|
Dorog városrészeiDorog városrészei több mint egy évszázados folyamatnak köszönhetően alakultak ki, amely folyamat csökkent intenzitással, de ma is tart. Egy kisvároshoz képest elég változatos beépítési mód és építkezési stílus jellemzi a lakóterületeket, bár a városképet alapvetően a Horthy- és a Kádár-korszakra jellemző építészeti stílusok határozzák meg, az utóbbi lényegesen nagyobb mértékben; a szocializmus alatt a város legnagyobb részét újjáépítették, a lebontott kolóniák helyén lakótelepek épültek. A város területe 11,55 km², ebből hozzávetőlegesen 3,52 km² a beépített terület, aminek közel harmadát a város északnyugati részén elhelyezkedő kiterjedt ipartelepek adják, a lakóterület 2,5 km², így 1 km²-re 4900 lakos jut. A városon belüli magas népsűrűség főként a lakótelepi beépítettségnek köszönhető.[1][2] A városrészek kialakulása      A vasút megépültéig (1895) Dorog semmiben sem különbözött a többi környékbeli falutól, egyetlen részből állt, a Szent József plébániatemplom körül található kis földes utcák és földszintes házak alkotta faluból - amelynek helyén a mai városközpont kialakult - és az ahhoz nyugatról kapcsolódó Ódorogi kolóniából. A vasútvonal (eredetileg HÉV) és a vasútállomás a falutól északkeletre épült meg, ez meghatározta az elkövetkező száz évben a város terjeszkedésének irányát és jellegét. A vasút eredetileg a mai Köztársaság út (volt Lenin út) vonalában épült volna meg (a vasútállomásnak szánt épületben ma a Dorogi Sportmúzeum található), de később a vonalat a faluhoz és az épülő Öregkolóniához közelebb helyezték, amely 1898-ra készült el 9 utcával a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megbízásából a mai Zsigmondy Vilmos-lakótelep helyén a bányászok letelepítésének céljából. A vasúttól északra az Öregkolónián kívül nem volt más lakóterület, akkoriban nem sokan gondolták, hogy az értéktelen vizenyős, mocsaras terület az 1990-es évekre 8-9000 ember otthona lesz. Schmidt Sándor kezdeményezésre 1911-ben Dorog lett a bányavidék központja, 1915-ben kidolgozta terveit a szénbányászat fejlesztéséről, a munkásság, a tiszti- és mérnöki állomány letelepítéséről, a szénbányászat fejlődése következtében érkező nagyszámú betelepülőket a központi fekvésű, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező Dorogon kívánta letelepíteni. A tervek szerint 1916-ban megkezdődött a tiszti- és mérnöki állomány számára az 1917-re elkészült Tisztviselőtelep, a munkásság számára pedig az Újkolónia építése amely 1925-re készült el. Az 1920-as évek második felében kezdték el a Munkástelep építését, amely főleg ikerházakból álló, mintaszerűen megtervezett alaprajzú munkáskertváros lett, minden házhoz tartozott egy kis kert is. A városrész főutcája a Bányász körönd lett amely felfűzi a környék kisebb utcáit. A telep bővülése a második világháborúig folytatódott a Chorin-telep építésével, az urbanizációs expanzió ekkor érte el Esztergom közigazgatási határát, teljesen rátapadva arra, viszont ezt nem az érseki székhely vonzása idézte elő, hanem a beépíthető, sík területek sajátos, Esztergom közigazgatási határához való közelsége. Ugyanerre az időszakra tehető a város közigazgatási határán kívül eső, viszont ahhoz ezer szállal kötődő Esztergom-Tábor felparcellázása is, számos dorogi tisztviselőnek volt kertes háza, kisebb villája a korabeli Esztergom-Tábor területén. A második világháború kezdetén Dorog két társadalmilag és földrajzilag is élesen elkülönülő településrészből állt, a vasúttól délre elhelyezkedő faluból és a vasút másik oldalán található kolóniából, a városképet döntően átalakító szocialista városépítés előtt gyakran nevezték a település két részét így. A Petőfi tértől az Esztergomi útig összefüggő beépített terület jött létre. Az 1950-es években nem történtek lényeges változások, a lakóterület alig bővült, inkább sűrűsödött, a korábban kialakult városrészek jellege megmaradt, főleg társasházak épültek, az évtized végén megkezdték a kertvárosias BSH-telep (ma Újtelep) építését a város északnyugati határában, a Munkástelep ebben az időben kapta a Béketelep nevet. Az 1960-as évektől kezdődően történtek a legnagyobb változások, a mai városrészek többségének felépülése az 1990-es évekig terjedő időszakra tehető; felparcellázták a Chorin-teleppel szemben található területet, amely a Petőfi-telep nevet kapta, a Bécsi út északnyugati végén a Hungária-hegy tövében befejeződött a BSH-telep építése, a település délkeleti határában átadták a település első paneles lakótelepét, a Baross Gábor-lakótelepet, a korábbi faluszéli bolgárkertek helyét a parcellázások nyomán tágas kertvárosi házak foglalták el, a Szent Borbála-lakótelep építése is erre az évtizedre tehető. Az 1970-es években kezdődött a korábbi kolóniák elbontása, legelőször a Béketelepen. Helyükön épült fel az 1970-80-as években a Hám Kálmán-lakótelep és a Fáy András-lakótelep. Az elbontott Öregkolónia helyén felépült a Zsigmondy Vilmos-lakótelep, a patak menti Újkolónia helyén a Schmidt Sándor-lakótelep és vállalati beruházás keretében az Erőmű-lakótelep. A kertvárosias Kutykurutty-telep építése az 1960-as években kezdődött és az 1980-as évekig folytatódott. A Dorogi Kertbarátok Köre az 1980-as években felparcellázta a Csolnoki út mentén a VI-os akna és Fehérhegy nevű üdülőtelepeket, amelyek az 1990-es évek óta történt házépítéseknek köszönhetően kertvárosias teleppé váltak, a városrendezési terv szerint Fehérhegy kertvárosi zónának, a VI-os akna pedig hétvégi házas zónának minősül. A rendszerváltás után lassult az építkezések üteme, a meglévő városrészek átalakulása figyelhető meg; a városkörnyéki hétvégi házas területeken (a VI-os akna és a Fehérhegy mellett a Homoki szőlők területén is) nagyobb lakóházak épültek, a városközpontban található régi földszintes épületek elbontása után keletkező foghíjtelkekre többszintes társasházak épültek szolgáltató létesítményekkel. Lakótelepek
Kertvárosok
Elbontott városrészek
Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia
