevéhez a számokat, és így jelent meg az nevük.[4] 1996–2005Az Eiffel 65 a Blue (Da Ba Dee) és Move Your Body című dalokkal lett híres, és a dalok nemzetközi sikereket értek el, valamint számos slágerlistára felkerültek. Mindkét dal az Europop című debütáló albumon található, mely 1999. november 22-én jelent meg. Az együttes jelentős sikereket ért el Olaszországban, és Európa többi részén is.[5] Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is sikeresek voltak,[6] így az album Top 5-ös helyezés volt a Billboard 200,[7] valamint a kanadai slágerlistán is.[8] A "Blue (Da Ba Dee)" az amerikai Billboard Hot 100-as listán a 6. helyezést érte el,[9] míg az Egyesült Királyságban, [10] és Németországban első helyezett volt.[11] Az olasz slágerlistán pedig a 3. helyre került.[12] Második albumuk a Contact! 2001-ben jelent meg, mely 9. helyre került Olaszországban. 2003-ban harmadik Eiffel 65 című albumuk jelent meg. Az együttes 1999 és 2002 között számos más előadóknak készített remixeket, mint például a Bloodhound Gang "The Bad Touch" remixe,[13] vagy Nek slágere a "La vita é", illetve az S Club 7 "Reach" című dala.[14] 2005-ben Yo Yo Mundi dalát a "L'ultimo testimone" című dalát remixelték.[15] Bloom 062005. március elején Gabry Ponte elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentráljon. 2005. május 16-án a fennmaradó tagok Maurizio Lobina, és Jeffrey Jey úgy döntöttek hogy szakítanak a Bliss Corporationnal, de mivel az "Eiffel 65" név a Bliss Corporation tulajdonát képezte, így a duó új név alatt folytatja zenei karrierjét, melyet 2005 júniusában jelentettek be. Az Eiffel 65 régóta várt negyedik albuma Crash Test 01 cím alatt jelent meg 2006. október 13-án, melyen angolul és olaszul énekelnek. Tagok
DiszkográfiaAlbumok
Dalok
Promóciós munkák
Érdekesség
Jegyzetek
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Eiffel 65 témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia