Dustin Bates
Dustin Paul Bates (Salem, Ohio, 1980. december 27. –) amerikai énekes, dalszerző, producer, a Downplay és a Starset alapítója. Bates érdeklődési körébe nagyban beletartozik az asztronómia. Tanult az Ohiói Egyetemen, végzett kutatásokat az Egyesült Államok Légierejének és az International Space Universityn tanított. FiatalkoraBates 1999-ben végzett a Salem Középiskolában, Ohióban.[1] Szülővárosban tulajdonában van a The Side Door elnevezésű étterem, amit 2018-ban vásárolt meg 135 ezer dollárért.[1] DownplayAz együttest 2001-ben Salemben alapította Bates. Az együttes eredetileg csak bárokban lépett fel és feldolgozásokkal dolgozott. Az együttes később az Ohio University-re költözött, ahol ki is adták az első albumukat Saturday (2005) címen.[2] 2007-ben Bates, néhány régi barátjával alapított egy indie rock lemezkiadót (True Anomaly Records, LLC), és egy egy-albumos szerződést kötött a Downplay-jel. Megjelent a második albumuk az A Day Without Gravity. A harmadik album címe a munkálatok alatt Sleep volt, és 12 szám mellett még plusz kettő lett volna elérhető letöltésre az iTunes-ról és az Amazon-ról, a két iTunes bónusz nélkül. Májusban lett kész. 2011 októberében, miután kiderült, hogy az Epic-nél felvett album 2012-ig nem fog megjelenni, az együttes gyorsan stúdióba vonult és felvettek egy albumot, amit december 1-én adtak ki, mert a rajongóknak meg volt ígérve egy album még 2011-ben. Végül ez lett a harmadik stúdióalbumuk a Beyond the Machine. A hónap végén az Epic Records szerződést bontott a Downplay-jel, hogy legyen lehetősége az új tehetségkutató, a The X-Factor előadóiból válogatnia.[3] Decemberben a Downplay kiadta az első videóklipjét a Digging It Out számhoz. A Beyond the Machine kiadása után, a Hated You From Hello-t a WWE használta a 2011-es Slammy Awards-on.[4] 2012-ben megjelent két középlemezük The Human Condition és Radiocalypse címmel.[5] 2013 júliusában jelent meg az eddigi utolsó albumuk, a Stripped.[6] Az album megjelenése után Bates bejelentette, hogy egy új projektbe kezd, és egy kisebb szünetet tart a Downplay. StarsetA Starsetet 2013-ban alapította Brock Richards, Ron DeChant és Adam Gilbert társaságában. ![]() Szintén ő találta ki az együttes háttértörténetét (ezt egy 250 oldalas könyvben is leírja, amely The Prox: Transmissions címen jelent meg), miszerint a Starsetet egy kezdeményezés részeként alapította a The Starset Society, amelynek célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét „Az Üzenet” tartalmára, amit a society egy rejtélyes jelként kapott az űrből. Az együttes – néhány kivétellel – úgy beszél a Starset Society-ről és a háttértörténetükről, mintha igaz lenne. Első albumuk 2014 nyarán jelent meg Transmissions címen, ami 2014 legmagasabban debütáló rock albuma lett.[7] ![]() Második albumuk a Vessels, ami 2017 januárjában jelent meg, és hozta meg a nagy sikert az együttesnek (a Billboard 200-on a 11. helyen debütált).[8] Az együttesnek a Vessels 2.0 után, 2019-ben jelent meg új albuma DIVISIONS címmel, amelynek már a - dalszerzés, az ének és a dalszövegek írása mellett - producere is Bates volt. MNQNDustin Bates 2018 januárjában beszélt először a projektjéről, amely MNQN névre hallgat. Ebben az 1980-as évek retro zenéje, szintipopja, rap és modernebb dark-pop lesz keverve. Az albumot már egy éve tervezi, valószínűleg még 2018 februárjában befejezi, és ebben az évben meg fog jelenni. A hangzása miatt nem valószínű, hogy valaha is hallani fogjuk élőben az ezen szereplő számokat.[9] 2018. november 12-én jelent meg az első MNQN-szám Animal Oddity címmel, egy videóklippel együtt. A második MNQN szám három héttel az Animal Oddity után jelent meg Amphetamine címen. Ennek megjelenése után az énekes bejelentette, hogy bepereli a Sentience Corporation-t (az MNQN megalkotója a projekt háttértörténetében), mert felhasználták a hangját két számban is.[10] Az album, az Mnqn 2019. április 5-én jelent meg. DiszkográfiaDownplay
Starset
MNQN
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia