A diplomáciai képviselet az államok közötti kapcsolatokban az egyik államot képviselő intézmény egy másik államban vagy egy nemzetközi szervezet központjában. A képviselet létszáma egyetlen főtől akár többszáz főig terjedhet.
képviseli a küldő államot a fogadó államban (közkeletű nemzetközi jogi latin nyelvű kifejezéssel representatio)
védelmezi a fogadó államban a küldő állam, valamint a küldő állam polgárainak érdekeit a nemzetközi jog által megengedett keretekben (protectio)
tárgyal a fogadó állam kormányával (negotiatio)
tájékozódik minden megengedett módon a fogadó államban levő viszonyokról és fejleményekről, és ezekről jelentést tesz a küldő állam kormányának (informatio)
előmozdítja a baráti kapcsolatokat a küldő és a fogadó állam között, és fejleszti a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatokat (promotio).
A diplomáciai képviselet a hivatalos államközi ügyeket a fogadó állam külügyminisztériumán keresztül köteles végezni, de a napi folyó ügyeket intézheti – a fogadó állam által megszabott kereteken belül – közvetlenül is a témában illetékes szervezetekkel.[1]
Mentességek és kiváltságok
A diplomáciai mentességek és kiváltságok jegyében a képviselet helyiségei sérthetetlenek, berendezése és vagyontárgyai, közlekedési eszközei mentesek a foglalás, végrehajtás, igénybevétel vagy kutatás alól. A külképviselet mentes minden adó és illeték alól. A képviselet a fogadó ország kifejezett engedélye nélkül nem létesíthet részleget a székhelyén kívül.[1]
Területenkívüliség
A diplomaták különleges jogi helyzetét a korábbi, a bécsi egyezmény előtti felfogás a „területenkívüliség” fogalmával jelölte meg, mintha a diplomáciai képviselet épülete és a diplomata nem lennének a fogadó állam területén. A mentességek és kiváltságok korszerű felfogása eltekint a területenkívüliség fikciójától, és abból indul ki, hogy előbbiekre a diplomata feladatának ellátásához van szükség.[2]
Fajtái
A diplomáciai képviseletek fajtái a következők lehetnek:
Típus
Funkció
Nagykövetség
Általában a fogadó állam fővárosában elhelyezkedő, teljes körű diplomáciai és konzuli tevékenységet végző hivatal.
Állandó képviselet
A fontos nemzetközi szervezetekhez akkreditált, a nagykövetséggel egyenrangú diplomáciai képviselet
Főkonzulátus
Általában a fogadó állam egyik nagyvárosában működő konzuli képviselet. A főkonzulátus teljes körű konzuli szolgáltatást nyújt.
Konzulátus
Alacsonyabb rangú konzuli képviselet a fogadó országban.
Követség
A nagykövetségnél alacsonyabb rangú diplomáciai képviselet, vezetője a követ volt. Sokáig ez volt a diplomáciai képviseletek alapesete, de a 20. század második felében a legtöbb ország áttért a nagykövetségek rendszerére.
Tiszteletbeli konzul
A tiszteletbeli konzul a fogadó ország állampolgára és csak erősen korlátozott keretek között képviselheti a küldő államot.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Diplomatic mission című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.