|
Edward Said
 Edward Said (arabul: إدوارد وديع سعيد, Idwārd Wadīʿ Saʿīd) (Jeruzsálem, 1935. november 1. – New York, 2003. szeptember 25.) palesztin származású amerikai publicista, az angol és összehasonlító irodalom professzora a Columbia Egyetemen. Írói munkássága az évek során egyre inkább politikai színezetűvé vált. Széles körben ismertté nem irodalmi munkássága, hanem az 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve révén vált. Fő műve sokak szerint a posztkolonializmus mint diszciplína alapötletéül szolgál, ezért egyesek Saidot ismerik el a tudományterület alapító atyjaként. Robert Young a posztkolonializmus „szentháromságaként” aposztrofálja a három legkiemelkedőbb szerzőt, akik ezt a diszciplínát felvirágoztatták: Edward Saidot, Homi Bhabhát és Gayatri Spivakot. Hármuk közül minden kétséget kizáróan Said a legkevésbé tudományoskodó, a legkevésbé absztrakt, a legkönnyebben megközelíthető egyéniség.[15] Életpályája1935-ben született Nyugat-Jeruzsálemben egy középosztálybeli keresztény arab családból: apai nagyapja baptista lelkész volt, apja családja pedig anglikán (vagyis vallásilag is a kisebbség kisebbségéhez tartozott). Said az angol irányítású Victoria College-ben tanult, ahonnan rossz magaviselete miatt eltanácsolták, s ezután 1951-ben az Egyesült Államokba küldték, ahol először a massachussettsi bentlakásos Northfield Mount Hermon Schoolban fejezte be középiskolai tanulmányait, aztán a Princeton Egyetemen és a Harvardon tanult tovább, ahol 1964-ben doktorált. Ezután már az első évben tanítani kezdett a Columbia Egyetemen, ahol néhány év múlva az angol nyelv és összehasonlító irodalom professzora lett. 2003. szeptember 25-én halt meg leukémiában. Said életútjáról első kézből tájékozódhatunk: miután az 1990-es évek elején kiderült, hogy leukémiában szenved, 1994-ben hozzákezdett élete első részének személyes hangú feldolgozásához (Out of Place. A Memoir. London, Granta Books, 1999). "A Kitaszítva (Out of Place) egy lényegében eltűnt vagy elfelejtett világ emlékezete. Néhány évvel ezelőtt egy végzetesnek tetsző orvosi diagnózisról értesültem, s ez nyomós ok volt arra, hogy egy szubjektív beszámolót hagyjak hátra az életemről, amelyet az arab világban éltem, ahol születtem és meghatározó éveimet töltöttem, s az Egyesült Államokról, ahol iskolai, kollégiumi és egyetemi éveim teltek."[16] Said származása és serdülőévei a többszörösen kisebbségben lévők helyzetét példázza, ami döntően meghatározta sajátos "elkötelezett kívülállását" munkásságában és későbbi életében (önálló sajátos sehova sem tartozásáról Önéletrajzán kívül számos interjúban beszél, pl. a Salusinszky Imrével vagy Eleanor Wachtellel készített beszélgetésekben[17]) Said és az orientalizmusAz Orientalizmus című munkája 1978-ban jelent meg, és az elkövetkezendő húsz-huszonöt évben mintegy hatvan recenzió jelent meg csak Angliában és az USA-ban.[18] A mű egy Bevezetőből és három hosszú fejezetből áll. A Bevezetőben fejti ki a munka vezérgondolatát: a Kelet nem "an inert fact of nature", ahogyan a Nyugat sem, hanem, idézi Vico gondolatát, földrajzilag, kulturálisan és történetileg valami "man-made". "Az orientalizmus tehát nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta."[19] Said alapvetően a Michel Foucaulttól és Antonio Gramscitól származó diskurzusról vallott vezérgondolatokból építkezik az "orientalizmus" kidolgozása során. E gondolat három alapvetésből tevődik össze: 1. a szorosan vett "tudományos" orientalisztika, a keleti stúdiumok – filológia, nyelvészeti, történeti stb. – művelése, 2. a költők, írók, filozófusok, politikai gondolkodók és a gyarmati tisztviselők Kelet-népe Aiszkhülosztól Marxig és tovább 3. a 18. sz. végétől a Keletről való gondolkodás számos intézményben művelt és terjesztett legtágabb módja[20] Az orientalizmusnak ez a tág meghatározása teszi lehetővé az imperializmus/gyarmatosító kapitalista Nyugat és Kelet (alapvetően a muszlim Közel-Kelet) túlpolitizált, ideológiai kapcsolatát, amelyen belül a szorosan vett tudományos orientalisztika csak néhány (politikailag elkötelezett) szereplőre redukálódik. Nyilvánvaló, hogy ez az állítás adta a legnagyobb felületet a Said orientalizmus-felfogásának bírálataihoz. A legfontosabb volt a posztstrukturalizmus vagy posztmodernizmus szálláscsinálójának, Foucault-nak a hatása, különösen annak a hatalom és tudás elválaszthatatlan összefüggéseire és a társadalmi diskurzusra vonatkozó elemzése. Az előbbit a Felügyelet és büntetés c. munkájában így jellemzi Michel Foucault: "Ismerjük el, hogy a hatalom kitermeli a tudást (és nem egyszerűen azért részesíti előnyben, mivel a tudás kiszolgálja vagy mert hasznosságánál fogva alkalmazza), hogy hatalom és tudás közvetlenül feltételezi egymást, hogy nincs hatalmi viszony anélkül, hogy ne képződne a tudás korrektív területe, s nincs olyan tudás sem, amely ne feltételezne, egyszersmind ne képezne hatalmi viszonyokat)"[21] Az Orientalizmus bírálata1994 után Arafat indexre tette Edward Said Palesztinával kapcsolatos műveit, noha ő maga az Orientalizmus mellett a The Question of Palestine (1979) és a Covering Islam. How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (1981) munkáit tartotta fontosnak, utólag kiderült, hogy az Orientalizmus és a Culture and Imprerialism (1993) bizonyultak igazán hatásos és időtálló műveknek. Az előbbi a 20. század utolsó két évtizedének egyik emblematikus műve lett. Ahogy R. Irwin mondta: "Az Orientalizmus nem a keleti stúdiumok története, hanem a hatalom és a tudás viszonyának bizonyos vonatkozásairól szóló rendkívül szelektív polémia"[22] A lényeg tehát a polémia a kivételt nem ismerő negatív bírálat és nem az objektív elemzés, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy noha a könyvről megjelent alapos bírálatokban számos lényeges hibát mutattak ki, ennek ellenére a szerző a további kiadásokban egyetlen nyilvánvaló hibát sem javított ki, ám továbbra is fenntartotta minden ellenvetését. Said láthatóan sietve és egyhuzamban vetette papírra – ez magyarázza a sok ismétlést és azt, hogy számos adatának és állításának nem nézett utána, s így rengeteg hiba maradt a könyvben.[23] Egyes bírálatok kifogásolták a "hatásvadász módon írt zsargon"-t, ami a posztmodern szubaltern szerzőkre, Said hű követőire, Gayatri Spivakra, Homi Bhabhára és másokra lesz később különösen jellemző.[24] Az "ellenorientalizmus"Készült egyfajta ellenorientlizmus, amely Saidnál lényegesen objektívebben igyekszik az európai Kelet-kutatást számba venni, fölmutatva a vitathatatlan értékeket, és finom iróniával próbálja közömbösíteni az orientalizmus inkább politikai és ideológiai, és kevésbé tudományos megközelítését.[25] Bernerd Lewisszal folytatott vitájaA palesztin származású professzor, Edward Said 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve kapcsán éles, a személyeskedésig fajuló vita bontakozott ki.[26] Said az orientslizmus diszciplínáját az imperialista politikával, a Nyugat hatalmi érdekeivel kapcsolta össze, Bernard Lewist tartva az orientalista kaszt szóvivőjének.[27] Lewis pontról pontra megcáfolta az általa "első számú antiorientalistának" nevezett Said állításait. A vita – amelyben egyik fél sem volt mentes a felszínességtől és a kiragadott példák alapján történt általánosításoktól – Lewis és Said között az utóbbi 2003-ban bekövetkezett haláláig sem csitult. Lewis egy, az orientalizmus első kiadása után másfél évtizeddel megjelent könyve egy részét Said bírálatának szentelte,[28] Said pedig könyve két év múlva megjelent kiadásához írt utószavában sok oldalon át bírálta Lewist. A vita a szakértők táborát is rendkívüli módon megosztotta, egyesek kimondottan "pro-Said" és "pro-Lewis" táborokról beszélnek.[29] Politikai megnyilvánulásaiPalesztina melletti elkötelezettségeAz amerikai külpolitika bírálataDíjak, kitüntetésekFőbb műveiKönyvei magyarul
Magyarul megjelent cikkei, tanulmányai
Angolul olvasható könyvei
Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
