Dreamcatcher
Dreamcatcher (드림캐쳐 (dél-koreai lánycsapat, amelyet a Dreamcatcher Company (korábbi nevén Happy Face Entertainment) hozott létre. A csapat hét tagból áll: JiU, SuA, Siyeon, Handong, Yoohyeon, Dami és Gahyeon. Hivatalosan 2017. január 13-án debütáltak, a Nightmare című albumukkal. )), korábbi nevén MINX (밍스 ( )), egyEredetileg MINX név alatt futott,[1] amely öt tagot számlált: JiUt, SuA-t, Siyeont, Yoohyeont, és Damit. Debütáló kislemezüket, a Why Did You Come To My Home?-ot 2014. szeptember 18-án jelentették meg, ugyanebben az évben nyilvánosságra hozták a Rockin' Around the Christmas Tree című dalukat a testvércsapattukkal, a Dal Shabet-tel. 2015 júliusában tértek vissza a Love Shake-kel, amely a lányok utolsó dala lett, amit MINX-ként jelentettek meg. 2016 novemberében bejelentették, hogy újradebütálnak Dreamcatcher néven, két új taggal, és különböző tervekkel 2017-re nézve.[2] Karrier2014–15: Debütálás MINX-ként, Why Did You Come To My Home és Love Shake![]() A MINX első fellépésére 2014. augusztus 9-én került sor az Oak Valley Summertime Festivalon, ahol két eredeti dalukkal álltak színpadra: az Action-nel és a Why Did You Come To My Home?-mal. Szeptember 15-én konferálta fel a Happy Face Entertainment Archiválva 2017. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben az új lánycsapatukat, s a csapat szeptember 18-án jelentette meg a Why Did You Come To My Home? című debütáló szerzeményét. A MINX első televíziós fellépését aznap tette meg az M Countdown színpadán, majd promotálásuk október 26-án fejeződött be az Inkigayo műsorában.[3][4] 2015 júliusában a MINX megjelentette első középlemezét Love Shake néven, amely a fődal címét viselte. A dalt egy vidám dalként illették, amely rendkívül passzolt a nyárhoz. A dal a testvércsapatuk, a Dal Shabet Bang Bang című albumán lévő Love Shake című dal feldolgozása. Ugyanazon a napon a MINX tartott egy műsort egy Ellui nevű klubban, Szöulban. 2017: Újradebütálás Dreamcatcher-ként, Nightmare, Fall Asleep in the Mirror és Prequel2016 novemberében a Happy Face nyilvánosságra hozta, hogy a MINX 2017-ben újra fog debütálni Dreamcatcher néven, két új taggal.[5] Az újraalakult csapat immáron hét tagból állt: JiU, SuA, Siyeon, Yoohyeon, Dami a két új taggal, Handonggal és Gahyeonnal kiegészülve.[6] A csapat a Nightmare című kislemezzel és a fődalával, a Chase Me-vel debütált január 13-án. A debütáló fellépésük 2017. január 19-én zajlott az M Countdown színpadán. A Dreamcatcher április 5-én új lemezzel tért vissza, ami a Fall Asleep In The Mirror címet kapta,[7][8] amelyről a Good Night című dalhoz forogtak a kamerák.[9] ![]() Az együttes július 27-én megjelentette első középlemezét Prequel néven. Az album hat dalt tartalmaz, köztük a címadó dalt, ami a Fly High[10] címet kapta. A lemez ötödik helyen debütált a Billboard nemzetközi albumainak heti listáján.[11] Augusztus 1-jén a Happy Face Entertainment bejelentette, hogy a Prequel promócióit követően megszervezésre kerül a csapat legelső világturnéja.[12] Október 3-án a cég felszínre hozta, hogy a Dreamcatcher néhány tagja részt fog venni a YG Entertainment által rendezett, MIXNINE névre keresztelt túlélőműsorban. A kiadó azt nyilatkozta, a lányok részvételének célja az, hogy külön-külön, valamint csapatban is egy új oldalukat mutathassák meg a nagyközönségnek.[13] Azonban, december 10-én azt nyilatkozta a cég, hogy a tagok kilépnek a versenyből a brazil koncertjük időzítése miatt.[14] December 8-án azzal a hírrel szolgált a Happy Face, hogy a MyMusicTaste-tel való közreműködésük gyümölcseként a Dreamcatcher hét európai országba látogat el 2018 februárjában a Fly High világturnéjuk keretein belül.[15] A kiadó december 28-án bejelentette, hogy a következő évben, január 13-án egy rajongói találkozó kerül megrendezésre, ezzel megünnepelve a Dreamcatcher debütálásának első évfordulóját.[16] A jegyvásárlást január 2-án nyitották meg, és egy percen belül mind a 400 jegy elkelt.[17] 2018: Növekvő népszerűség, első világturné, Escape The ERA és Alone in the CityJanuár 4-én a Happy Face Entertainment bejelentette, hogy készül egy rajongóknak szóló ajándék dal a Dreamcatcher első évfordulójának megünneplése alkalmából. A dal a Full Moon címet kapta, és ugyanúgy Ollounder (Oh Jong Hoon) és Leez (Lee Su Min), a banda korábbi dalszerzőinek a szerzeménye. A Full Moon szintén metál/rock műfajokban mozog, valamint a Dreamcatcher és a rajongóik kapcsolatáról emlékezik meg.[18] Január 12-én jelent meg az évfordulós kislemez, egy promóciós videó kíséretében.[19] A klip folytatja a Dreamcatcher "rémálom-történetét". A korong azonnal magasra repült az iTunes K-Pop dalainak 100-as listáján világszerte, és 16. helyre ugrott a Billboard digitális eladásainak listáján.[20] Január 13-án került megrendezésre az évfordulós fanmeeting a Szogang Egyetem színháztermében, ahol 400 rajongó szeme láttára a Dreamcatcher először vitte színpadra a Full Moon című kiadványát. 2018 februárjában a Dreamcatcher lett az első K-Pop lánycsapat, akik eljutottak Európa fontosabb városaiba a nemzetközi rajongóik színe elé. A Fly High turné európai állomásai: London (február 14.), Lisszabon (február 16.), Madrid (február 18.), Amszterdam (február 21.), Berlin (február 22.), Varsó (február 23.) és Párizs (február 25.).[21] 2018 márciusában bejelentették, hogy a rajongói klubjuk hivatalosan is az InSomnia nevet kapja, amiben a latin "somnia" kifejezés "álmokat" jelent, míg az angol "in" prepozíció a magyar "-ban, -ben" toldalékoknak felel meg. Az így kapott InSomnia kifejezés a Dreamcatcher és a rajongóik közötti – még az álmaikban is jelen lévő – szoros kapcsolatra utal.[22] Május 10-én megjelent a Dreamcatcher második középlemeze Escape The ERA címmel.[23] Az albumon hat dal kapott helyet, köztük a címadó You And I, valamint ennek a hangszeres változata.[24] A csapat május 17-én bejelentette a hivatalos Twitter fiókján, hogy július-augusztusban egy turné formájában meglátogatják latin-amerikai rajongóikat. A Welcome to the Dream World in Latin America nevezetű koncertsorozat állomásai július 27-én Buenos Aires, augusztus 5-én pedig Panamaváros.[25] Július 15-én a Dreamcatcher szerződést írt alá a japán Pony Canyon kiadóval, hogy ősz folyamán megejthessék japán debütálásukat.[26] A harmadik középlemezük, az Alone in the City szeptember 20-án került a boltok polcaira.[27] Bejelentették, hogy a Dreamcatcher japán debütálására novemberben kerül sor, a legújabb minialbumon helyet kapó What című daluk japán verziójával.[28] 2019: The End of Nightmare, turnézás, első japán stúdióalbum és Raid of DreamFebruár 13-án jelent meg a Dreamcatcher negyedik középlemeze The End of Nightmare címmel. Az albumról a PIRI című dalhoz készült videóklip, amely a csapat egyedülálló rock hangzását a piri, dél-koreai síp hangjával ötvözi, s a címét is róla kapta. Ugyanezen a napon a Happy Face Entertainment azt is bejelentette, hogy a cégen belül létrehoz egy, a Dreamcatcher menedzseléséért felelős alvállalatot Dreamcatcher Company néven.[29] A PIRI televíziós népszerűsítése után a csapat ázsiai turnéra indult Invitation from Nightmare City néven, amely keretein belül márciustól májusig az alábbi helyszínekre látogattak el: Jakarta, Manila, Szingapúr, Tokió és Kóbe. Július 3-án újabb turné állomások kerültek bejelentésre Melbourne, Sydney és Kuala Lumpur képében, azonban a melbourne-i koncert tűzeset miatt nem valósulhatott meg[30] – a lányok mégis ellátogattak a helyszínre, hogy kárpótlásul találkozhassanak a hely rajongókkal.[31] Kora szeptemberben újabb kiadvány, a Raid of Dream címmel rendelkező különleges középlemez megjelenését erősítették meg. Szeptember 11-én megjelent a Dreamcatcher első japán stúdióalbuma, a The Beginning of The End, amely a korábban megjelent fődalok japán verzióján kívül két eredeti japán dalt is tartalmaz. A címadó szerzeményéhez, a Breaking Out-hoz készült klip két nappal az album megjelenése előtt felkerült a videómegosztóra. Szeptember 18-án került sor a korábban beharangozott különleges lemez, a Raid of Dream kiadására, amelynek fődala, a Deja Vu a King's Raid nevezetű telefonos játékkal való kollaborációból jött létre.[32] A Deja Vu promóciói után a Dreamcatcher megkezdte második európai turnéját, amelynek állomásai a következők voltak: London (október 24.), Milánó (október 27.), Berlin (október 30), Varsó (november 1.), Párizs (november 3.), Amszterdam (november 5.) és Helsinki (november 7.).[33] Ezek mellett a csapat az Amerikai Egyesült Államokat is bejárta, ahol az alábbi városokban adtak koncertet: Los Angeles (december 6.), Chicago (december 8.), Dallas (december 11.), Orlando (december 13.) és Jersey City (december 15.).[34] Handong egyéni tevékenységei miatt mind az európai, mind az amerikai utat kihagyta, ugyanis később felfedték, hogy a kínai Youth With You nevű túlélőműsorban fogja megmérettetni magát.[35] 2020: Handong átmeneti távolléte, első dél-koreai stúdióalbum, nemzetközi elismertség, Dystopia: Lose MyselfA Dreamcatcher első dél-koreai stúdióalbuma Dystopia: The Tree of Language névvel február 18-án jelent meg, amelyről a Scream című, EDM-rock műfajú szerzeményhez forgattak videóklipet. A lemezen nyolc új zene foglal helyet, kiegészülve a két korábbi rajongói dallal, a Full Moon-nal és az Over The Sky-jal, valamint Siyeon szólójával, a Paradise-zal. A csapat harmadik japán kislemeze Endless Night címmel március 11-étől bővíti az üzletek kínálatát.[36] Március 20-ától a Dreamcatcher két hetes utópromóciót tartott a stúdióalbumon megjelenő Black or White-hoz, amellyel a rajongói támogatást szerették volna meghálálni.[37] Május 1-jén Millenasia Project néven a Dreamcatcher az IN2IT nevű fiúegyüttessel, illetve a szólóénekesként ismert AleXa-val közreműködött a Be The Future című dalon, amely a UNESCO globális oktatási koalíciójának támogatásában jött létre, hogy a projekttel felhívják a figyelmet a higiénia fontosságára a Covid19-pandémia idején.[38] A dal zenés videója május 6-án jelent meg. Június 16-án a Dreamcatcher újabb dalának a R.o.S.E BLUE-nak az előzetese jelent meg, amely a Girl Cafe Gun névvel illetett telefonos játék betétdalaként szolgál.[39] Július 4-én a MyMusicTaste szervezésében megvalósult a Dreamcatcher legelső online koncertje, az Into The Night & Dystopia.[40] A csapat ötödik középlemeze, a Dystopia: Lose Myself augusztus 17-én jelent meg, és hamarán a Dreamcatcher legtöbbet eladott kiadványává vált.[41] Október 16-án Handong hivatalosan is folytatta a tevékenységét a K-Pop együttes soraiban. Három nappal később, október 19-én kiadta első kínai szólólemezét First Light of Dawn néven.[42] November 20-án megjelent az együttes negyedik japán kislemeze No More címmel.[43] November 27-én bejelentésre került, hogy a Dreamcatcher fogja felénekelni a King's Raid játékból készült animének, a King's Raid: Successors of the Will-nek a betétdalát. A dal az Eclipse címet viseli, és rövidített verziója december 25-én jelent meg, teljes verzióját pedig a Dreamcatcher 2021 márciusában megjelenő lemezén hallhatjuk. 2021–jelen: Dystopia: Road to Utopia és Summer HolidayA csapat hatodik középlemeze, a Dystopia: Road to Utopia január 26-án jelent meg, melyről az Odd Eye című szerzeményhez forogtak a kamerák. Július 1-jén bejelentésre került, hogy a csapat szerződése a Pony Canyon céggel augusztus 31-én lejár.[44] Július 30-án a Dreamcatcher újabb megjelenéssel tért vissza, méghozzá egy különleges nyári középlemezzel, amely a Summer Holiday címet kapta.[45] Címadó dalának, a BEcause-nak a koncepcióját és koreográfiáját a Mi című horrorfilm ihlette.[46] Tagok
DiszkográfiaStúdióalbumok
Középlemezek
Kislemezek
Szólólemezek
Videógráfia
FilmográfiaTelevíziós műsorok
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia